Jelentős mínuszban a Mol és a Magyar Telekom
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van a kereskedési idő felénél.
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van a kereskedési idő felénél.
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van a nyitást követően.
A kisbenzinkutak módszeres kivéreztetése zajlik hónapok óta Magyarországon azért, hogy a piac harmadát, illetve kútszám szerint felét átvegyék a nagy hálózatok és ezzel összefüggésben a jövő héten országszerte mintegy 100 kúton elfogyhat a 95-ös benzin, vagy a dízel – állította a Népszavának adott interjúban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
A hét korábbi részében gyakorlatilag végig esett a részvénypiac, miután pont egy hete pénteken az amerikai jegybank szigorú üzeneteket fogalmazott meg az infláció leszorításával, a kamatemelésekkel, illetve ezek gazdaságra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Pénteken viszont az Európai Bizottság elnöke árplafont javasolt az orosz gázra, amire a gázárak beszakadtak, az európai tőzsdék pedig felpattantak, így a zárásra masszív emelkedés alakult ki, amiből a magyar tőzsde is kivette a részét. Amerikában viszont az erős kezdést követően az eladók irányítottak annak ellenére, hogy a friss amerikai munkaerőpiaci adatok alapján enyhébb kamatemelés jöhet majd a Fedtől.
Ma egész nap kifejezetten jó volt a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, és számos fontos esemény történt. Egyrészt az egész héten tartó esés után már túladottság alakult ki, így technikai alapon is érett már egy felpattanás. Emellett érkezett egy relatíve gyenge amerikai munkaerőpiaci adat, ami miatt a várttól elmaradó Fed kamatemelés jöhet, hiszen emelkedett a munkanélküliségi ráta – tehát ez is pozitívan hatott. Végül pedig az is kiemelten fontos volt ma, hogy az Európai Bizottság elnöke árplafont javasolt az orosz gázra, amire a gázárak beszakadtak, az európai tőzsdék pedig felpattantak, így a zárásra masszív emelkedés alakult ki, amiből a magyar tőzsde is kivette a részét.
A kora délutáni órákban is kitart a BUX lendülete, a hazai blue chipek pedig kivétel nélkül pluszban vannak, de a midcapek piacán is döntően pozitívak a mozgások.
Az amerikai tőzsdéken tegnap látott fordulat a nemzetközi hangulatot is javította mára, az európai tőzsdék is pluszban indítják a napot, valamint a magyar tőzsde is erős kezdést produkált.
Az európai börzéken negatív hangulatban zajlott a kereskedés, majd Amerikában is eséssel indult a nap. A kereskedés végére viszont már csak a Nasdaq ragadt enyhe mínuszban, de a technológiai szektor is szépített a kezdeti rossz hangulathoz képest.
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban fejezte be a napot.
A hazai blue chipek közül csak az OTP részvényei emelkednek.
A blue chipek közül mérsékelt elmozdulásban van a Richter és az OTP, határozottabb esésben a Mol és a Magyar Telekom
Az elemzői várakozásokat is meghaladó mértékű pénzromlásról számoltak be az eurózónában, augusztusban egész pontosan 9,1 százalék volt a térség éves inflációja, ez új történelmi csúcsot jelent. Kisebb eséseket láthatunk Európa piacain, a kedvezőtlen inflációs adat mellett az is rontott a hangulaton, hogy leállították az oroszok a gázszállítást az Északi Áramlaton, illetve tegnap este John Williams, a New York-i Federal Reserve elnöke elmondta, hogy a monetáris politikát illetően ő is a hosszabb távon magasabb kamatok mellett van, tehát szerinte egy ideig még szükség lesz a restriktív politikára, ezzel cáfolva a piac azon várakozását, mely szerint jövőre kamatcsökkentést hajthat végre a Fed; ennek a körülménynek sem örülnek a befektetők. A tengerentúli tőzsdéken is elromlott a hangulat, mínuszban zártak a vezető indexek.
A gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt a kormány kérni fogja az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának a felelősségre vonását, valamint a cég irányítási módjának megváltoztatását - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.
A hazai blue chipek közül a Mol teljesített a legrosszabban.
Az osztrák OMV nem tud elegendő üzemanyagot behozni a saját kúthálózata ellátására a schwechati finomító leállása és a Duna alacsony vízszintje miatt, a Mol pedig a jelenlegi helyzetben nem tud többet szállítani számára. A Mol egyébként nemrég csökkentette a kisbenzinkutaknak szállított mennyiséget.
Jelenleg csak az OTP árfolyama emelkedik a hazai blue chipek közül.
Ma lezajlott a Monetáris Tanács ülése, ahol az előzetes várakozásoknak megfelelően 100 bázispontos kamatemelésről született döntés, így 11,75 százalékra emelkedett az alapkamat. A befektetőket nem különösebben lepte meg a döntés, a döntést követő sajtótájékoztató után azonban jelentős forinterősödés kezdődött, és a BUX is mínuszba fordult. Ami a nemzetközi piacot illeti, az európai tőzsdéken a nap végére elromlott a hangulat, Amerikában pedig a nyitást követően mínuszba fordultak a vezető részvényindexek, majd a kereskedési nap második felére tovább gyorsult az esés.
A hazai blue chipek közül esett az OTP és a Magyar Telekom, emelkedett a Mol és a Richter.
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.
Mind a 4 hazai blue chip árfolyama pluszban van piacnyitást követő percekben.
Alighanem sokan várták ezt az "összecsapást."
Az is kiderült, mi lehetett az oka.
Hétfőn jött a bejelentés.
Mosonmagyaróvár mellett zajlott a bevetés.
Itt található a 87 méter magas épület.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.
Az Apple-nek számos kihívással kell szembenéznie a különböző üzletágaiban.
De nincsenek, véli az ING Bank vezető elemzője.