Az izraeli elnökkel is találkozik.
A törvény korábbi verzióját megsemmisítette az Alkotmánybíróság.
Novák Katalin is meglátogatta az acélművet.
Ukrajnáról és a demográfiai kérdésekről is beszélhet.
A köztársasági elnök az ukrán államfővel történt találkozójáról beszélt.
Olasz lapnak adott interjút, miután találkozott Ferenc pápával.
Négyszemközt egyeztettek.
Kijevben tartózkodik, a Krími Platformon vesz részt a magyar államfő.
Beregszászon mondott beszédet.
A miniszterelnök javaslatára.
Sándor Fegyir március óta várt erre.
A tavalyihoz hasonló összegre lehet számítani.
Sérti a jogbiztonságot.