A 28. héten 21 új szamárköhögés-gyanús esetet azonosítottak Magyarországon, ami új heti rekordnak felel meg. A fertőzés terjedési sebessége tehát nem csillapodik még július közepén sem, és ami a legaggasztóbb, hogy eddig még nem látott számban azonosították a fertőzést a csecsemők esetében. Gyűjtésünkből az is kiderül: az idei évben eddig azonosított 153 eset 18 megyéből és Budapestről került ki, vagyis már csak egyetlen megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg) "érintetlen" a járványügy szerint. Közben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ - bár megkereséseinkre nem válaszol - hivatalosan is beismerte hétfő esti közleményében, hogy történt két haláleset a fertőzéssel összefüggésben, és cáfolja azt, hogy szamárköhögés-járvány lenne, egyúttal azonban új ajánlásokat fogalmazott meg minden érintett felé.
Az Amerikai Rákellenes Társaság (ASC) friss tanulmánya szerint a 30 év felettiek körében bekövetkező, rákos megbetegedés okozta halálesetek közel feléért olyan módosítható kockázati tényezők felelősek, amelyek egyszerű életmódbeli változtatásokkal megelőzhetőek lehetnek. Ilyen lépések például a dohányzásról való leszokás, vagy a rendszeres testmozgás beiktatása - írja a kutatásról a ScienceAlert.
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető a Bucsecs-hegységben történt halálos medvetámadás nyomán szerdán bejelentette, hogy növelik az idei évre szóló kilövési kvótát.
Közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett az Egyesült Államok tiszti főorvosa a fegyveres erőszak terjedése miatt kedden.
Több száz ember halhatott meg hőgutában a mekkai zarándoklaton. A hivatalosan meg nem erősített szerdai jelentések szerint legkevesebb hatszáz egyiptomi és 68 indiai vesztette életét, miközben egy nappal korábban még 323 egyiptomi haláláról számolt be két arab diplomáciai forrás. A keddi információk szerint más országok állampolgárai közül is sokan haltak meg, csaknem 250-en.
Indiában 56 ember vesztette életét és csaknem 25 ezer ember került kórházba hőguta tüneteivel március óta a több napig tartó hőhullámok következtében - jelentette kormányzati adatokra hivatkozva a helyi média hétfőn.
A mariupoli ellenállás egy nemrégiben végrehajtott akcióban kilenc orosz katonatisztet mérgezett meg szennyezett alkohollal a megszállt városban.
A Covid-járvány első megjelenésekor a tüdőkárosodást vizsgálták az orvosok elsősorban, de hamarosan kiderült, hogy a koronavírus és az általa kiváltott gyulladás gyakorlatilag az egész testet érintheti. Kiderült, hogy a szervek közül különösen a szívvel kapcsolatos betegségek és halálesetek száma nőtt meg, méghozzá drámaian - írja a Bloomberg.
Lőtt sebekkel találták meg a spanyol hatóságok Makszim Kuzminov holttestét, aki arról vált híressé, hogy tavaly helikopterével dezertált Ukrajnába az orosz légierőből – írja spanyol lapokra hivatkozva az orosz TASzSz.
Meghalt Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin legnagyobb belföldi politikai riválisa. Az ellenzéki politikus 47 éves volt, a börtönben vesztette életét.
Kínában 13 diák meghalt, egy ember pedig megsérült, amikor tűz ütött ki egy általános iskola bentlakásos kollégiumában Henan tartomány középső részén.
A japáni Isikava prefektúrát megrázó újévi földrengés halálos áldozatainak száma 232-re emelkedett - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Az elmúlt években folyamatosan csökkent a dohányzó felnőttek száma a világon - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely felhívta a figyelmet arra, hogy a dohányipar nem adja fel, és meg akarja fordítani ezt a tendenciát.
Tavaly lakástűzben 83, szén-monoxid-mérgezésben 15 ember halt meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel. Mukics Dániel azt írta: 2023-ban 6453 lakástűz keletkezett, 961-gyel kevesebb mint 2022-ben, ami 13 százalékos csökkenést jelent.
Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, sok más mellett a Westend City Center, a Bankcenter, a fővárosi Marriott, az InterContinental és a Kempinski hotelek, a Schönherz Kollégium tervezője.
Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország egyik helyi politikusa, Vlagyimir Egorov tisztázatlan körülmények között kizuhant egy ház harmadik emeletének ablakából, és szörnyethalt – írja a Newsweek az orosz biztonsági szolgálatokhoz kötődő Telegram-oldal, a Baza alapján.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.