Argentína megállapodásra jutott három hitelezői csoporttal 65 milliárd dollárnyi adósságának átütemezéséről – jelentették be kedden. A gazdasági minisztérium közleménye szerint a megegyezés jelentős könnyítést jelent majd az országnak.
Megjelent az EBI legújabb Építésaktivitási Jelentése, melyben az elemzők már az első negyedév értékelésekor is kiemelten foglalkoztak a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt hatásával, akkor még korlátozottan rendelkezésre álló adatok alapján készített előrejelzés segítségével. Azóta már a tényleges adatok is megérkeztek, így részletesen láthatjuk a járvány ágazatra gyakorolt hatását.
Brit kutatók kedden közzétett tanulmánya szerint a koronavírus-járvány téli, második hulláma kétszer olyan kiterjedt lehet majd a hatékonyabb tesztelési-, és követési rendszer alkalmazása nélkül az Egyesült Királyságban, mint amilyen a járvány első hulláma volt.
Mivel a világ három nagy koronavírus-gócpont országából kettőben, az Egyesült Államokban és Brazíliában a hivatalos adatok szerint lassul a járvány terjedése, Indiában viszont gyorsul, így a globális járványgörbe kezd ellaposodni. Ez biztató hír, de közben sok kisebb gócnak számító országban még mindig gyors ütemű a terjedés, sőt például Japánban és a Fülöp-szigeteken ugrásszerű a növekedés és a környékünkön a lengyel, ukrán, román járványhelyzet sem nyugtató egyelőre. Néhány ábrával összefoglaljuk a világ főbb földrajzi egységeinek helyzetét.
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon – áll az ITM közleményében.
9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4553 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 77 éves krónikus beteg, így az elhunytak száma 598 főre emelkedett, 3415-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 540 fő. Az aktív fertőzöttek 36%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 44%-a budapesti. 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.
Ötezer ausztrál dollárra - bő egymillió forintnyi összegre - emelték a koronavírus-járvány ellen elrendelt karantént megszegők bírságát az ausztráliai Victoria államban - közölték kedden a tagállam hatóságai.
Az utóbbi hónapban fokozatosan emelkedik és immár igencsak közelít az 1 egészhez Olaszországban a járvány fertőzési rátája, az az arányszám, amely megmutatja, hogy egy koronavírus-fertőzött átlagosan hány embert fertőz tovább - adta hírül hétfőn a Hszinhua kínai hírügynökség.
Botrányok egész sorozata övezi már az amerikai kkv-mentőprogramot, a PPP-t, mellyel a tömeges kirúgásoknak akarta elejét venni az ország kormánya. A szűk határidők és a mentőhitelek iránti sosem látott érdeklődés súlya hatalmas terhet jelentett a kiosztással megbízott bankrendszernek, indulás után pedig elfogultsággal, nyerészkedéssel vádolták meg a pénzintézeteket. Egy csomó olyan cégnek is jutott a mentőcsomagból, amelynek egyáltalán nem szólt a program, de arra is bőven volt példa, hogy a cégvezetők egyszerűen elkaszinózták vagy sportkocsikra költötték a pénzt. Még le sem zárult teljesen a PPP-program, de már most látszik, hogy ez lesz az amerikai történelem egyik legellentmondásosabb mentőcsomagja.
Egy friss olasz kormányzati tanulmány szerint az ország népességének mindössze 2,5%-ánál találtak Covid-19 antitestet. Amennyiben a járványban egyik legsúlyosabban érintett országban ez a helyzet, akkor aligha képzelhető el, hogy bárhol a világon általános védettséget, a járvány lassabb terjedését biztosító nyájimmunitást szerzett volna egy ország.
18,080 millió fertőzöttet, 689 ezer halálesetet és 10,692 millió gyógyultat tartanak számon a világban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – mutatják a John Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai. A héten a gazdasági kilábalással kapcsolatos adatokat is érdemes figyelni, az alaphangot Kína adta meg ehhez: közel tízéves csúcsra repültek már ott a feldolgozóipar kilátásai.
Szaúd-Arábiában már tart a muszlim hívők mekkai zarándoklata (háddzs). A többnapos szertartáson csak a királyságban élők egy kis csoportja vehet részt, a koronavírus-járvány elleni harc miatt pedig több korlátozás várt rájuk.
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 júliusában, országosan 13 215 ingatlan adásvétel bonyolódott, amivel az idei legerősebb hónapját zárta a hazai ingatlanpiac.
Argentína még próbálkozik megegyezni a hitelezőivel, de gyakorlatilag hónapok óta csődben van, a kérdés csak az, hogy ez az államcsőd rendezett vagy rendezetlen lesz-e. Az ország problémáihoz már legfeljebb a legvégén járult hozzá a koronavírus-járvány. A globális helyzet ugyanakkor egy sor másik latin-amerikai országot is veszélybe sodorhat, a szakértők szerint láthatunk még hasonló bedőléseket a gócpontnak számító régióban.
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen - jelentette ki hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.