kkv

Terv készült, hogy sikeresebb legyen a magyar gazdaság

Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak - nyilatkozta Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai együttműködésében készül el.

Budapesti és Pest megyei cégek, figyelem! - Két nagy kutatás-fejlesztési pályázat is megnyílt ma

Miután hétfőn megjelent négy felfedező kutatásokat ösztönző témapályázat összesen 12 milliárd forintos keretösszeggel, ma további négy, a vállalkozások innovációs tevékenységét, illetve a kutatói-ipari együttműködéseket támogató pályázatot tett közzé a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. Ezek együttes keretösszege 61 milliárd forint, és a pénz a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból származik majd. Fontos és az előző évekhez képest új fejlemény, hogy a ma megjelent két céges pályázat 30 milliárdos keretére kizárólag budapesti és Pest megyei cégek pályázhatnak.

Az erős középvállalatok támogatásával pörgetnék a magyar gazdaságot

A feldolgozóipari kkv-k versenyképességének növelését célzó, 1,7 milliárdos vissza nem térítendő támogatási program indult. Az elmúlt három évben legalább 10 százalékos növekedést elért középvállalatok versenyképességük nemzetközi szinten való érvényesítéséhez kapnak szakértői segítséget.

Milliárdokból fejleszthetnek a magyar kkv-k

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Kiderült, kire bízzák a nagy magyar tőzsdefejlesztést

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására kiírt pályázat nyertese a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. lett - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Az utolsó munkanap megjelent a Pest megyei cégek fontos pályázata

Megjelent pénteken a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás 4,5 milliárd forintos keretösszeggel, a támogatási kérelmeket január 31-től lehet beadni - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az év utolsó munkanapján az MTI-vel.

Tovább terjeszkedik az üzletlánc: a fogyókúrázókat célozzák

Egy éve nyitotta meg első magyarországi boltját a Naturhouse. A táplálkozási tanácsadással foglalkozó, spanyol hátterű cég 2017-ben új üzletet nyitott, és további terjeszkedéssel számol. Az egészségtudatos táplálkozás és a fogyókúrás termékek továbbra is komoly piacot jelentenek világszerte.

Látványos ábrák arról, hol dolgozik a magyarok többsége

Háromból két ember kis és középvállalkozásnál dolgozott 2016-ban is, vagyis a szektor gazdasági súlya megkérdőjelezhetetlen, azonban az lényegesen kisebb a számuk alapján képviseltnél - állapítható meg a KSH most megjelent "A kis- és középvállalkozások helyzete hazánkban" című kiadványa alapján. A legújabb adatokból megtudhatjuk, mit tudnak felmutatni a kkv-k a nagy vállalkozásokkal szemben.

Megnyílt ma a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

Megnyílt ma a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

Ma délben megnyílt a korábban 5 nappal elhalasztott céges eszköz- és szoftverbeszerzési EU-pályázat, amelynek 17 milliárd forintos keretére várhatóan nagy lesz az érdeklődés, hiszen akár 50%-os vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető.

Nem adnak hitelt a bankok? Neked találták ki az MFB karácsonyi meglepetését

Az MFB felmérése szerint 45 ezer hitelképes magyar vállalkozás csaknem 900 milliárd forint összegű hiteligényét nem elégítik ki valamiért a kereskedelmi bankok. Ezeknek a kicsi és/vagy fiatal cégeknek hozták most létre a 20 milliárdos keretösszegű Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukciót, amit nem a bankok, hanem pénzügyi vállalkozások közvetítenek.

Ezek a legjobban fejlődő magyar kkv-k: átadták a Pegazus Díjakat

Kilencedik alkalommal adták át a Pegazus Díjakat, amivel a legdinamikusabban fejlődő magyar kis-és közepes vállaltok munkáját ismerik el. A Pegazust idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió szerint ítélték oda az adományozók, objektív szempontok, pénzügyi mutatók alapján. A Pegazus Díj médiatámogatója a Portfolio.

Felrobbant a vállalati hitelezés Magyarországon

Felrobbant a vállalati hitelezés Magyarországon

Tranzakciós alapon több mint 10%-kal nőtt a magyar bankok vállalati hitelállománya az elmúlt egy évben, a háztartásoknál ugyanez még csak 3% volt. Van miből hitelezniük a bankoknak: a betétek területén (mindkét szegmensben) ennél is nagyobb növekedést mutatnak az MNB ma közzétett statisztikái.

Teljesen szétszakadt a magyar gazdaság

Teljesen szétszakadt a magyar gazdaság

A magyar vállalati szektorban igen nagy különbségeket láthatunk: a kisebb cégek termelékenysége továbbra is alacsony, miközben a nagyobb vállalatoké tartósan magas. Az exportértékesítésben és annak növekedési ütemében is vezetnek a nagy cégek, ugyanakkor azt láthatjuk, hogy ebben a kisebb vállalatok is kezdenek fejlődni.

Nagy növekedést tervez az Eximbank

Az Eximbank középtávú stratégiájában azt tűzte maga elé, hogy valamely termékével 2021-re az exportképes magyar vállalkozások felét elérje - jelentette be Urbán Zoltán, a pénzintézet vezérigazgatója pénteken Pécsen.

Több ezer cég nyer időt: később indul a nagy gazdaságfejlesztési EU-pályázat

Két, a kis- és közepes méretű cégek ezreit érintő uniós pályázatnál is fontos fejleményekről jelent meg ma közlemény a hivatalos pályázati oldalon. A kettő együtt 37 milliárd forintos kerettel fut és vissza nem térítendő támogatást kínálnak. Az egyiknél öt nappal később kezdődik a benyújtási lehetőség, azaz több idő van kidolgozni a stratégiát, míg a másiknál közel 3 héttel elnyújtották azt a határidőt, amíg beadva a pályázatot egyszerre bírálják el azokat. Egy harmadik konstrukciónál, ami csak hitelt kínál, pedig a keretösszeg és a kizáró feltételek egyike módosult.

Most sokan juthatnak kedvezményes pénzekhez: ezekre figyelj, ha pályázol

Országszerte több mit 640 MFB Ponton juthatnak kedvezményes finanszírozáshoz a magyar kkv-k és a lakossági ügyfelek. A vállalkozásonként igényelhető 1-3000 millió forintos összeget számos versenyképességet javító célra lehet fordítani. Bemutatjuk, hogy pontosan milyen konstrukciókra lehet most pályázni, és milyen feltételekkel érhetőek el ezek a pénzügyi források. Azt is elmondjuk, mire érdemes figyelni az igénylésnél, hogy minél előbb megtörténjen a hitelek folyósítása.

Átírták a kkv-k energetikai célú uniós hitelének szabályait

Bár a hitelprogram termékleírása már szeptember 1-től változott, a napokban külön közlemény is megjelent a hivatalos uniós pályázati oldalon arról, hogy változott a KKV Energia hitel című GINOP-8.4.1/B-16 kódszámú hitelprogram termékdokumentációja.

Megrohanták a cégek a magyar bankokat - mi megy a háttérben?

Bőven a piaci átlag felett, egy év alatt 20 százalékkal nőtt a Budapest Bank vállalati hitel- és lízing állománya, az EU-s forrásbeáramlás pedig csak most fog igazán felpörögni a bank várakozásai szerint. Toldi Balázzsal, a társaság vállalati üzletágának vezetőjével beszélgettünk a hazai cégek pénzügyi helyzetéről, finanszírozásáról.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.