USA

Pesszimistább a Fed

A korábbiaknál valamivel pesszimistábban fogalmaztak az amerikai jegybankárok a Fed kétnapos kamatmeghatározó ülését követően napvilágot látott közleményben. A kedvező, délutáni GDP-adat adat alapján azt hihetnénk, hogy felerősödnek a jegybanki beavatkozás mértékének csökkentésével kapcsolatos a várakozások, tekintettel azonban arra, hogy a közleményben erre vonatkozó információ nincs, valószínűleg továbbra is marad a bizonytalanság.

Négy hetes trend tört meg Amerikában

Az elemzői várakozásokkal szemben, 0,4 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,8 millió hordóval több, fűtőolajból 0,5 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Optimistább az amerikai feldolgozóipar

Júniushoz képest optimistább az amerikai feldolgozóipar. A chicagói beszerzési menedzser index értéke 51,6 pontról 52,3 pontra emelkedett júliusban, miközben a konszenzus 51,5 pont volt.

Meglepetést okozott az amerikai GDP-adat

Az idei második negyedévben a várt egy százalék helyett 1,7 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság - jelentette az amerikai kereskedelmi tárca. A kedvező adat hatására felerősödhetnek a jegybanki eszközvásárlások visszafogásával kapcsolatos várakozások.

Izgalmas délutánunk lesz

A második negyedévben lassabban növekedhetett az amerikai gazdaság. Elemzők szerint az évesített negyedéves változást mérő index egy százalékos növekedést jelezhetett. A friss adatok fél háromkor, az első, júliusi foglalkoztatottsági adatok megjelenését követően negyed órával látnak napvilágot. Néhány órával később véget ér a Fed kétnapos kamatmeghatározó ülése.

Belehúztak az amerikai börzék a nap végén

Az európai és ázsiai piacokhoz hasonlóan az amerikai indexek is kivétel nélkül erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra. Ennek hátterében az állhatott, hogy a befektetők elsősorban a tengerentúli lakáspiacról érkező kedvező híreknek tulajdonítanak nagyobb jelentőséget és kevésbé aggasztotta őket az a tény, hogy júniushoz képest csökkent a fogyasztók optimizmusa az USA-ban. A nap második felében viszont alábbhagyott a kezdeti lendület, aminek következtében a Dow Jones és az S&P 500 a hétfői záróértéke alá esett. Az elbizonytalanodás elsősorban a Fed holnapi kamatdöntésével volt magyarázható, ami előtt sok piaci szereplő dönthet úgy, hogy zárja eddigi vételi pozícióit, illetve kivár az újabbak felvételével. A kerekedés utolsó szakaszában viszont ismét erősödés kezdődött, így a keddi hullámzó kereskedést az összes tengerentúli börze erősödéssel zárta.

Kevésbé optimisták az amerikaiak

Júniushoz képest csökkent a fogyasztók optimizmusa az USA-ban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 82,1 pontról 80,3 pontra esett vissza, míg a konszenzus 81,6 pont volt.

Tovább drágultak az amerikai ingatlanok (2.)

Májusban 2,4 százalékkal drágultak a legnagyobb amerikai városokban az ingatlanok. A legnagyobb drágulást San Franciscóban mérték - derül ki a legfrissebb S&P Case-Shiller lakásár statisztikából.

Kivárnak a befektetők

Részben egy ma megjelent gyenge amerikai makroadat miatt vették lefelé az irányt hétfőn a vezető amerikai részvényindexek. A fontosabb benchmarkok közel fél százalékos mínuszban is jártak már, a kereskedés azonban hullámzó. Az S&P 500 továbbra is rekordközeli magasságban tartózkodik, a Nasdaq pedig közel 13 éves csúcson jár, ezeken a szinteken már megremeg a befektetők keze és újabb impulzusokra várnak a következő vételekhez.

Gyengült a kereslet az amerikai lakáspiacon

Májushoz képest 0,4 százalékkal csökkent a függőben levő lakáseladások száma az Egyesült Államokban - jelentette a NAR. Az adatközlés kisebb kisebb meglepetést okozott, az elemzők ugyanis kicsivel nagyobb, 1,7 százalék körüli csökkenésre számítottak.

A devizahitelek árnyékában járunk a héten

A magyar piac szempontjából veszélyes hétnek nézhetünk elébe, amennyiben körvonalazódnak a (lakásalapú) devizahitel-mentőcsomag részletei. A fő kérdés, hogy milyen részarányú tehervállalásra kell az itthoni bankrendszernek számítania. Ugyanakkor nemcsak az itthoni fejlemények miatt lehet érdekes ez a hét. Az USA második negyedéves GDP adatai kerülnek szerdán napvilágra. Sőt, csütörtökön tart kamatmeghatározó ülést a Bank of England és az Európai Központi Bank is. Velük kapcsolatban az iránymutató kommunikációt próbálja majd értelmezni a piac.

Pluszba lendültek a nap végére az amerikai indexek

Nyugodt kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdéket a hét utolsó kereskedési napján. A gyorsjelentési szezon legmozgalmasabb időszakán lassan túlvagyunk és igazán fontos makroadatok sem borzolták ma a befektetők kedélyeit.

Kedvezően alakul a fogyasztói hangulat az USA-ban

A júliusi előzetes eredményeknél jobban javult a fogyasztói hangulat az USA-ban - derült ki a Michigani Egyetem felmérésének végleges adatközléséből. A fogyasztói hangulatindex értéke 85,1 pontra emelkedett, ami nemcsak az előzetes eredményeket (83,9), de a konszenzust (84) is felülmúlta.

Az egész tech szektort elvarázsolta a Facebook gyorsjelentése

Bár a délután közzétett amerikai makroadatok vegyesre sikerültek, a vállalati hírek közül több is kellemes meglepetéssel szolgált. A Facebook negyedéves számainak különösen örültek a befektetők, így a papírok közel 30 százalékot emelkedtek. Az európai piacokon azonban pesszimista volt a hangulat, és ez részben semlegesítette a kedvező gyorsjelentések okozta optimizmust. Az utolsó órában jelentkező vételeknek köszönhetően azonban mindhárom tőzsdemutató emelkedett.

Nőtt a segélykérők száma az USA-ban

Múlt héten 7 ezerrel több (összesen 343 ezer) munkanélkülit regisztráltak az Egyesült Államokban, mint egy héttel korábban, jó hír viszont, hogy a tartós cikkek rendelésállománya a várt 1,8-2,3 százalék helyett 4,2 százalékkal nőtt.

Ki lesz az amerikai jegybank következő elnöke?

Lawrence Summers, az Obama-kabinet befolyásos közgazdásza, vagy Janet Yellen, a Fed jelenlegi alelnöke lehet Ben Bernanke utódja - írja a Wall Street Journal. A jelöltek között eddig is gyakran emlegették Summerst és Yellent, mostanra viszont szinte biztos, hogy kettőjük egyike lesz a befutó.

Lefordult a csúcsról az S&P500

Kisebb mínuszban zárt az S&P500 és a Dow és stagnált a Nasdaq a szerdai kereskedés során. A befektetők fókuszában elsősorban a második negyedéves gyorsjelentések állhatnak.

Kedvező ingatlanpiaci adat az USA-ból

Júniusban 8,3 százalékkal nőtt az újlakás eladások száma az Egyesült Államokban, ami évesítve 497 ezer tranzakciót jelent. Az adatok megjelenése meglepetést okozott, a konszenzus ugyanis 483 ezer volt.

Újabb csúcson az S&P

Annak ellenére, hogy a délutáni ingatlanpiaci adat és a McDonald's második negyedéves eredményei egyaránt alulmúlták az elemzők várakozásait, enyhe emelkedéssel zárták a mai kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek. Az arany árfolyam öthetes csúcsra került.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.