FONTOS Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

mol

Új vezetőkkel erősít a Netlock

Október elejétől új szakemberek csatlakoztak a Docler Holdinghoz tartozó Netlock Kft. vezetőségéhez. A teljes IT-operáció vezetését Tichy–Rács Bálint veszi át, akinek munkáját IT igazgató-helyettesként Horváth Ádám támogatja a jövőben. Bánhegyi Katalin pedig a marketing és PR terület irányításáért felel majd, mint kommunikációs igazgató.

Csúnyán beütötték az amerikai tőzsdéket

Csúnyán beütötték az amerikai tőzsdéket

Európában jó hangulatban telt ma a kereskedés, Amerikában a nyitást követően azonban lefordultak a tőzsdék, ezzel visszaadva a tegnapi emelkedés nagy részét. A nemzetközi átlaghoz képest felülteljesített ma a magyar tőzsde, miután ma reggel az MNB alelnöke, Virág Barnabás online háttérbeszélgetést tartott, ahol bejelentette, hogy a kamatfolyosó tetejét, az egynapos fedezett betét kamatát 25 százalékra emelte a Monetáris Tanács, ami 950 bázispontos emelést jelent, az alapkamat emellett változatlan maradt. A bejelentést követően a forint erősödésbe kezdett, ezzel pedig a hazai eszközökre, így a részvénypiacra nehezedő nyomás is mérséklődni tudott.

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

Jó hangulatban fejeződött be a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, mind a 4 hazai blue chip pluszban zárt, az emelkedést az OTP vezette.

Továbbra is szép pluszban a magyar tőzsde

Továbbra is szép pluszban a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél továbbra is szép pluszban van a BUX, pluszban vannak a blue chipek is, az emelkedést az OTP részvényei vezetnek.

Kiváló kezdés a magyar tőzsdén

Kiváló kezdés a magyar tőzsdén

A javuló nemzetközi hangulat mellett a forint is jelentősen erősödni tudott a vezető devizákhoz képest az elmúlt 24 órában, ennek hatására pedig a hazai eszközökre nehezedő nyomás is csökkent. A nyitást követően szép pluszban van a BUX, a hazai blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést.

Nem semmi, ami ma ment a tőzsdéken, pluszban zárt Amerika

Nem semmi, ami ma ment a tőzsdéken, pluszban zárt Amerika

Tűkön ülve várta a piac a mai napot, ugyanis ma érkezett meg az USA-ból a szeptemberi inflációs adat. Eleinte még a dollár gyengüléssel, a tőzsdék pedig emelkedéssel várták a Fed kamatpolitikája szempontjából kiemelten fontos adatot, azonban hirtelen fordult minden a piacon, amikor kijöttek a hivatalos számok: az USA-ban ugyanis a vártánál nagyobb mértékben nőtt az infláció (a maginflációval együtt), mint arra a piac számított, ez pedig felerősítette az agresszívebb jegybanki politikával kapcsolatos várakozásokat. A forint a korábbi erősödés után történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben, az európai tőzsdék gyorsan ledolgozták a korábbi emelkedést, az amerikai tőzsdéken is nagy eséssel indult a nap, igaz, hamar fordult a kocka.

Bacsa György lett a Mol Magyarország új ügyvezető igazgatója

Bacsa György lett a Mol Magyarország új ügyvezető igazgatója

Dr. Bacsa Györgyöt, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának. A szakember Ratatics Pétert váltja a pozícióban, aki az elkövetkező kilenc hónapban az INA igazgatótanácsának elnöki teendőit látja el.

Kivárásra játszanak a befektetők, óvatos mozgások a tőzsdéken

Kivárásra játszanak a befektetők, óvatos mozgások a tőzsdéken

Továbbra is jellemzően negatív hangulat uralkodik a globális részvénypiacokon, hiszen a magas infláció, a jegybanki szigorítás és a növekedéssel kapcsolatos aggályok dominálják a befektetői hangulatot. Utóbbira egyébként az IMF is rátett egy lapáttal tegnap, hiszen visszavágta a jövő évi növekedési előrejelzését. Összességében tehát a nemzetközi hangulat továbbra is jellemzően negatív, az ázsiai tőzsdék gyengén teljesítettek a szerdai kereskedésben, az európai tőzsdéken pedig vegyes mozgásokat lehetett ma látni. Hasonló a helyzet a tengerentúlon is, ahol a pozitív és a negatív tartomány között ingadoznak a vezető indexek.

Vegyes volt a hangulat, mérsékelten emelkedett a magyar tőzsde

Vegyes volt a hangulat, mérsékelten emelkedett a magyar tőzsde

Nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon a mai kereskedésben, ami részben annak volt betudható, hogy holnap lesz majd a hét talán legjobban várt esemény, ugyanis közzéteszik a szeptemberi amerikai inflációs adatot, ami jelentős mozgásokat hozhat majd, ha eltér a várakozásokról, az erre való tekintette tehát ma inkább kivárásra játszottak a piaci szereplők. Összességében tehát csak mérsékeltek voltak ma az elmozdulások a tőzsdéken, a vezető indexek a pozitív és a negatív tartomány között ingadoztak, és ezzel összhangban a magyar piacon sem volt igazán jelentős a mozgás.

Hogy vészeli át a magyar gazdaság az energiaválságot? Egy hét múlva jön az év legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája!

Hogy vészeli át a magyar gazdaság az energiaválságot? Egy hét múlva jön az év legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája!

Egy hét múlva tartjuk a Marriott Hotelben a 2022-es Budapest Economic Forumot, mely a Portfolio legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája. Naponta hallunk-olvasunk a küszöbön álló energiaválságról, a forint fékezhetetlen zuhanásáról vagy a vállalati finanszírozás nehézségeiről, így témákban biztos nem lesz hiány, igyekeztünk a legfontosabb hazai és nemzetközi szakembereket megnyerni, hogy tartsanak velünk a konferencián.

INA-botrány: A svájci bíróság elutasította Horvátország kérelmét a választottbírósági ítélet felülvizsgálatára

INA-botrány: A svájci bíróság elutasította Horvátország kérelmét a választottbírósági ítélet felülvizsgálatára

A svájci legfelsőbb bíróság szerdán elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT). A horvát kormány még 2021 decemberében helyezte hatályon kívül az ítéletet, mert úgy vélte: hogy a horvát legfelsőbb bíróság legutóbbi, korrupciót megállapító ítélete alapján a Mol és a horvát állam közötti megállapodások az INA-ról nem maradhatnak fenn, ezért felfüggesztenék a Mol kivásárlására tett törekvéseket is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.