Estek ma a nemzetközi piacokon, miután az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültség, valamint a gyenge kínai makroadatok elrontották a hangulatot - ez alól a magyar piac sem volt kivétel, így mínuszban zárt a BUX.
Az idei részvény-visszavásárlási programjának legnagyobb tranzakcióját hajtotta végre tegnap a Richter, mikor 327 millió forint értékben vásárolt a saját részvényeiből.
Bár a nap elején még csak iránykeresés látszott a magyar tőzsdén, a gyenge nemzetközi hangulat a hazai piacot sem kerülte el, így a BUX is lejjebb került. A hazai részvényindexet elsősorban az OTP esése húzza lefelé.
A hétvégén Joe Biden elnök és Kevin McCarthy republikánus házelnök megállapodásra jutott az amerikai adósságplafon kérdésében, azonban a történetnek ezzel még nincs vége - republikánus törvényhozók egy csoportja hétfőn közölte, hogy ellenezni fogják megállapodást, így továbbra is maradt egy bizonytalansági faktor az egyenletben. Ezzel párhuzamosan az európai tőzsdéken sem látszott öröm a megállapodás kapcsán, így eleinte óvatos és lefelé mutató mozgások voltak a kontinensen, a nap végére pedig alaposan elromlott a hangulat, a legnagyobb esést a brit tőzsdén láthattuk a vezető börzék közül. Az olajár is nagyot esik ma elsősorban a hétvégén megrendezésre kerülő OPEC+ ülésre készülve, de az amerikai adósságplafon-vita körüli bizonytalanságnak is van hatása az árfolyam alakulására. A tengerentúli tőzsdéken hamar elfogyott a kezdeti lendület, kisebb esést láthatunk most.
A hét második felére jelentősen javult a hangulat a nemzetközi piacokon, tegnap az Nvidia gyorsjelentése után erőteljes rali alakult ki a technológiai részvényekben, ami eleve javított az egyébként feszült piaci hangulatot. Ezután ma további pozitív hírek érkeztek az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalásoról, miután amerikai lapinformációk szerint közel lehet már a megállapodás a felek között, így még a június 1-i határidő előtt kitolhatják az amerikai adósságplafont, ezzel elkerülve az államcsődöt. Mivel az adósságplafon kérdése mozgatja a napokban a leginkább a tőzsdéket, így érhető módon pozitívan reagált a piac a hírekre, az amerikai és az európai piacokon is jelentősebb emelkedés alakult ki.
Jelentősebb hangulatjavulás alakult ki a hét második felére a tőzsdéken, és a nemzetközi piacokon látott emelkedésből a magyar tőzsde is kivette ma a részét. Itthon a blue chipek közül a Richter és a Mol teljesített a legjobban.
Régen látott esést szenvedtek el tegnap az európai tőzsdék, és az amerikai piacokon is rossz hangulat uralkodott, miután a befektetők egyre idegesebbek az amerikai adósságplafon kérdése miatt. A feleknek június 1-ig kellene megállapodnia, viszont az elmúlt napokban nem sok arra utaló jel érkezett, hogy jól haladnának a tárgyalások. A tegnapi esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszanak a piacon, bár Európában így is vegyesek a mozgások, miközben a magyar tőzsde felülteljesítő. A nemzetközi hangulatot némiképp javította az Nvidia várakozásokat meghaladó gyorsjelentése, melynek hatására nem csak a chipgyártó cég részvényeinek árfolyama, hanem a szektortársak is kilőttek.
Az elmúlt napokban főleg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalások határozták meg a nemzetközi hangulatot, és továbbra is ez a helyzet, hiszen a június 1-jei határidő közeledtével egyre nagyobb a feszültség. Tegnap az amerikai tőzsdék jelentős mínuszban zártak, miután nem tűnt úgy a hírek alapján, hogy a feleknek sikerült volna érdemi előrelépést tennie az adósságplafon ügyében. Ezek után az amerikai piacokat követve az ázsiai tőzsdék is estek, és a nemzetközi hangulattal összhangban az európai piacokon is régen látott esés alakult ki szerdán. Ehhez képest a magyar piac még relatíve jól tartotta magát. Este Amerikában nem tudtak magukhoz térni a részvényindexek.
Alaposan elromlott ma a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető indexek 2 százalékos vagy akár ennél nagyobb esést szenvedtek el, főleg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültségek miatt. A rossz nemzetközi hangulat a magyar piacot sem kerülte el, bár hozzá kell tenni, hogy a BUX relatíve felülteljesítő volt, hiszen csak mérsékelten esett a hazai részvényindex.
Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX csak minimális elmozdulást mutat, a hazai blue chipek pedig vegyesen teljesítenek. A hazai részvényindex viszont még így is felülteljesítő az európai társaihoz képest, hiszen a vezető börzéken inkább esés látszik ma reggel.