A kormány 2025-től automatikus adóemelést vezet be több adónemnél, amely az infláció mértékével évente növeli a szeszes italok, dohánytermékek és üzemanyagok jövedéki adóját, valamint a gépjárműadókat és a regisztrációs adót.
A dohánytermékek fogyasztási szokásai jelentős átalakuláson mennek keresztül Magyarországon. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által közölt adatok alapján a hagyományos cigaretták és a hevítéses dohánytermékek közötti különbség egyre csökken, miközben a cigarettafogyasztás továbbra is mérséklődik, bár kisebb ütemben, mint az előző években.
Lengyelországban március óta a legmagasabb volt az infláció idén júniusban - közölte a lengyel statisztikai hivatal (GUS) hétfőn.
Egy bolgár autós járművének minden gyári üregét cigarettával tömte tele. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Győr-Moson-Sopron vármegyénél már nem engedték tovább a csempészcigarettát fuvarozó sofőrt.
Egy Angliába tartó turistabusz haladt az egyik magyar autópályán, ám a rendőröknek gyanús lett, hogy utánfutót húz maga után. A vontatmány nem az utasok bőröndjeivel volt tele.
Illegális dohánygyárat számoltak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcsén a pénzügyőrök és a rendőrök egy közös akcióban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Hatezer doboz adózatlan cigarettát találtak Vámosatya külterületén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai.
Romániában a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a vizsgált időszakban 2,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben.
Tovább bővült Lázár János hatásköre, igaz, a fizetése nem növekedik ettől - szúrta ki a Hivatalos Értesítő szerda este megjelent számát a Népszava. A miniszter a továbbiakban dohányzással kapcsolatos ügyekkel is foglalkozni fog mint miniszterelnöki biztos.
Az Európai Unió a dohánytermékek adóztatásának alapvető felülvizsgálatára készül - derül ki egy, a Financial Times birtokába került bizottsági anyagból. Ennek keretében a hagyományos dohánytermékek jövedéki adóterhe látványosan emelkedne, de az új típusú termékek sem menekülnének meg a magasabb sarc elől.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a Felhívás a dohányfüstmentes környezet és az első európai dohányzásmentes generáció elérésére 2030-ig című európai polgári kezdeményezést.
Az Európai Bizottság szerdán azt a javaslatot tette, hogy tiltsák be az ízesített, fűtött dohánytermékek árusítását az egész Európai Unióban. A szervezet közleménye szerint a Bizottság ezzel a lépéssel a hevített termékek értékesítésének látványos felfutására reagál.
Az Egyesült Államok betiltja az ország egyik vezető e-cigarettás cége, a Juul által forgalmazott összes termék értékesítését. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi hivatal (FDA), közölte, hogy nem rendelkeznek elegendő adattal ahhoz, hogy biztosak legyenek abban, hogy a cég termékeinek forgalmazása megfelelőnek minősül a közegészségügy védelme szempontjából.
Amellett, hogy nyolc konkrét ágazatból idén összesen 800 milliárd forintos „extraprofit” adót akar beszedni a kormány, az is kiderült a mai Kormányinfón, hogy megemeli a kormány több termék adóját is, amelyekből összesen további 100 milliárd forintnyi idei adóbevételt vár.
A termékek összetétele nem változik, a jelölés célja a fogyasztók figyelmének felhívása arra, hogy a dohánytermékek szűrője is műanyagot tartalmaz, ezért használat után nem szabad eldobni, hanem a környezet védelme érdekében a megfelelő hulladéktárolókban kell elhelyezni azokat.
Várhatóan rövidesen emelkedni fog a dohánycikkek ára Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a kétlépcsős jövedékiadó-emelés első, januári szakaszához közeledve a trafikok már decemberben elkezdtek árat emelni, ezért az iparági várakozások szerint a közelgő április 1-jei adóváltozás hatása is lassan érezhető lesz - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Bejelentést tett az IRGC.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.