Tajvanon 2024. január 13-án tartanak elnökválasztást, a tét pedig nem kicsi: az a kérdés, hogy mely nagyhatalom felé húzzon a sziget a jövőben. A döntés sorsfordító lehet, hiszen a következő tajpeji kormány külpolitikai irányáról is döntsenek. Két lehetséges út rajzolódik ki a lakosság előtt: folytatják a szövetségi viszonyt a demokratikus Egyesült Államokkal, vagy pedig azzal a Kínával fűzik szorosabbra a viszonyt, amelyik a saját részének tekinti a szigetet, és nyílt szándéka, hogy magába olvassza a de facto független területet.
Kína határáig terjeszkedett a mianmari polgárháború, ráadásul a lázadók elfoglalták a kiemelkedő fontosságú határákeltőt, Csinhwehawot - írja az al Jazeera. Peking idegesen reagált a fejleményekre, tűzszünetre szólítja fel a feleket.
Az újdelhi afgán nagykövetség vasárnaptól befejezi működését India támogatásának hiánya, valamint a külképviselet személyi és anyagi forrásainak csökkenése miatt - közölte a nagykövetség az X-en (volt Twitter). Azt írják, hogy az afgán érdekek védelmével kapcsolatos központi elvárásokat sem sikerült teljesíteni, és ez is kulcsfontosságú szempont volt a nagykövetség bezárásával kapcsolatos döntés meghozatalakor.
Emmanuel Macron elnök szerint Franciaország nigeri nagykövetét és más tisztviselőit „szó szerint túszként tartják fogva” Niger francia nagykövetségén – írja a CNN.
A South China Morning Post írt arról, hogy Mianmar különutas politikáját próbálja legitimálni a nagyhatalmi találkozókkal. Az ASEAN politikája eddig hatástalannak tűnik, a kiszorított ország eddig képes megkerülni az országszövetség nyomásgyakorlási kísérleteit.
A gaboni hadsereg szerdán este, a katonai hatalomátvétel után Brice Oligui Nguema tábornokot nevezte ki ország ideiglenes elnökének – közölte a hadsereg vezetése az állami televízióban.
A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel a televízióban bejelentette, hogy átvették a hatalmat.
Jövőre választásokat tartanak Oroszországban, ahol ugyan Vlagyimir Putyin számít a fő esélyesnek, de egyre több jel utal arra, hogy akár hatalomátadásra is sor kerülhet a Kremlben. Ennek oka lehet az eddig kudarcként elkönyvelhető, komoly presztízsveszteséget jelentő ukrajnai háború is, de a Jevgenyij Prigozsin által vezetett, végül hamvába halt puccskísérlet is megmutatta az orosz elnök gyengeségét. Szakértők szerint van esély a hatalomátvételre Moszkvában, de az egy Putyinnál is kegyetlenebb vezetőt juttathat a hatalomba.
Az Egyesült Államok a nigeri juntát tekinti felelősnek az afrikai ország demokratikusan megválasztott, a katonák által elmozdított elnök, Mohamed Bazoum, illetve családtagjai, valamint a volt nigeri kormány őrizetbe vett tagjainak biztonságáért - szögezte le helyi idő szerint csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Július 26-án katonai puccs zajlott le Nigerben. A Száhel-övezet országában ez nem számít egyedi jelenségnek. Nigerben az 1960-as függetlenséget követően instabil politikai környezet alakult ki, állandóak a puccsok és az erőszakos katonai összecsapások. A mostani események azonban némileg mások, mint az eddigiek. Niger volt eddig a francia érdekek utolsó bástyája a Száhel-övezetben, most ez is elveszhet. Nézzük meg, mi történik most Nigerben és miért veszélyes a most kialakult helyzet.
Bangkokban tart külügyminiszteri értekezletet a thai kormány. A találkozó egyik kiemelt témája, hogy a katonai junta irányítása alatt álló Mianmar szerepét és lehetséges konszolidációját megvitassák. A felvetés azonban heves ellenreakciókat váltott ki az ASEAN tagországaiból.
Bele fog bukni Volodimir Zelenszkij abba, ha nem sikerül az ukránok most indult ellentámadása, ezért Kijev most mindent beáldoz azért, hogy a hadjárat sikerrel járjon – írta ki Twitteren Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.
Három brit állampolgárt vett őrizetbe kémkedés gyanújával az Afganisztánt uraló tálib kormány, köztük Miles Routledge-t, egy fiatal kalandort is, akit korábban már egyszer ki kellett menteni az országból - írja a Sky News.
Több ezren követelték ma a tunéziai elnök lemondását a 2011-es forradalom évfordulója alkalmából tartott tüntetésen - írja a The Guardian.
Az ENSZ vasárnap felszólította Afganisztán tálib vezetését, nyissa újra a 7 és 12 év közötti lányok számára az iskolákat, szégyenletesnek nevezve az immár egy éve tartó oktatási tilalmat.
Hatalomra jutásuk egyéves évfordulóját ünneplik hétfőn a tálibok Afganisztánban, az eseményt azonban beárnyékolja az országban dúló súlyos gazdasági és humanitárius válság.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Mitch McConnell a Szenátusban bírálta Orbán Viktor kabinetjét a kínai kapcsolatai miatt.
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.