146 millió forintért adott el OTP részvényeket egy igazgatósági tag
Az OTP igazgatóságának egyik tagja, dr. Gresa István közel 146 millió forint értékben adott el OTP részvényeket tegnap, áll a bank közleményében.
Az OTP igazgatóságának egyik tagja, dr. Gresa István közel 146 millió forint értékben adott el OTP részvényeket tegnap, áll a bank közleményében.
A korábban érdeklődő Erste Bank és az OTP Bank sem veszi meg a horvát postabankot. Az osztrák bankcsoport a korábban jelzettnél jóval alacsonyabb árat kínált, az OTP pedig kiszállt a versenyből - számolt be a Reuters.
A kis önerővel és nagy kockázatvállalással járó devizahitel-boom után megnőtt a nagyobb önerőt és kisebb kockázatvállalást biztosító lakás-előtakarékosság jelentősége Magyarországon. Az éveken keresztül két társaság (Fundamenta és OTP) által fémjelzett piac már négyszereplős: az Erste után ma az elsősorban biztosítótársaságként ismert Aegon is bejelentette, hogy megkezdte működését saját lakás-takarékpénztára.
Harmatosan teljesítenek a nyugati börzék, ez pedig a hazai részvénypiacon is az esést segítheti, amit az OTP is megszenvedhet. Más instrumentumokban is elindulhat az eddigi kiépített pozíciók zárása, így több termék is kedvező hozam/kockázat aránnyal megjátszható szintekről fordult. Ma az EURCAD és az arany mellett az OTP grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Miközben a magyar bankszektor nyereségének nagy részét az OTP termeli, a nemzetközi színtéren elbújhat a régiós társak mögött. Az osztrák bankokhoz hasonlóan továbbra is a gyengébben teljesítők táborához tartozik, amiben persze a bankadó és más magyar kihívások is benne vannak. Az üzleti környezetben megmutatkozó különbség jól tükröződik a bankok piaci értékeltségében is. Cikkünkben hat régiós nagybank teljesítményét vizsgáljuk meg különböző szempontok alapján, a harmadik negyedéves gyorsjelentések ismeretében.
Mivel a hírügynökségi beszámoló nem egészen pontosan idézte Csányi Sándornak az OTP esetleges akvizícióival kapcsolatos kérdésekre adott válaszát (és ezért cikkünk első változata sem volt pontos), az alábbiakban szó szerinti idézet következik a most megjelent Forbes Magazinban szereplő Csányi Sándor-interjúból. Az OTP vezére ki sem ejtette az MKB nevét, az OTP-t minden eladó bank érdekli.
A hetet az OTP, a Dow Jones és az EURHUF grafikonjának elemzésével kezdjük.
Az OTP pénteken jelentette be, hogy az MNV Zrt. részesedése a pénzintézetben 2013.november 29-én 5 százalék felé nőtt.
Csányi Sándor ma összesen 1,1 millió euró névértékben, a Magnolia által kibocsátott értékpapírt vásárolt, amelyeket Mol részvényre lehet átváltani - tudatta az olajtársaság közleményében.
Az OTP Bank Nyrt. 2014. február 14-i hatállyal felmondta a Magyar Posta Zrt-vel OTP Takarékbetétek kezelésére és forgalmazására vonatkozó megbízási szerződését - tudatta csütörtökön a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.
A bankpapír remek technikai képet mutat, így jöhet egy újabb szárnyalás. Ha az OTP áttöri a 4400-as szintet, jöhet a 4650, majd jövőre a 5000 szint is.
A korábbi 5100 forintról 4900 forintra csökkentette az OTP részvényekre megfogalmazott célárát a Deutsche Bank elemzője. Az ajánlás azonban maradt tartás.
A Richter lehet az érdeklődés középpontjában a hazai parketten - véli Hetyéssy Pál az Unicredit kereskedője.
A guruk már a korrekcióval riogatnak, így nem mehetünk el szó nélkül az grafikonok által adott eladási jelzések mellett, mint ahogy a vételi oldalon is akadnak kiváló lehetőségek. Ma az OTP és a McDondald's mellett a Metro grafikonját vizsgáltuk meg alaposabban.
A magyarországi megoldáshoz hasonlóan Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit annak a törvénymódosításnak a kezdeményezői, amelyet különböző pártok Bihar megyei törvényhozói terjesztettek elő a bukaresti parlamentben - közölte Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselője az MTI-vel kedden.
Az első 9 hónap számai alapján az OTP idén több mint 40 milliárd forintot tehet félre osztalékra, ez alapján az idei eredmény után fizetendő osztalék közel ötödével emelkedhet tavalyhoz képest.
A héten már másodszorra bukott el másodfokon, jogerősen az OTP Bank egy devizahiteles perben - tudta meg az Index. Ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélt az adós javára; első fokon a Pesti Kerületi bíróság még a bank javára ítélt ugyanebben az ügyben. A héten korábban a Szegedi Ítélőtábla ítélt a bankkal szemben.
A Citi elemzője szerint az OTP-nél több negatív trend is kirajzolódik, ezek pedig nyomás alatt tarthatják az árfolyamot.
A harmadik negyedév profitszámát jelentősen torzító ukrán goodwill leírást nem azért hajtotta végre az OTP, mert a leánybank gyengén teljesítene, hanem azért, mert az országgal kapcsolatos aggodalmak azonban fokozódnak, egy negatív szcenárió megvalósulása egyre valószínűbb, mondta el Bencsik László az OTP gyorsjelentését követő sajtótájékoztatón. Ez azonban nincsen hatással a bankcsoport tőkepozíciójára.
Szinte egy pillanatra sem pihen a bika, nézzük hogyan érinti ez a banki szektort. A Deutsche Bank, az OTP és a KBC jövőbeli kilátásait vizsgáltuk meg grafikonjaik alapján.
Eljött az villamosenergia-tárolók kora.
Ennyi volt a fehér házi karrier.
A szülők is dönthetnek az oltásokról.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Miklós Mártonnal, az Ezüstfény magánklinika ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.