makrogazdasag

2016. június 02. 11:22 | Csiki Gergely

Megvan az új cafeteria-javaslat!

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat Szép-kártyára a munkáltató - többek között ezt tartalmazza a parlamentnek ma benyújtott módosító javaslat, amit a nemzetgazdasági miniszter az adócsomaghoz terjesztett be.

2016. június 02. 09:22 | Portfolio

Szijjártó: komoly beruházások jönnek

Magyarország jövője az Európai Unióban van - jelentette ki határozottan Szijjártó Péter külügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában. Azt is előrevetítette, hogy komoly beruházások vannak előkészülőben.

2016. június 02. 08:30 | Portfolio

Kína lebukott?

Hiába mutatnak megnyugtató képet a kínai gazdaságról a hivatalos adatok, a különböző felmérések és egyéb információk alapján mindig felröppen a gyanú, hogy valójában sokkal nagyobb a lassulás annál, mint amit a pártvezetés előirányzott. A Capital Economics közgazdásza ezúttal a legnagyobb kereskedelmi partnerek számain keresztül világít rá, hogy valami nem stimmel a kínai sztorival.

2016. június 02. 07:06 | MTI

Rekordmértékben nőttek a megújuló energia befektetések

Rekordmértékben nőttek világszerte a beruházások a megújuló energiaforrásokba 2015-ben: több mint kétszer nagyobb összeget fektettek beléjük, mint az új szén- és gáztüzelésű áramellátókba - derült ki a REN21 szervezet kutatói által a zöldenergiák globális helyzetéről készített tanulmányban.

2016. június 02. 06:45 | Portfolio

Ma ülnek össze az olajhatalmak

Ma ülnek össze az OPEC-országok szokásos ülésük keretében Bécsben, ezt megelőzően egy zártkörű megbeszélésen a felek ismét megvitathatják az olajkitermelés befagyasztásával kapcsolatos elképzeléseiket. A szaúdiak támogatnák, hogy a kartell teljes kitermelését befixálják.

2016. június 01. 21:41 | MTI

Rekordmértékben nőttek a megújuló energiaforrások 2015-ben

Rekordmértékben nőttek világszerte a beruházások a megújuló energiaforrásokba 2015-ben: több mint kétszer nagyobb összeget fektettek beléjük, mint az új szén- és gáztüzelésű áramellátókba - derült ki a REN21 szervezet kutatói által a zöldenergiák globális helyzetéről készített tanulmányban.

2016. június 01. 20:37 | Portfolio

Bérnyomásról és kissé emelkedő inflációról számolt be a Fed

Az Egyesült Államok döntő részében kismértékben emelkedett az inflációs nyomás április és május közepe között, miközben a foglalkoztatottság és a bérek is szerényen emelkedni tudtak - derült ki a Fed szerda este megjelent legújabb Bézs-könyvéből.

2016. június 01. 19:57 | MTI

Az összes francia atomerőműben sztrájkolnak csütörtöktől

Csütörtök estétől gördülő sztrájk kezdődik Franciaország valamennyi, azaz szám szerint 19 atomerőművében tiltakozásul a kormány munkajogi reformja ellen - jelentette be szerdán Laurent Langlard, az egyik legjelentősebb szakszervezeti szövetség, a CGT tisztségviselője.

2016. június 01. 18:01 | MTI

Nagy gondot okoz a munkaerő elvándorlása a Balatonnál

A több mint 3000 dél-balatoni vendéglátóhely és kiskereskedelmi üzlet számára nagy gond a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása - hangzott el a KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének fórumán Balatonszárszón.

2016. június 01. 17:20 | MTI

Megdupláznák az egészségügyi szakdolgozók bérét 2019-re

Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.

2016. június 01. 17:16 | Portfolio

Van, aki még hisz a 3% körüli magyar növekedésben

Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója szerint a magyar gazdaság éves növekedése a gyenge első negyedévet követően a második negyedévben 1,5-2%-ra gyorsulhat, majd az év hátralevő részében tovább élénkülhet - számolt be a Reuters. A legnagyobb húzóerő a lakossági fogyasztás és a lakáspiac lehet.

A magánklinikákra is követik bevált orvosaikat a betegek

2016. június 01. 17:10 | Háhner Petra

A magánklinikákra is követik bevált orvosaikat a betegek

Egyre nagyobb az igény a magánklinikák szolgáltatásaira, ráadásul a gyakori elképzeléssel ellentétben a páciensek többsége nem külföldről érkezik. A magánszektorba olyan orvosok kellenek, akikért a páciensek hajlandóak fizetni, és a magasabb bérek az orvosok itthon tartásában fontos szerepet játszhatnak - hangzott el az egyik legnagyobb hazai magánkórház szerdai sajtótájékoztatóján.

2016. június 01. 16:21 | Portfolio

Májusban váratlanul javultak az amerikai feldolgozóipar kilátásai

Az áprilisi negatív meglepetést követően májusban 50,8 pontról 51,3 pontra emelkedett az amerikai ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke az előzetes adatok alapján. A hír pozitív meglepetést okozott, az elemzők ugyanis a kedvezőtlen áprilisi adat után további kilátásromlásra számítottak.

2016. június 01. 15:20 | Portfolio

Csapdába került a világ, azonnal cselekedni kell

A világgazdaság az alacsony növekedés csapdájába ragadt, amiből csak a fiskális és a monetáris politika, valamint a strukturális reformintézkedések összhangja húzhatja ki - figyelmeztet az OECD legújabb jelentésében. Azonnali cselekvés hiányában a fiatal generációk épp úgy rosszul járhatnak, mint a nyugdíjas éveikhez közeledők.

2016. június 01. 13:45 | Portfolio

Két új állami kórház is épülhet Budapesten

Legalább egy, de akár két új kórház is létesülhet Budapesten - tudta meg a Magyar Idők. Mindeközben az egészségügyért felelős államtitkár az Origónak adott interjújában arról beszélt, mindenképpen lesznek fővárosi szuperkórházak. Legalább három ilyen intézményre van szükség szerinte, ahol az év minden napján, minden ellátási szinten van felvétel.

2016. június 01. 12:14 | Portfolio

Kiábrándító jóslat jött: behúzza a féket Magyarország

Nem egészen egy hónappal ezelőtt még 2,5%-os növekedést jósolt Magyarország számára az OECD 2016-ban, ezt szerdán frissített előrejelzésében 1,6%-ra vágta vissza miután az első negyedévben csak 0,9%-kal tudott növekedni a kibocsátásunk. Jövőre viszont az alacsonyabb bázis miatt a korábban becsültnél erősebben, 3,1%-kal pattanhat vissza a magyar gazdaság.

2016. június 01. 10:00 | Portfolio

Európa "rosszfiújára" figyel a világ

A márciusban bejelentett lazítási csomag után várhatóan a csütörtöki ülésen - az áprilisi kamatdöntő üléshez hasonlóan - kivárnak az Európai Központi Bank döntéshozói, vagyis a kamatokon és a nem konvencionális eszköztáron sem változtatnak majd. Draghiékon a kedvező első negyedéves növekedési adatoknak és az olajár emelkedésének köszönhetően enyhült a nyomás, így az elmúlt hónapokhoz képest viszonylag kényelmes helyzetben vannak. Ez alapján nyugodt kamatdöntésre számíthatunk, a fő érdekesség az lehet, hogy az olajárnak köszönhetően hosszú idő után először felfelé módosíthatja az EKB a középtávú inflációs előrejelzését.

Részletes keresés