Concorde: 743 forintot ér az Appeninn
743 forintos célárfolyam mellett felhalmozásra javasolja az Appeninn részvényeit a Concorde elemzője legfrissebb elemzésében, ami közel 50 százalékkal magasabb, mit a jelenlegi árfolyam.
743 forintos célárfolyam mellett felhalmozásra javasolja az Appeninn részvényeit a Concorde elemzője legfrissebb elemzésében, ami közel 50 százalékkal magasabb, mit a jelenlegi árfolyam.
Egy éve vezették be az EU-ban a befektetések nagyobb átláthatóságát és biztonságát célzó MiFID 2-es rendeletet, ami most úgy tűnik globálissá növi ki magát: egyre több amerikai alapkezelő dönt úgy, hogy meg kíván felelni az EU-s rendeletnek, még úgy is, hogy egyébként rájuk nézve nincs ilyen elvárás - írja a Financial Times.
Lassan a végéhez közeledik az évtized, ami a kelet-közép-európai régió szempontjából akár aranyozott betűkkel is bekerülhet a történelemkönyvekbe, hiszen a régió növekedése évek óta felülteljesíti az EU átlagát. A 2020-as évekre is vannak azonban fontos kockázatok, melyek megakaszthatják ezt a felzárkózást Nyugat-Európához, ezeket vette most sorba az Erste Bank elemzése, illetve megnézték, hogyan lehetne védekezni a veszélyek ellen.
Egyre több banki elemzés landol olvasatlanul a kukában, az ügyfeleket ugyanis egyre inkább az adatok, mintsem a körítés érdekli. A Wall Street-i bankok és elemzőcégek ezért egyre több olyan szolgáltatást nyújtanak, ahol az intézményi ügyfeleik az elemzések mögötti közvetlen adatbázishoz is hozzáférhetnek - számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Több az irodaház mégis kegyetlen nehéz szabad területet találni. A telítettség továbbra is 90% fölötti, a kereslet hatalmas, a bérbeadók pedig egyre keményebb feltételeket diktálnak.
Az alacsony kamatszint miatt a forint a régiós versenytársaknál nagyobb kilengéseket produkálhat egy esetleges hangulatromlás esetén - vélik az Unicredit Bank elemzői friss negyedéves elemzésükben. A szakemberek részben az alacsony kamatszint miatt nem várnak érdemi forinterősödést 2019 végéig, és szerintük további felminősítésben is hiába reménykedünk addig, amíg nem tudjuk érdemben csökkenteni az adósságrátát.
Nem állunk olyan messze attól, hogy mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt robotok árasszák el a világ csatamezőit, hiszen az összes nagyhatalom kísérletezik olyan fegyverekkel, melyek (szinte) teljesen önmaguktól képesek mozogni és akár ölni is. Persze nemcsak a harcmezőkön jelenhet meg a katonai AI-technológia, hanem a stratégák és kiképzőtisztek dolgát is megkönnyítheti. Megnéztük, milyen mesterséges intelligencián alapuló megoldásokon dolgoznak most a világ nagyhatalmainak hadseregei és az alkalmazásukban álló fegyverfejlesztők.
Már 10. éve dübörög a bika piac. A folyamatosan emelkedő árfolyamok hajlamossá tesznek az eltunyulásra, már ami a tanulást és a kockázatkezelést illeti, hiszen a veszteségek az elmúlt években jellemzően hónapokon belül begyógyultak. A tőzsdén azonban két dolog biztos, az egyik, hogy minden bizonytalan, a másik pedig a állandó változás. A jövő tehát vélhetően más világot hoz, mint ami a múlt volt. Biztonsági öv gyanánt, a videóban néhány a befektetéssel kapcsolatos téves szemléletmódod tekintünk át.
1406 forintos célárral ajánlja tartásra az ANY Biztonsági Nyomda részvényeit a Wood elemzője ma reggeli elemzésében, amit a Nyomda tegnap este közzétett negyedéves gyorsjelentésére reflektálva publikáltak. A jelenlegi árfolyamhoz képest 9,4 százalékos a felértékelődési potenciál a Wood célára alapján.
Az Euro IRP legfrissebb tanulmánya szerint a kisebb elemzőcégek jelentős bevételtől estek el az EU januárban életbe lépett MiFID 2-es szabálya miatt idén. Van olyan szolgáltató, amely szerint a független szolgáltatók fele eltűnhet a piacról - számol be a hírről a Financial Times.
Fundamentálisan továbbra is akár 300-310 alatti euró-forint árfolyam lenne indokolt, vagyis az utóbbi hetek gyengülése után egyre inkább alulértékelt a magyar deviza - olvasható az OTP Bank friss elemzésében. A bank szerint rövidtávon nem számíthatunk a forint komolyabb szárnyalására, hosszabb távon pedig az MNB fékezheti meg a nem kívánt erősödést.
Csökkentette a Zwack részvényeire vonatkozó célárát az OTP elemzője a népegészségügyi adó kiterjesztésének fényében. A részvényekre vonatkozó ajánlása továbbra is tartás.
A következő hetekben további forintgyengülés jöhet, így a harmadik negyedévben akár 335-340-ig is emelkedhet az euró árfolyama - vélik a JP Morgan elemzői. Az amerikai bank meglátása szerint, ha ez bekövetkezik, akkor az az MNB-t is lépésre kényszerítheti, a piac már azzal számol, hogy a tervezettnél hamarabb jöhet kamatemelés a Monetáris Tanácstól.
Átfogó vizsgálatot hirdetett a bankoknál, brókercégeknél és alapkezelőknél a brit felügyelet, hogy átlássa, pontosan hogyan árazzák az elemzéseket a szolgáltatók, ugyanis felmerült a gyanú, hogy sok esetben az árazás szembemegy a MiFID-es szabályozással - írja a Financial Times.
Megerősítette tartás ajánlását a Zwack részvényeire az OTP elemzője a negyedéves gyorsjelentés után. A részvényekre vonatkozó célárát a korábbi 17781 forintról 17891 forintra emelte, ami a jelenlegi árfolyamról 2 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Megerősítette tartás ajánlását az ANY Biztonsági Nyomda részvényeire és a céláron sem változtatott a Wood elemzője a pénteki gyorsjelentés után. A negyedéves eredmények vegyes üzenetet hordoznak, bár a bevétel dinamikusan nőtt, ez nagyrészt az alacsonyabb profitabilitású termékeknek volt köszönhető - áll az elemzésben.
Az erőteljes gazdasági növekedés és a fegyelmezett költségvetési politika mellett továbbra is vannak kétségek a magyar gazdaság hosszú távú teljesítményével kapcsolatban - állapítják meg a Societé Generale (SocGen) elemzői, akik nemrég Budapesten jártak. Nem meglepő, hogy a szakemberek elsősorban a munkaerőhiány és az ország tőkevonzó képessége miatt aggódnak, a forintot viszont nem érzik veszélyben.
Jelentősen csökkentették az európai alapkezelők a befektetési banki partnerek számát, miután a januárban életbe lépő EU-s irányelv miatt jobban meg kell válogatniuk, kinek mennyit fizetnek az elemzésekért - számol be a hírről a Financial Times.
Elmaradt a MiFID 2 bevezetése miatt sokak által várt pénzügyi Armageddon, a januári bevezetés után valamelyest lenyugodott a piac. Csakhogy egyes piaci szakemberek szerint túlzás ez a nyugalom, amit a pénzügyi szektor érez, korántsem ennyi volt ugyanis a MiFID 2-nek való megfelelés - írja a Financial Times.
Több tízmillió dollárt kénytelenek félretenni az alapkezelők a befektetési elemzések költségeinek fedezésére, mivel a január 3-mal életbe MiFID 2-es EU szabályokkal a többség amellett döntött, hogy az ügyfelekre valóáthárítás helyett inkább maguk fizetnek az elemzésekért - írja a Financial Times.
Élőben követjük az eseményeket.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Emmanuel Macron és Friedrich Merz Párizsban találkozott.
Németországból ketten is Moszkvába utaznak.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.