Bank

Szárnyal Anglia legnagyobb alapkezelője

A brit alapkezelő, a Schroders a vártnál jóval magasabb, éves alapon 24 százalékos adózás előtti profitnövekedésről számolt be 2013-ra vonatkozóan - írja a Financial Times. Az alapkezelő nyereségességét főleg kisbefektetők által elhelyezett friss vagyon és az akvizíciók segítették feltornászni.

Szót fogadnak a bankóriások Bázelnek

A világ legnagyobb bankjainál már csak feleannyi tőke hiányzott 2013 első félévének végére a most következő Bázel III. szabályokban előírthoz, mint a 2012 végén - derül ki a bázeli bizottság közleményéből.

Növekedési fordulatot indított a magyar Erste Bank

Aktív hitelezésbe kezdett az Erste Bank Magyarországon. 2013-ban még 14%-kal csökkenő hitelállomány, javuló hitelportfólió-minőség és 134%-ra csökkenő hitel/betét arány mellett 24,9 milliárd forintos veszteséget ért el a társaság. A 2012-höz képest romló eredmény ellenére több szegmensben is rég nem látott növekedést mutatott fel a bank, piaci részesedését az új hitelfolyósítások terén tavaly megduplázta. A közeljövőben a fogyasztási hitelek és az elektronikus fizetési szolgáltatások állnak igazán nagy növekedés előtt a bank várakozásai szerint.

Leszállt a földre a CIG Pannónia - Merre tovább?

Ma már teljesen másképp képzelik el a jövőt a CIG Pannóniánál, mint amikor 2010-ben nagy tervekkel a tőzsdére léptek. A biztosító év elején kinevezett vezérigazgatója úgy véli, képesek lesznek megtartani a tavaly elért nyereségességet, és idővel osztalékot is fizethetnek, bár a közeljövőben a díjbevételek további esésére számíthatunk. Kádár Gabriella szavaiból érződik: az MLM-hálózatokra épülő kirobbanó növekedés helyett ma már inkább a jóval kisebb piaci rések betöltésében bíznak.

100 milliós bírság a HHolding Hungary Zrt-nek

A HHolding Hungary Zrt. megsértette az értékpapírok zárt körben történő forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot. A jegybank a zártkörű forgalomba hozatal szabályainak sérelmét megállapító és szankcionáló határozatában kiemelten súlyosító körülményként értékelte, hogy az értékpapírok ellenértéke nem folyt be a kibocsátóhoz - áll az MNB sajtóközleményében.

Újabb privátbank kerülhet kalapács alá

Februárban a Standard Chartered erősítette meg, hogy a svájci privátbankját értékesíti, a legújabb hírek szerint a Morgan Stanley is hasonlóra készülhet. Egy svájci lap ír meg, hogy felülvizsgálják az operációt, a lehetőségek között pedig ott van az üzletág eladása is. A befektetési bank tavaly adta el az európai, közel-keleti és afrikai vagyonkezelési üzletágait a Credit Suissenek, a bejelentések alapján a fókusz az ázsiai régióra helyeződött át - írja a Reuters.

A botrány miatt távozik a Deutsche Bank egyik vezetője

A kamatmanipulálási botrány kapcsán több kritika is érte a Deutsche Bankok, egy januárban kiszivárgott német felügyeleti jelentés szerint nagy problémát jelent, hogy a banknál nem történtek a felsővezetésben változások. A Reuters cikke szerint viszont megtört a jég, a bankóriástól távozik a globális compliance vezető, Andrew Procter, aki egy ügyvédi irodánál folytatja a pályafutását. A banknál a helyettes vezető irányítja Procter csapatát egészen addig, amíg a bank nem talál tartós megoldást a pótlására.

Lépett az EU Janukovics ellen

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott elnök is azon 18 ukrán ember között van, akinek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották - derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.

Ezek a bankok uralják a devizapiacokat

A Deutsche Bank, a UBS, a Citigroup, a Barclays és a JP Morgan bonyolította tavaly a globális devizapiaci ügyfélforgalom 52,9%-át - közölte a Greenwich Associates elemzőcég a Reuters beszámolója szerint.

Lakáshitel törlesztéséhez is jár hamarosan cafetéria

Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.

Tömeges banki leminősítést lengetett be az S&P

Egy vagy két fokozattal romolhat az európai bankok hitelminősítése amiatt, hogy egyre inkább a befektetőket kényszeríti veszteségviselésre a szabályozás az állami mentőcsomagok helyett - figyelmeztetett a Standard & Poor's a CNBC beszámolója szerint.

Újranyitották a pénzcsapokat az oroszok Ukrajnában

Az orosz Sberbank szerdától felújította Ukrajnában a hitelnyújtást a magánszemélyeknek és a cégeknek, valamint megszüntette a bankautomatákból felvehető összegre vonatkozó korlátozást.

Rekordokat döntöget a Fundamenta

Minden lehetséges fronton erősítette pozícióját 2013-ban a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: a lakáshitelek 33%-át ők folyósították tavaly a teljes hitelintézeti piacon, az újonnan értékesített számlák darabszáma 6%-kal, értéke pedig 12%-kal nőtt 2012-höz képest a Fundamentánál - ismertették a társaság mai sajtótájékoztatóján. A cég adózott eredménye 5,9 milliárd forint volt.

Megszólalt az MNB az autóhiteles szabálytalanságok ügyében

A pénzügyi szolgáltatójukkal jogi vitába kerülő autóhiteles ügyfelek problémájukat leggyorsabban a finanszírozó társasághoz beadott panaszbeadvánnyal rendezhetik -olvasható a jegybank közleményében. Nem kielégítő szolgáltatói válasz esetén bíróság jogosult dönteni a felek közti szerződés jogszerűségéről vagy akár - újabb perben - az elszámolás részleteiről.

Meg kell barátkozni a 310-es forintárfolyammal

Ebben az esztendőben a kedvező növekedési kilátások és a támogató jegybankok segítik a piacokat, az egyes régiók között a befektetők a fejlett piacokat részesíthetik előnyben, a feltörekvő országok számára a legnagyobb érvágást a jegybankok likviditásának kivonása jelenti. A feltörekvő piacok gyengesége a csökkenő kamatkörnyezetben gyengébb forintárfolyamot jelent, a K&H Alapkezelő várakozásai szerint turbulens időszakban akár új mélypontra eshet a forint, de tartósabban is meg kell barátkoznunk a 310-es árfolyammal az euróval szemben. A magyar kötvénypiacon hozamemelkedésre van kilátás, ami a befektetőket is mozgásra kényszeríthetik. Az alapkezelő szerint nagyon népszerűek a dinamikus vegyes alapok, amelyek árfolyamvédelemmel párosulnak - hangzott el a mai sajtóeseményen.

Banki fegyverekkel fenyegeti Amerika az oroszokat

Az amerikai kormány az iráni pénzügyi korlátozásokhoz hasonló szankciók bevezetésével fenyegeti az oroszokat - írja a Financial Times. A banki korlátozásokat abban az esetben vezetik be, ha az orosz hadsereg bevonul Kelet-Ukrajnába. A kereskedelmi és tőkepiaci szankciók ötletéről egyelőre csak tárgyalások folynak, eközben az uniós diplomaták már elérték, hogy Janukovics és korábbi vezetőtársainak számláit befagyasszák.

Könnyen védekezhetünk a gyenge forint ellen

A hazai vállalkozások döntő többsége a normál üzletmenet részeként éli meg a 310 forint körüli euróárfolyamot és a forint utóbbi hetekben mutatott volatilitását. Az árfolyammozgásokból fakadó kockázatok azonban csökkenthetők, a határidős vagy opciós ügyletek adta lehetőségekkel élnek is az ügyfelek - mondja Pásztor Csaba, az MKB Bank befektetési szolgáltatások szakterületének igazgatója, elárulva néhány részletet az árfolyamkockázatok fedezésének gyakorlatáról.

Megszületett a döntés - Itt a legjobb privátbankok listája!

Februárban nyilvánosságra került a Euromoney friss privátbanki és vagyonkezelői felmérése, a versenytársak egymásról alkotott véleménye alapján a legjobb privátbanki szolgálattó díját globálisan a UBS, a Credit Suisse és a JP Morgan szerezte meg. A Portfolio.hu hozzájutott a magyar eredményekhez is, a 33 kategóriából a legtöbb első helyezést a Concorde Alapkezelő, az OTP Bank és a Bank Gutmann szerezte meg. Utóbbi szolgáltató az összesített aranyérmet is elhozta, míg a tavalyi első helyezett BNP Paribast az Erste vásárolta fel. A 2014-es listán sok változás történt, például aranyérmet a tavalyihoz képest kétszer annyi intézmény kapott.

Áll a bál a bedőlt hitelek körül

Témavizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank négy nagy hazai követeléskezelő cégnél, hogy feltárja, miként tartják be a 2012-ben nekik kiadott ajánlást - tájékoztatta a Portfolio.hu-t a jegybank. A követeléskezelőknél folyó vizsgálatnak azért is van nagy jelentősége, mert a magas bedőlései arányok miatt e szervezetek banki, közüzemi és egyéb tartozások sok százmilliárdjait kezelik. A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) viszont kifogásolja, hogy a felügyelet látóköre csak a piaci szereplők szűk körére terjed ki, a sajtóban pedig a működésükkel kapcsolatban tévinformációk tömkelege kering.

Megpecsételődött az adóparadicsomok sorsa

Nyilvánvaló, hogy az offshore cégek jelentős részének a tulajdonosi háttere átláthatatlan, valós tevékenységet nem végeznek, fiktív ügyletekre használják őket, és a felvett jövedelmeket sem vallják be a tulajdonosok. A hagyományos adóparadicsomok napjai azonban meg vannak számlálva, a nemzeti adótörvények is szigorodnak, valamint az adóhatóságok közötti információcsere is egyre inkább kiszélesedik. Persze ennek tudatában is van mozgási lehetőség, legális adótervezésre fel lehet használni az offshore-struktúrákat, miközben a beragadt vagyonokat is legalizálni lehet meghatározott adótervezési lehetőséggel - derült ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda sajtóeseményéből.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.