
Mit tudunk már az otthontámogatásról?
Orbán Viktor miniszterelnök szerdai bejelentése alapján
- évi 1 millió forint összegű „otthontámogatást” vezet be a kormány, amely
- lakáshitel törlesztésére és új lakáshitel önerejének a kifizetésére használható fel, például az Otthon Start hitel esetében is,
- a „közszolgálatban dolgozók”, köztük az orvosok, az ápolók, a rendőrök, a tanárok, a katonák és „más köztisztviselők” vehetik igénybe.
Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki Kormányinfón ezt azzal egészítette ki, hogy
- a program 2026. január 1-jén indul,
- a jövő szerdai kormányülésen véglegesítik az otthontámogatási program szabályait,
- nettóban kell érteni az évi 1 millió forintos támogatást, ugyanis a cafeteria kedvező adózási szabályai vonatkoznak majd rá (az idén év eleje óta élő havi 150 ezer forintos lakhatásra fordítható munkáltatói támogatásnak 15%-os szja és 13%-os szocho vonzata van, amit a munkáltató fizet, ez várható most is, így a teljes kifizetés adózás előtt 1,28 millió forint lehet),
- ha valaki az első évben az önerő kifizetésére veszi fel, akkor később nincs akadálya, hogy a hitel rendszeres havi törlesztésére használja fel.
A fentieken kívül úgy tudjuk,
- nagyjából 440 ezer jogosulttal számolhat a kormány, ugyanis az állami vállalatok és az önkormányzatok dolgozói nem lennének jogosultak,
- ezek mintegy egyötödének, 90 ezer közszolgálati dolgozónak lehet lakáshitel-szerződése (ekkora az arány ugyanis a teljes népességben); ennyien vehetik igénybe,
- ez alapján évente nagyjából 90 milliárd forint közvetlen költségvetési kiadással járhat a program (a fejenként nettó 1 millióhoz 1,28 millió munkáltatói kiadás társul, de az 1 millió feletti rész szja és szocho formájában visszakerülhet a költségvetésbe),
- az évi 1 milliós támogatás nem hitelszerződésenként, hanem személyenként járhat, tehát egy tanárházaspár például évi 2 milliót vehetne igénybe,
- míg az önerő kifizetéséhez egyszeri 1 milliót adna a kormány, a hiteltörlesztésre havonta folyósítaná a havi 83 333 forintot.
Nem tudni még azonban, és ezt várhatóan a jövő heti kormányülésen döntik el, hogy
- egészen pontosan kik férnek bele a programba, például az egyházi fenntartású intézmények dolgozói jogosultak lesznek-e,
- amennyiben 1 millió forintnál kisebb az igénybe vevő éves lakáshitel-törlesztési terhe, a hitel előtörlesztésére is felhasználható lesz-e a támogatás (aminek persze banki díja van, de így lenne méltányos),
- minden lakáscélú hitelre kiterjed-e, vagy az Otthon Starthoz hasonlóan csak a lakásvásárlásra és -építésre felvettekre, így például a hitelkiváltásra, lakás-tulajdonrész kivásárlására, lakásfelújításra felvettek bekerülnek-e,
- olyan hitelre is igénybe vehető lesz-e, amelyben a közszolgálati dolgozó csak adóstárs, zálogkötelezett vagy régebbi hiteleknél kezes.
Nézzük az elképzelhető felhasználási módokat!
1. Normál hiteltörlesztés
A leghétköznapibb felhasználási mód, vagyis a normál havi hiteltörlesztés esetén az érintettek általában vagy nagyjából tisztában vannak vele, hogy a havi 83 333 forint a havi törlesztési terhük hányad részétől szabadítja meg őket, mindenesetre az alábbi táblázatban összefoglaljuk azt, hogy ekkora havi támogatás mekkora tartozásösszeg, kamat és futamidő mellett elég a teljes hiteltörlesztés fedezésére. A táblázat eredeti hitelösszeggel is értelmezhető teljes futamidő figyelembevételével, és aktuális hiteltartozással is, csak ebben az esetben a hátralévő futamidőkét ételmezve a feltüntetettet. Számításunk során azt kaptuk, hogy ez a havi támogatási összeg
elég lehet egy 3%-os kamatozású, 17,6 milliós, huszonötéves futamidejű Otthon Start hitel vagy egy 6%-os kamatozású, 11,6 milliós, húszéves lakáshitel havi törlesztőrészletének a fedezésére.

2. Önerő kifizetése
Egymillió forint természetesen nem nagy önerő, az általános (nem fiataloknak, nem zöld lakásra minimálisan előírt) 20%-os önerőelvárás mellett legfeljebb 5 millió forint lakáshitel felvételére elég, és még a 10%-os önerőt lehetővé tevő Otthon Start hitelprogram esetében is legfeljebb 10 millió forint vehető fel vele. Gulyás Gergely a Kormányinfón azt az esetet említette, amikor
az 50 milliós Otthon Start 10%-os, vagyis 5 milliós önrészének az egyötödét ebből fizeti ki a hitelfelvevő.
A 10%-os önerő persze rengeteg lakáshitel esetében nem elégséges. Egyrészt az önerő mértékét meghatározó jelenlegi adósságfék-szabályokat alábbi táblázatunkban foglaltuk össze (lásd a hitelfedezeti, vagyis HFM mutató maximumát), a 90%-os maximális hitelfedezeti mutatóval rendelkező hitelekhez társulhat szeptember 1-jétől az Otthon Start is, de más lakáshiteleknél minimum 20% az elvárás. Másrészt figyelembe kell venni azt is, hogy a bankok sok esetben nem fogják elfogadni a hitelfelvevő által 10%-nak gondolt önerőt, ők ugyanis nem a lakás vételárához, hanem az értékbecslő által megállapított forgalmi értékhez fogják igazítani a maximális hitelösszeget. Ha ez a forgalmi érték kisebb a vételárnál, akkor a hitel is kisebb, és a lakás kifizetéséhez a vételár 10%-nál nagyobb önerőre lesz szükség.

3. Egy jövőbeni hitel teljes megfizettetése az állammal
Számos olyan eset lehetséges, amikor szükségünk lenne egy hitelre, az történetesen lakáscélú is lehet, azonban a kinézett hitel törlesztőrészlete nem fér bele a havi költségvetésünkbe. Akkor nyújthat ilyen esetben támogatást az állam, ha a hitel lakáscélúnak minősül, bár azt pontosan még nem tudjuk, hogy a jövőben felveendő hitelek havi törlesztését is támogatni fogják-e, érdemes megvárni a részleteket. Mint említettük, kérdés még az is, hogy például a hitelkiváltásra, tulajdonrész kivásárlására, lakásfelújításra felvett lakáscélú hitelek esetében is igénybe vehető-e a támogatás. Ha igen, akkor ilyen célokra is felvehetjük úgy a hitelt, hogy a tartozás a miénk, a törlesztési terheket azonban az állam fizeti. No de mekkora hitelz tudunk úgy felvenni a támogatással, hogy az állam törlesszen helyettünk? Visszajutunk az 1. példa számításához. Ugyanakkor most más kamatokat és futamidőt mutatunk be, hiszen nem egy meglévő, hanem egy új hitelről lenne szó, amelynél azzal is számolunk esetleg, hogy a program nem fog olyan sokáig élni, talán csak 3 vagy 5 évig. Elmondható, hogy
5 éves futamidő és 7%-os kamat mellett egy 4,2 milliós hitelt tudunk így kifizettetni teljesen az állammal a futamidő alatt, ha 5 évig fennmarad a program.

4. Meglévő hitel előtörlesztése
Nem tudjuk még biztosan, hitel előtörlesztésére is felhasználható lesz-e a támogatás, és ha igen, akkor szabadon dönthet-e úgy a hiteladós, hogy a normál havi törlesztés helyett is 100%-ban előtörlesztésre fordítja inkább a támogatást, akár évente egyszer lehívva azt 1 millió forint összegben. Az alábbi táblázatban mindenesetre bemutatjuk, hogy mennyivel csökkenhet a hátralévő visszafizetendő összeg különböző kamatok és hátralévő futamidők mellett, ha 1 millió forintot előtörlesztünk a meglévő hiteltartozásunkból, és a szokásos piaci gyakorlatnak megfelelően nem a futamidő, hanem a törlesztőrészlet csökken ennek hatására. Ebből már csak az előtörlesztési díjat kell még levonni, ami 1-2%, vagyis 10-20 ezer forint lehet.
1 millió forint előtörlesztésével akár 1,6 millió forint is megspórolható a visszafizetendő összegből. Minél nagyobb a kamat és a futamidő, annál több.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Külföldön dolgozol? Így számítják be a nyugdíjadba az EU-s éveket
Sokan vállalnak munkát külföldön, ám gyakori kérdés, hogy miként számít majd bele a külföldön ledolgozott idő a magyar nyugdíjba. Jó hír, hogy az európai szabályoknak köszönhetően ne
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
