kórházak

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Mostanra az ellátó személyzet és a lakosság is fellélegezhetett, a járványhullám ugyanis lecsengett - értékelte az aktuális járványügyi folyamatokat a Portfolio-nak Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke az interjúban ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyre több olyan beteg jelentkezik az ellátórendszerben, aki az elmúlt időszakban a covid miatt várakozni kényszerült és jellemzően a korábbinál rosszabb az egészségi állapota. Nem lesz tehát könnyű a következő időszak az egészségügyben dolgozóknak, de biztosítani kell számukra a regenerálódást, ugyanis elmondása szerint a dolgozók a járványhullám utolsó heteiben a testi-lelki kimerülés határán mozogtak. A szakemberrel emellett beszéltünk arról, hogy mit éreznek az intézmények a felmondások terén, számít-e felmondási hullámra, hogy miért van emelkedő pályán újra a kórházak adóssága, és hogy a kórházszövetség részt vesz-e az egészségügy átalakításának folyamatában. Ficzere Andrea egyúttal javaslatokat is megfogalmazott a jövőbeni ellátások kapcsán az interjúban, melynek apropóját az adta, hogy idén 90 éves a kórházszövetség és ezekben a napokban zajlik Siófokon a 33. éves kórházi kongresszus.

Hatalmas átalakítás várhat a magyar kórházakra

Hatalmas átalakítás várhat a magyar kórházakra

Az egészségügyet extrém módon megterhelő elmúlt másfél év után nagy átalakítás várhat a magyar kórházakra – hangzott el az RTL Híradó riportjában. A tervek szerint ugyanis hét kórházban megszűnne az aktív betegellátás, ezek közül egyben a krónikus is, további 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész Amerikát megrengető döntés született: az összes vádpontban bűnösnek mondták ki Donald Trumpot
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.