suzuki

2017. április 15. 11:07 | Portfolio

A BMW lehet a következő, amit lenyom a Tesla

Nagyot ment az elmúlt hónapokban a Tesla, a cég részvényárfolyama csak idén közel 45 százalékot emelkedett, piaci értéke már meghaladja az 50 milliárd dollárt, ezzel nem csak ismert európai autógyártóknál, például a Peugeot/Citroennél vagy a FiatChryslernél nőtt nagyobbra, de a befektetők többre értékelik, mint a GM-et vagy a Fordot, ezzel pedig a Tesla a legnagyobb piaci értékű amerikai autógyártó. Megnéztük, mikor hagyta le szektortársait az elektromos autóiról ismert amerikai cég.

2017. március 09. 12:30 | Szandányi Levente

Nyomtalanul eltűnt közel 200 ezer új autó Magyarországról?

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) nemrég tette közzé éves jelentését, amelyből többek között az is kiderült, hogy Magyarországon közel 729 ezer autót gyártottak az előzetes becslések szerint 2016-ban. Ez a szám viszont több százezerrel meghaladta a 2015-ös értéket, amely akkora eltérést jelent, hogy az igazság nyomába eredtünk, mi történhetett.

2016. október 12. 11:30 | Portfolio

A Suzuki most a Toyotával borulna össze

A Toyota és a Suzuki bejelentette, hogy a jövőben együttműködnek majd az alternatív meghajtású járművek, a biztonsági megoldások és az infotainment rendszerek fejlesztésének a területén.

2016. június 08. 11:30 | Portfolio

Lemond a Suzuki vezére

Osamu Suzuki, a Suzuki Motor vezérigazgatója lemond posztjáról - írja a Reuters. A lépést a májusban kirobbant botránnyal indokolták. Kiderült ugyanis, hogy a japán autógyártó az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás tesztelésekor szabálytalan módszereket használt.

2016. június 02. 18:54 | Portfolio

Esztergomban csak úgy izzik majd a gyártósor a Suzukik miatt

A Magyar Suzuki Zrt. 200 ezer fölé emelné a gépkocsigyártási darabszámot esztergomi gyárában az idén - közölték a cég vezetői. Amennyiben sikerül elérni a tervszámot, az több mint 10 százalékos növekedést jelentene a tavalyi gyártáshoz képest. A menedzsment egyébként a Vitara népszerűsége miatt lehet ennyire bizakodó.

2016. május 27. 13:45 | Szandányi Levente

Utánajártunk, mennyi pénzt talicskáztak ki az országból az autóipar nagyágyúi

Tavaly erős évet zárt a hazai járműipar négy meghatározó szereplője, ami jó hír Magyarországnak is. Az Audi eredményén kicsit sem látszott meg a botrány, a Mercedes idehaza gyártott kompaktjait úgy vitték, hogy a következő években további 185 milliárd forintot költenek el nálunk beruházásra, a Suzuki az új Vitarának köszönhetően közel triplázta nyereségét, míg az Opel Szentgotthárdon bedurrantotta a termelését a Flex üzemben. A fanyalgók is megnyugodhatnak, idén egyik cég sem fizetett osztalékot, ellenben több embert foglalkoztattak, így a személyi jellegű ráfordításaik elérték a 150 milliárd forintot. 2016-ban viszont több kihívással is meg kell birkózniuk a gyártóknak.

2016. május 19. 07:30 | Portfolio

Dagad a botrány az autógyártóknál

Egyre mélyül a japán autógyártók körüli botrány, tegnap a Suzuki ismerte be, hogy rossz módszereket használt a károsanyag kibocsátás és üzemanyag fogyasztás teszteléséhez. A Mitsubishiről nemrég derült ki, hogy csalt, aminek hatására tegnap a cég vezetője le is mondott - írja a Reuters.

2016. május 18. 10:40 | Portfolio

Megszólalt a Suzuki

A cég az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás tesztelésekor szabálytalan módszereket használt, de nem kell módosítani az adatokat.

2016. április 06. 10:39 | Portfolio

Te lehajolnál 5 százalék hozamért?

A Daimler részvényenként 3,25 euró osztalékot fizetne, ez alapján kifejezetten vonzó a Daimler részvények osztalékhozama.

2016. január 04. 15:47 | Portfolio

A Ford volt a magyarok kedvence

Tavaly decemberben a Ford volt a legsikeresebb autómárka Magyarországon az újautó forgalomba helyezéseket tekintve. A legkapósabb személyautó ugyanakkor az Opel volt, a személyautók modellversenyét pedig a Suzuki Vitara nyerte.

2015. december 15. 13:50 | Portfolio

Kiderült: a Suzuki hajtja meg ennyire a magyar autógyártást

A szeptember-decemberi időszakban 20 ezerrel több autót gyárt a Suzuki az eredeti tervekhez képest. A két műszakban, túlórával létrehozott teljesítmény lehet az oka a járműgyártás meglepő mértékű megugrásának.

2015. november 23. 12:35 | Hámor Iván

Egy őszinte autó - Suzuki Celerio

Szinte alig akad olyan ember, akiben a Suzuki márka ne váltana ki valamilyen reakciót. Akiknek volt, van, általában pozitívan állnak hozzá, míg az ellenpólust olyanok képviselik leginkább, akik még csak nem is ültek a márka egyik modelljében sem. Kétségtelen, a hosszú futamidejű, minimális önerőt, vagy még azt sem megkövetelő hitelek, illetve az így autóhoz jutók nem tettek jót a márka imázsának, de ezért nem a gyártó, vagy a termék, sokkal inkább a pénzügyi kultúra - illetve annak a hiánya - a felelős. Akik viszont tudták, hogy mit és miért vették az első itthon gyártott Swiftet, azok - de a költséghatékonyságra törekvő cégek - számára is itt az újabb lehetőség, ezúttal a Celerio formájában.

2015. szeptember 26. 12:36 | Portfolio

A Suzuki nagyot kaszált a Volkswagenen

A Suzuki megegyezett a Volkswagen legnagyobb tulajdonosával és eladta a német autógyártóban még meglevő 1,5 százalékos részesedését. Az üzleten több mint 300 millió dolláros nyereséget realizáltak a japánok.

2015. augusztus 31. 15:49 | Hámor Iván

Hol készül majd az új Suzuki?

Az új Baleno, amely a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon tartja világpremierjét, új szintre emeli a japán márkát az ötajtós kompakt kocsik szegmensében. Bár az esztergomi gyár most szinte teljesen kihasznált, nem kizárt, hogy újabb modellel bővül majd a magyarországi Suzuki gyártóbázis palettája.

Részletes keresés