lakáspiac

Ennyit tudsz alkudni leendő lakásod árából

Továbbra is a XIII. kerület a legkeresettebb a fővárosban, de az előző hónapokhoz képest sokkal kisebb a fölénye. A lakásvásárlók által leginkább kedvelt kerületek rangsora és a különböző lakástípusok esetében elérhető áralku is szerepel a legfrissebb Duna House Barométer kiadványban.

Nem nagyon van remény arra, hogy az idén véget ér a lakáspiaci dráma

Aki arra számított, hogy az idén már végre tetőzhet a lakások ára, valószínűleg tévedett. Az FHB Bank legfrissebb Lakásárprognózisa szerint ugyanis 2018-ban tovább folytatódhat a lakásárnövekedés, ennek mértéke országosan 5 és 10 százalék között alakulhat. A fővárosban ennél valamivel nagyobb, míg a kisebb településeken inkább a tartomány alsó sávjába eső átlagos növekedést várható, de az egyes országrészek között ebben nagyobb eltérések lehetnek - derül ki az elemzésből.

Nézd meg, hol adják át 2018 legnagyobb lakásfejlesztését

Az idei évben a tavaly vagy tavalyelőtt elkezdett lakásfejlesztések tömegével készülhetnek el, ami több ezer új lakás megjelenését jelenti majd a budapesti piacon. A tervezett darabszámhoz képest azonban szinte biztos, hogy idén is lesznek csúszások és a 2018. IV. negyedévre tervezett lakások egy részébe 2019-ben tudnak csak beköltözni a leendő lakók.

Hiába szálltak el az árak, egyre több lakást veszünk

Erősen indult az idei év a lakáseladások tekintetében. 2018 januárjában a tavalyi azonos időszaknál 4,5 százalékkal több adásvételt mért a Duna House, ami azt jelenti, hogy országosan 10 918 lakóingatlan cserélt gazdát.

2018 is az ingatlanpiac éve lesz?

A hazai ingatlanárak ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások rekordokat döntenek. 2017 egyértelműen az újlakás-építések éve volt, az első kilenc hónapban mintegy 8000 új lakás épült és további 28 ezerre adtak ki építési engedélyt. Az árak is dinamikusan emelkedtek, a legdrágább területen, a főváros V. kerületében megközelítették a 700 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárat, de az ország minden pontján erőteljes emelkedés tapasztalható - olvasható az OTP Ingatlanpont elemzésében. A tendencia folytatódni látszik, de mégis mit hozhat 2018 az ingatlanpiac számára?

MNB: lassult a lakásárak emelkedése

2017 harmadik negyedéve során országos átlagban nominális alapon 2 százalékkal nőttek a lakásárak az MNB lakásárindex legfrissebb értéke szerint, míg az éves növekedési ütem 11,5 százalékot tett ki. Mindezek következtében a lakásárak éves és negyedéves növekedési üteme is lassult az előző időszakhoz képest.

Akkor még nem sejtettem: az elmúlt évek legütősebb lakáspiaci véleményei

Mostanra nosztalgiával gondolunk vissza a néhány évvel ezelőtti lakáspiacra, ahol mai szemmel nézve - kis túlzással - fillérekért osztogatták a jobbnál jobb lakásokat, míg a kimaradók irigykednek, hogy voltak, akik pár év alatt megduplázták vagyonukat. Az elmúlt évek legjobb lakáspiaci híreit és véleményeit gyűjtöttük össze a Portfolio Ingatlan Magazin elődjének tekinthető REsource kiadványaiból.

Kedvezményes lakásáfától a hárommilliós négyzetméterárig (TOP10 sztori - 5.)

Növekvő építőipari munkaerőhiány, rekordalacsony hitelkamatok, a lakásáfa körüli bizonytalanság és tovább folytatódó áremelkedés jellemezte 2017-ben a hazai lakáspiacot, év vége előtt egy hónappal pedig bemutatták az eddigi legdrágább lakásprojektet, ahol egyes lakások négyzetméterára közelíti a 3 millió forintot. Az egyre merészebb árak ellenére viszont a vásárlók idén sem tűntek el, sőt kis mértékben nőtt is a számuk. Hogy mi magyarázza az égbe szökő árakat azt a befektetők, az építőipar és az Airbnb szerepén keresztül néztük meg.

Soroksár az új V. kerület

Soroksár az új V. kerület

Továbbra is dinamikus bővülés jellemzi a magyarországi lakáspiacot, a gyakran hangoztatott megállapítások - a befektetők hajtják fel az árakat, szétszakadt az ország, nincs munkaerő - mögött azonban összetettebb folyamatok bújnak meg. Az RICS havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Tea & Talk kerekasztalbeszélgetésének résztvevői ez alkalommal ezeket az összetett folyamatokat próbálták meg elemezni. A Soóki-Tóth Gábor által moderált beszélgetés főbb megállapításai a következők voltak:

K&H: a várakozásoknál is jobban nő a lakáshitelezés

Még a várakozásoknál is jobban pörög a jelzáloghitelezés az idén. A K&H szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága az előzetes becslésüket is meghaladva az év végéig elérheti a 680-700 milliárd forintot, így a növekedés akár 30 százalékos is lehet.

Lakást vennél vagy eladnál? Ezeket a számokat mindenképp látnod kell

A nyár végéhez érve érdemes egy pillanatra megállni és megnézni, hogy mi történt az elmúlt hónapokban a hazai lakáspiacon. Még mindig folytatódik a szárnyalás? Hol, mennyi idő alatt lehet eladni a lakásokat? Mennyi új lakásra számíthatunk a következő félévben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a vezető ingatlanszakértő cégek segítségével.

Elkezdték felvásárolni az oroszok a paksi lakásokat, családi házakat

Kezdi éreztetni hatását a Paks2 beruházás a helyi ingatlanpiacon. Bár a nagy roham még nem indult el, de a paksi ingatlanpiacon megjelentek már olyan orosz állampolgárok, akik elsősorban jó minőségű családi házat, esetleg társasházi lakást bérelnének - árulta el az Index kérdésére Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Bármikor összeomolhat ez az őrült ütemben pörgő lakáspiac

Az elmúlt években hihetetlen ütemben dráguló ausztrál lakáspiac elérte a csúcsát és össze fog omlani, ha az ország jegybankja túl gyorsan elkezdi emelni az irányadó kamatokat - véli a svájci UBS elemzője.

A Google mindent tud a következő lakásodról

Naponta több mint 3,5 milliárd keresés történik a Google-ön és sokan nem is sejtik, hogy néhány szó bepötyögésével mennyi mindent árulnak el magukról. A Google-nek már régóta létezik olyan szolgáltatása, melynek segítségével megvizsgálhatjuk, hogyan alakult időben az egyes keresési kifejezések népszerűsége, így következtetéseket vonhatunk le az internetezők gazdasági tevékenységével kapcsolatban is. A Portfolio Ingatlan is élt ezzel a lehetőséggel és megvizsgáltuk, hogy a Google mennyire tudja lekövetni a magyarországi lakáspiac évek óta tartó felfutását.

Már külföldön is felfigyeltek a magyar lakásárakra

Miközben a skandináv lakáspiac csillapodik és a londoni lakásárak csökkennek a Brexit miatt, addig az Európai Unió keleti országaiban pörög a lakáshitelezés. A lakásárak emelkedése olyan mértékű, amire már a döntéshozók is felfigyeltek - számol be a Bloomberg.

Még évekig pöröghetnek a lakáshitelek

Tovább düböröghet a lakáspiac Budapesten, amely a lakáshitelezéssel foglalkozó bankvezérek szerint még nem fújódott lufivá. A Portfolio Hitelezés 2017 Konferenciáján kiemelték továbbá, hogy a CSOK-nak pozitív hatása van a hitelezésre az előzetes aggályok ellenére, a rendszernek azonban vannak még hibái.

Soha nem látott magasságban a lakásárak!

Tovább élénkült a lakáspiac 2016. IV. negyedévében, így eddig soha nem látott magasságokba emelkedtek az árak. A KSH oldalán elérhető előzetes számok szerint tavaly az utolsó negyedévben a használt lakások esetében a tiszta árváltozás 1,5 százalékos volt, míg az újépítésű lakások esetében 2,5 százalékos drágulásra került sor. Ezzel együtt a tavalyi évben a használt ingatlanokat közel 10 százalékos, míg az új lakások piacát közel 9 százalékos drágulás jellemezte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.