Bank

Eljárást indítottak a hitelminősítő ellen

Vizsgálat folyik a Standard & Poor's hitelminősítő ellen kereskedelmi jelzálogok szabálytalan minősítése ügyében - írja a The Wall Street Journal.

Kínjában szokatlan eszközhöz nyúl a Sberbank

Fontos döntést kell meghoznia a Sberbanknak a devizában lejáró adósságainak finanszírozásához. A gazdasági szankciók következtében az orosz bankok nem tudnak az USA-ból és az EU-ból forrást bevonni, ráadásul a rubel-dollár csereügyletek díja is az egekbe szökött, így a legújabb tervek szerint a Sberbank többek között dollárban denominált kötvényt bocsátana ki orosz ügyfelei számára.

A nagybank botránya több politikust is maga alá temetett

Sorra mondanak le tisztségeikről a madridi hitelkártya-botrány érintettjei, akik között két volt miniszter, több más politikus és szakszervezeti vezető is van - számolt be a spanyol sajtó pénteken az egy napja kirobbant ügy folytatásáról, amelyben több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra a bank vezetői, igazgatók és tanácsadók a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át.

Ide teszi pénzét a legenda

Két évvel a nyugdíjba vonulása után visszatér a hedge fundok világába Greg Coffey, az egyik legsikeresebb portfólió-menedzser a szektor történetében. Ezúttal egy volt kollégája cégébe száll be, az Abbeville Partnersbe. A startup vállalkozásba egy másik befektető is beszáll, mégpedig Coffey korábbi mentora, Philippe Jabre - írja a financial Times.

Így adnak hitelt a bankok a devizahiteles bejelentés után

Lakáshitelből 67%-kal, személyi kölcsönből 32%-kal vett fel többet a lakosság augusztusban, mint egy évvel korábban. Az adatokból egyelőre nem látszik, hogy devizahiteles veszteségeik miatt a bankok visszafogták volna hitelezési tevékenységüket, igaz, még nem telt el elég idő az első (júliusi) devizahiteles törvény elfogadása óta. Lakáshitelt átlagosan 6,8%-os THM mellett vettek fel a családok augusztusban, pedig 5% alatti konstrukciók is elérhetők.

Tetemes bírságot fizethetnek a ballépésért

A UBS az amerikai adóhatósággal már évekkel ezelőtt elszámolt, most a franciák következnek, itt viszont jóval nagyobb bírságot is kaphatnak. A bíróság már júliusban felszólította a bankóriást, hogy helyezzen letétbe 1,4 milliárd dollárt a bírság fedezetére, de a Le Temps svájci lap szerint legrosszabb esetben akár 6,3 milliárd dollárt is fizethetnek az adóelkerülési botrány miatt - írja a Reuters.

Lenyesi a Citi veszteséges egységét

A Citigroup szeretne megszabadulni az amerikai subprime jelzáloghiteleket nyújtó egységétől. Pár éve még a bankcsoport központi részeként kezelték, a válság óta azonban csak pénznyelőnek bizonyult. Ezért is döntött úgy a Citigroup felsővezetése, hogy bezárja OneMain Financial egységét az USA-ban - írja a The Wall Street Journal.

Alig hoz valamit, mégis a lakosság kedvence

Nemcsak Magyarországon, de globálisan is nagyon kedvező a befektetési alapok számára a környezet, a friss statisztikák szerint 252 milliárd euró volt a nettó értékesítés 2014 második negyedévében. A legtöbb pénz a kötvényalapokat kereste, míg a legnagyobb kiáramlás a pénzpiaci alapoknál volt - derül ki az EFAMA statisztikáiból.

EBRD: nagyon súlyos az ukrán helyzet

Várhatóan az idén is jóval meghaladja a 8 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által nyújtott finanszírozások értéke - mondta csütörtökön az EBRD elnöke.

Devizahiteles perek: még egy halasztás

A tárgyalási jegyzék szerint ma a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyét fogja tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla.

Nem érdekli a befektetőket az ukrán krízis

Az idei év második negyedében a közepes méretű vállalatfelvásárlások (M&A) piacán mintegy 1800 tranzakció zajlott le, melyek összértéke meghaladta a 173 milliárd dollárt - derül ki a BDO International adataiból. A kedvező fejlemények hatására az idei év első felében 15 százalékkal több üzlet zajlott le világszerte, melyek összértéke több mint 28 százalékkal múlta felül a tavalyi év hasonló időszakának teljesítményét.

Nem kap bónuszt a német banki vezetés

Nem fizeti ki a Deutsche Bank a több millió euróra rugó bónuszokat a társ-vezérigazgatók, felső vezetés és topmenedzserek számára, mivel a bank úgy gondolja, ők vonhatóak felelősségre a több éve folyamatban lévő, költséges jogi és szabályozói eljárások miatt.

Nagy bejelentések a K&H anyabankjától

Lezárta németországi érdekeltsége, a KBC Bank Deutschland értékesítését a KBC - közölte a társaság. A tranzakcióval teljesítette a pénzügyi csoport összes kötelezettségét az Európai Bizottság felé. A társaság azt is bejelentette, hogy 5 év alatt mára teljesen leépítette egykor még 25 milliárd euróra rúgó (sok galibát okozó) adósságfedezetű értékpapír (CDO) állományát.

Tovább erősödik a Posta-FHB szövetség - Megvette az MP az FHB Kereskedelmi Bank 49%-át

Tovább erősödik a Magyar Posta - FHB Jelzálogbank stratégia szövetsége, 2014. szeptember 29-én a Magyar Posta megvásárolta az FHB Kereskedelmi Bank 49%-át. A Magyar Posta egy befektetői szokásoknak megfelelő átvilágítási és értékelési folyamat után 28,5 milliárdot fizet a hitelintézet 49%-áért. A tranzakcióval a Posta tulajdonosi szerepet kap a 20 milliárd készpénzes tőkeemeléssel és 4 milliárd saját részvény kivásárlással előzetesen már feltőkésített kereskedelmi bankban, amely az FHB csoport magjának számít. A Magyar Posta két főt delegál a kereskedelmi bank ötfős igazgatóságába, s két munkavállalói képviselő mellett két helyet kap a társaság felügyelőbizottságában is.

A kötvényguru távozása egyre jobban fáj

Nemcsak a Pimco zászlóshajójának számító alapból vették ki a pénz egy részét a befektetők, hanem a stratégiát lemásoló tőzsdén kereskedett alapból is. Az alapkezelő szóvivője szerint pénteken közel 500 millió dollárt, míg hétfőn 100 milliót vontak ki a Total Return ETF-ből. Jelenleg 3,1 milliárd dollár van az alapban, vagyis a méretéhez képest nagyobb összegek mozdultak meg - írja a Reuters.

Menekül a tőke Oroszországból

Az orosz központi bank egyre komolyabban fontolgatja, hogy bizonyos mértékű tőkekorlátozást vezet be, amennyiben fokozódna a pénzkiáramlás az országból - írja a CNBC.

Nagyot lehet kaszálni ezekkel a befektetésekkel

Az egyes régiók növekedési kilátásai nagyon eltérőek, Amerika jobb formában van, míg Európa kevésbé, ennek ellenére globálisan lehet jó befektetési lehetőségeket találni a kötvénypiacon. Aki magasabb hozamot szeretne, kockázatot kell vállalnia, ráadásul a makrogazdasági adatokra és vállalati eredményekre érzékenyebb piac miatt a volatilitás is időlegesen megemelkedhet. Európában a legnagyobb kérdés, hogy a deflációt sikerül-e elkerülni, ha ez nem sikerül, akkor az nagymértékű átrendeződést hozhat magával - véli Tógyer Dezső az SPB Befektetési Zrt.-től.

Megszólalt az MKB új tulajdonosa - Megvannak az új vezetők is

Sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között 2014. szeptember 29-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a bank. Az MKB elnök-vezérigazgatója továbbra is Sebők András, igazgatóságának külső tagja lett viszont többek között Parragh László is. Cél, hogy legkésőbb 2016-tól már nyereségessé tegyék a bankot, a részletes stratégia év végéig megszületik.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.