Bedurvultak a tüntetések Párizsban, lángba borultak az utcák (videók)
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen.
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelése ellen.
A Sun értesülései szerint Ben Wallace brit védelmi miniszter nem szándékozik Eurofighter Typhoon vadászbombázókat küldeni Ukrajnába, mivel a pilóták, és a földi személyzet kiképzése rendkívül sok időt venne igénybe, és meglátása szerint Ukrajna most nagyobb hasznát venné más fegyvereknek.
Az Európai Bizottság javaslatát végül elfogadták az uniós csúcson: a tagállamok pénteken beleegyeztek, hogy lazítanak a kormányok által fizethető állami támogatási rendszer lazításán. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar kormány által is tervezett költségvetési osztogatást részben támogatja Brüsszel. A kérdés az, hogy mennyire tesz ez be az egységes piacnak és fokozza az országok közötti egyenlőtlenséget.
Francia képviselők és aktivisták azt követelik, hogy Emannuel Macron államfő vonja vissza a Becsületrend kitüntetést Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, miután Macron a héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is átadta ezt a kitüntetést - jelentette pénteken az AP amerikai hírügynökség.
Az indonéz rendőrség elfogta Bali szigetén egy kábítószerbűncselekmények miatt körözött, hét éve szökésben lévő olasz maffiózót - közölték szerdán az olasz hatóságok.
A pizza és a quiche árának emelkedéséről osztott meg adatokat az Eurostat annak kapcsán, hogy holnap lesz a nemzeti pizza nap (amelyet minden év február 9-én ünnepelnek az Egyesült Államokban és Kanadában) Spoiler: Magyarországon drágult a legnagyobb mértékben a pizza decemberben, éves bázison.
Az amerikai külkereskedelemben sosem volt akkora hiány, mint tavaly. A rekordméretű deficit a magas infláció, a növekvő kamatok, a gyenge globális kereslet, az ellátási láncok zavarai miatt alakult ki – írja a Wall Street Journal.
Az olasz nemzeti kiberbiztonsági ügynökség szerint világszerte több ezer számítógépes rendszer lehet érintett a VMware ESXi szervereket ért zsarolóvírus-támadásban. Erre néhány nappal azután derülhetett fény, hogy egy brit származékos ügyletekkel kereskedő szolgáltatót is hasonló támadás ért - írja a Bloomberg.
Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön Ankarában pszichológiai hadviselésnek nevezte azt, hogy a napokban az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, és ezt követően több európai ország ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát. A török külügyminisztérium este bekérette a szóban forgó kilenc ország ankarai nagykövetét.
A Reuters értesülései szerint nemsokára használatba helyezhetik Ukrajnában az olasz-francia fejlesztésű SAMP/T légvédelmi rendszert.
Oroszország nem hunyhat szemet afelett, hogy a NATO teljes infrastruktúrája ellene dolgozik - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Franciaország további 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának, amely így ötven példánnyal fog rendelkezni, ami már nem elhanyagolható szám - közölte kedden Sébastien Lecornu védelmi miniszter.
A volt ukrán, német és francia vezető megerősítette, hogy Kijevnek az erőszakos megoldásra való felkészítését fedezendő írta alá a minszki megállapodásokat, ezért az orosz elnök "mindent abszolút helyesen tett" az Ukrajna elleni invázió elrendelésével - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
A NATO háborúban áll Oroszországgal, a katonai szövetség az ehhez szükséges előkészületeket már a "különleges művelet," vagyis az ukrajnai invázió előtt megkezdte - mondta Denisz Pusilin, az "Donyecki Népköztársaság" nevű orosz szakadár szervezet vezetője a Gazeta.ru hírportálnak.
Emmanuel Macron francia elnök hétfő este kijelentette, hogy nem zárja ki modern nyugati vadászgépek Ukrajnába küldését. Az elnök beszédében hozzátette, a modern vadászgépek átadásához több feltételnek is teljesülnie kell. Korábban több francia politikus is jelezte, elképzelhető, hogy ukrán pilóták kapnának francia gépekre kiképzést, aminek csak akkor van értelme, ha használhatják is ezeket a fegyvereket.
Franciaország és Ausztrália tüzérségi lőszerekkel segíti Ukrajnát – közölte hétfőn a párizsi külügyminisztérium a két ország védelmi tárcavezetőinek tanácskozása nyomán.
A kormány tervezett nyugdíjreformja miatt szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek keddre, ami óriási fennakadást okozhat a közösségi közlekedésben Franciaországban – írja a Reuters.
Januárban a várakozásokat meghaladó mértékben már a harmadik hónapja javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfői közleménye alapján.
Franciaországban a javuló járványhelyzetre való tekintettel a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések enyhülnek, egyesek pedig meg is szűnnek február 1-től - közölte a szaktárca illetékes igazgatósága.
Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a párizsi büntetőbíróság csütörtökön Michel Mercier volt francia igazságügyi minisztert, amiért szenátorként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét és az egyik lányát 2005 és 2014 között.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.