A közterületek hulladékmentesítése mindennapi kihívás a települési önkormányzatok és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók számára. Persze a probléma nem áll meg itt, hiszen az ember sokszor a saját ablaka alatt, vagy az erdőben sétálva, vagy éppen egy hulladékgyűjtő-sziget mellett is találhat eldobott hulladékot.
A műanyaggyártás és felhasználás szorosan együtt jár a műanyag-szennyezéssel.
Európában 25,8 millió tonna műanyag hulladék keletkezik évente, és ennek a hulladéknak csak kevesebb mint 30 százalékát gyűjtik össze vagy hasznosítják újra
az Európai Parlament 2018-as bizottsági elemzése szerint. A műanyagból készített egyszer használatos és eldobható tárgyak köre és mennyiség pedig évről évre megállíthatatlanul nőn, így sajnos egyre több műanyag hulladék halmozódik fel a környezetünkben is. A közelmúltban egy Európai Unióban végzett kutatás megállapította, hogy a műanyag szemét adja a tengeri és óceáni hulladékok több mint 85 százalékát.
Lépett az EU, szigorúbb szabályozás jön
Az Európai Unió egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló irányelve olyan egyszer használatos termékeket érint, amelyek részben vagy egészben műanyagból készültek, és amelyeket nem arra szántak, nem úgy terveztek, hogy a gyártóhoz visszajuttatva eredeti rendeltetésüknek megfelelően újrahasznosítsák őket. Az egyszer használatos műanyagok közé tartoznak az egyszer használatos műanyag béléssel ellátott termékek, poharak és tányérok, vagy például a műanyag réteggel bevont papír is.
Az irányelv kiterjed a bioalapú vagy biológiailag lebomló, egyszer használatos műanyagtermékekre is, a különböző termékkategóriákra pedig olyan különböző intézkedéseket javasol, amelyek elsősorban az egyszer használatos műanyagtermékek használatának csökkentésére irányulnak.Az egyszer használatos műanyag termékek esetében a tudatosságnövelés érdekében az irányelv kötelező jelölést vezet be.
Senkit ne lepjen meg, hogy mindössze néhány hét múlva már például a cigarettás dobozokon is feltűnik egy ilyen „környezetvédelmi figyelmeztetés”, egy rajzos piktogram:
Ez azonban nem egy-egy konkrét termék, hanem az irányelvben megjelölt terméktípusok esetében merül majd fel, és nem jelez változást az összetevőkre vonatkozóan, kizárólag az európai szabályozás miatt kerül feltüntetésre a termékeken. A jelölés célja az, hogy tájékoztassa a felnőtt fogyasztókat arról, hogy ezeket a termékeket nem szabad bárhol eldobni, hanem a környezet védelme érdekében a megfelelő hulladéktárolókban kell elhelyezni azokat.
A szabályozást az Európai Unió tagállamainak legkésőbb 2021. július 3-ig kell megvalósítaniuk, Magyarországon 2021. július 1-től lép életbe.
Szemetelés helyett megelőzés
A szemetelés megszüntetésének leginkább fenntartható módja a megelőzés – legyen szó a költségekről, az ökológiai lábnyomról vagy a társadalmi elfogadásról. A szemetelés a dohányosokat is érinti: bár sok fogyasztó megfelelően kezeli és helyezi el a dohányzással keletkező csikkeket, de így is túl sok hulladék kerül a környezetbe. A legjobb természetesen az, ha egyáltalán nem dohányzunk, így teljesen megelőzhetőek a dohányzás egészségügyi és környezeti ártalmai. Ha viszont már dohányzunk, akkor érdemes törekedni az egészségügyi és környezeti ártalmak csökkentésére.
Bizonyos füstmentes technológiák esetén azonban egyáltalán nem keletkezik csikk, míg ahol igen, ott a gyártói fejlesztéseknek köszönhetően ezek már könnyebben lebomlanak, komposztálhatók, az eszközök pedig az életciklusuk végén szétszedhetők és újrahasznosíthatók.
Amellett, hogy a környezetet is kevésbé terhelik, a dohányzóra és környezetére nézve is alacsonyabb károsanyag kitettséggel járnak, mint a hagyományos dohánytermékek. A füstmentes technológiák használatakor nem történik égés, így füst sem keletkezik. Ma már tudjuk, hogy elsősorban az égés és az égés során a füstben keletkező káros anyagok felelősek a dohányzással kapcsolatos megbetegedésekért. Abban az esetben ha a dohányzó a cigarettáról egy ilyen füstmentes technológiára vált, azzal – a technológiától függően – különböző mértékben ugyan, de csökkentheti a dohányzás ártalmait.
Mindemellett fontos azonban tudni, hogy a legjobb az, ha valaki el sem kezdi a dohányzást, és ha már dohányzik, akkor minél előbb leszokik róla. A füstmentes technológiák kizárólag a valamiért nem leszokó felnőtt dohányzók számára jelenthetnek opciót a hagyományos dohánytermékekkel szemben. Ezek a technológiák sem veszélytelenek, nem leszokást segítő eszközök, és hosszú távú hatásukat még kutatják.
Fontos tudni, hogy hosszú távon a dohányzás ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a nikotin- és dohány tartalmú termékek végleges abbahagyása biztosíthatja. Tehát a legjobb egyértelműen az, ha egyáltalán nem fogyasztunk semmilyen nikotin- és dohány tartalmú terméket. És ha már cigarettázunk, akkor tartózkodjunk attól, hogy eldobjuk a csikket. Ehelyett törekedjünk arra, hogy azokat a megfelelő hulladékgyűjtőkbe gyűjtsük.
Kiemelt társadalmi feladat, hogy tudatosodjon a közvéleményben a szemetelés problémájának súlyossága, és kialakuljon egy tudatos fogyasztói szemléletformálás, amely a megelőzést, valamint a műanyag hulladék hatékony csökkentését célozza meg.
(x)
A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával készült.
Címlapkép: Getty Images
Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Az M1-es autópálya felújítása az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjére repítette a meginduló kivitelezések összegét.
Reszkethet Donald Trump? Elkerülte a legszörnyűbb forgatókönyvet, de nem sokon múlt
Az ellenfelei sem távoztak üres kézzel.
Ursula von der Leyen trónját is megingathatja az újabb brüsszeli korrupciós botrány
Könnyen bizalmatlansági indítvány indulhat az Európai Bizottsággal szemben.
Taktikát váltottak az oroszok rettegett drónjai - Most lesz gondban a légvédelem?
A gondok gyökerét vették célba.
Értékének közel felét elvesztette tegnap Trumpék kriptós cége
Többször le kellett állítani a kereskedést.
Óriási boom zajlik a határon túl: bőven az ötéves átlag felett a kereslet ebben a szektorban
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.

