kötvény

A fejlődő piacok lehetnek most a nyerők

Az idei év hátralévő részében is folytatódhat a fejlődő piacok felülteljesítése, annak ellenére, hogy a főbb problémák, mint a lassuló növekedés, az emelkedő inflációs és magas adósságállomány továbbra is jelen vannak - vélik a BlackRock szakértői a CNBC tudósítása szerint.

Két helyről is megjutalmazhatják idén Magyarországot

Várhatóan nem fog jelentősen a lengyel hozam alá esni a magyar azt követően, hogy a napokban közel 15 év után először lett negatív a két referenciaérték közti különbség - olvasható az Erste Bank csütörtöki elemzésében. A szakértők szerint akár két hitelminősítő is megjutalmazhatja Magyarországot 2016-ban, emiatt pedig a kötvényeink továbbra is jól teljesíthetnek.

Több pénz kell idén Magyarországnak, de a lakosság megmenti

Az uniós forráslehívás költségvetési megelőlegezése miatt az eredetileg tervezettnél lényegesen magasabb lehet a 2016-os finanszírozási szükséglet Magyarország esetében, azonban a terv feletti lakossági értékesítés miatt ez nem okoz gondot - olvasható a Citibank friss elemzésében. Az amerikai bank szerint devizakötvény-kibocsátásra nem lesz szükség idén a legutóbbi jüanalapú értékesítést követően.

Sosem hittük volna, hogy egyszer még mi leszünk a régió sztárjai

A múlt héten hosszú évek óta először fordult elő, hogy a tízéves magyar kötvények másodpiaci hozama a hasonló futamidejű lengyel papíroké alá esett. Korábban el sem tudtuk képzelni, hogy ez megtörténhet, azonban az elemzők szerint a számunkra kedvező folyamatnak még nincs vége, mostantól egy időre tartóssá válhat ez a helyzet. Persze ehhez kellettek a lengyel belső kockázatok is a tavalyi parlamenti választások után, ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni a magyar állampapírok kimagasló teljesítménye mellett.

Kiszámoltuk, mennyire drága Magyarországnak az új jüankötvény

Számításaink szerint évente nagyjából egy százalékos hozamfelárat kell fizetnie Magyarországnak azért, mert a héten jüanban adósodott el. Ugyanakkor a kibocsátás alacsony összege miatt a teljes költség elhanyagolható, három év alatt bő egymilliárd forint a gazdaságpolitikai közeledés ára.

Elhitted, hogy már nem vagyunk a külföldre utalva? Pedig ez csak mese!

Az utóbbi években a kormány szeret arra hivatkozni, hogy a magyar állam egyre kevésbé van ráutalva a külföldi befektetőkre. A számok azonban nem ezt mutatják, ha megnézzük a magyar adósság elmúlt tíz évben mutatott evolúcióját, akkor az látszik, hogy egy nagy külföldi hitelező állományának leépítése okozott ugyan némi változást az utóbbi években, de hosszabb távon alig változik a nemzetközi szereplők részaránya.

A piacon már jobban szeretnek minket, mint a lengyeleket

Az elmúlt tizennégy évben először fordul elő, hogy a magyar kötvények hozama a hasonló futamidejű lengyel állampapíroké alá essen - közölte csütörtökön a Bloomberg. A jelenség oka elsősorban az MNB további kamatcsökkentése és az, hogy egyre több befektető várja Magyarország felminősítését.

Megtörtént a magyar jüankötvény-kibocsátás (2.)

Délután háromkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tart sajtótájékoztatót "Kínai devizában bocsátott ki államkötvényt Magyarország" címmel - olvasható a szerkesztőségünknek küldött meghívóban. A jelek szerint a reggeli sajtóhírek után meg is történt a kibocsátás, a részletekről természetesen beszámolunk.

Ezért teljesülhet idén is Magyarország egyik nagy terve

Az utóbbi évekhez hasonlóan 2016-ban is azt tűzte ki célul az adósságkezelő, hogy a lejáró devizaadósság minél nagyobb részét forintkibocsátásból finanszírozza. Az első negyedéves adatok alapján erre jó esély van, hiszen a piaci kötvények esetében nagyjából megfelel az időarányos célnak az értékesítés, a lakosság pedig olyan tempóban vette az állampapírt az év elején, hogy már meg is kellett emelni az éves célját az ÁKK-nak.

Fizetésképtelenné vált Kína egyik legnagyobb bankja

A Guosen Securities - Kína nyolcadik legnagyobb befektetési cégének - egyik egysége nem tudja kifizetni a hongkongi renminbi kötvényeit, a Financial Times által megszerzett dokumentumok szerint. Húsz éve ez az első olyan eset, hogy egy állami tulajdonban lévő vállalkozás Kína offshore-piacán fizetésképtelenné vált.

Még mélyebb szakadékba taszítanák az oroszok Ukrajnát

Növeli a pénzügyi nyomást Ukrajnán Oroszország, hiszen azt követően, hogy bíróság elé vitte a decemberben lejárt 3 milliárd dolláros kötvény visszafizetését, most még hatalmas kamatot is felszámolna.

Tényleg bajban van a magyar gazdaság?

Az év elején arra utaló adatok jelentek meg, hogy a magyar gazdaság lassul, azonban ez valószínűleg csak átmeneti megtorpanás - olvasható a Citibank legfrissebb elemzésében. Az amerikai bank szakemberei egyelőre nem változtattak előrejelzésükön, emellett a keddi lépés után sok más elemzővel együtt arra számítanak, hogy egy százalék alá vágja majd a kamatot az MNB.

MNB: ezért imádják Magyarországot a befektetők

Jelentősen csökkent az utóbbi években a magyar hosszú kötvények hozamfelára, ebben a feltörekvő piacokon belül a régióval kapcsolatban tapasztalt kedvező hangulat mellett országspecifikus tényezők is szerepet játszottak - állapítja meg az MNB friss inflációs jelentésében.

Túl nagyot mertek álmodni Orbánék?

A kormány friss tervei a nullás költségvetésről elsősorban a hitelminősítőknek szólnak, reálisan kicsi az esély arra, hogy a 2018-as választások előtt sikerülne elérni ezt a célt - olvasható a Citigroup hétfői beszámolójában. A kötvénypiacot egyszerre több dolog is támogatja, az MNB viszont leghamarabb májusban vághat a kamaton tovább.

Bitcoinnal gyorsítanák a bankok a kereskedést

40 nagybank, többek közt a Goldman Sachs és a Barclays tesztelik jelenleg, hogy a kötvénykereskedési üzletágukban elkezdenek a Bitcoinhoz hasonló blockchain technológiát használni - írja a CNBC.

Itt a friss adat: januárban megint a bankok finanszírozták Magyarországot

Januárban 6610,5 milliárd forintra emelkedett a pénzintézetek állampapír-állománya, ami természetesen új csúcsot jelentett - derült ki az MNB hétfő reggel publikált friss adataiból. Ezzel a decemberi átmeneti visszaesést egyszerre korrigálták a bankok, amiben szerepe lehetett annak is, hogy a jegybank januárban bejelentette önfinanszírozási programjának folytatását.

Annyira ráharapott a lakosság az állampapírra, hogy már lépni kellett

Két hónap sem telt el az évből, de máris teljesült az egész évre tervezett lakossági értékesítés közel 80 százaléka, így meg is emeltük a tervet - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Barcza György. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerint ugyanakkor azt korai lenne kijelenteni, hogy emiatt nem kell majd devizakötvényt kibocsátania Magyarországnak, első lépésben a forintkötvények kibocsátását foghatják vissza. A szakember szerint természetes, hogy eléri majd a korlátját a lakossági értékesítés, a cél az, hogy kialakuljon egy olyan struktúra, melyben tovább csökkenhet a deviza részarány az adósságon belül és egyre inkább belföldi kézben lehet az adósság.

Árthat a nagybankoknak, ha Oroszországgal üzletelnek

Az amerikai kormány figyelmeztette a vezető amerikai bankokat, hogy ne várásoljanak a jó befektetésnek tűnő, de politikailag kockázatos orosz államkötvényekből, többek közt azért se, mert aláaknáznák ezzel a Moszkvával szemben kiszabott szankciókat - írja a Wall Street Journal.

Orbán most nyeri meg a háborút

Az elmúlt években még döcögött az adósság elleni harc, hiszen decemberben szinte mindig kreatív megoldásokra volt szükség ahhoz, hogy az előző évi szint alá szorítsák le a GDP-arányos adósságot - igaz, évről évre érezhetően egyre kisebb lett a trükközési kényszer. Most azonban ha a tervek megvalósulnak, akkor a következő két évben egyértelműen felülkerekedhet legnagyobb ellenfelén az Orbán-kormány, számításaink szerint 2017 végére akár a 70 százalék körüli adósságráta is elérhető.

Valaki már kiábrándult a magyar eszközökből, szerinte túl drágák

A korábbi enyhe felülsúlyozásról enyhe alulsúlyozásra módosította a magyar állampapírok ajánlását pénteken a Societé Generale (SocGen). A francia bank szakemberei a forint kilátásait illetően is pesszimisták, fokozatos gyengülést várnak a hazai devizától.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.