tesla

2014. október 09. 11:01 | Portfolio

Álomautó vagy kishaszon, esetleg csak sufnituning - Mire készül a Tesla?

Elon Musk múlt csütörtökön bombát robbantott, Twitteren diszkréten jelezte, hogy éppen itt az ideje a "D"-ről beszélni, mert október 9-én le fogja leplezni a Tesla Motors legújabb dobását. Nem is kellett ennél több, a média sorra gyártotta az erről szóló szalagcímeket, a cég árfolyama száguldani kezdett az amerikai nyitás előtt, a Tesla-fanatikusok ujjai alatt füstölt a billentyűzet, ahogy egymást túllicitálva bocsátkoztak találgatásokba a különböző fórumokon és sok milliomos szíve szorult össze, hogy megint hónapokat kell várnia arra, hogy igazán trendi legyen a nagyvilág előtt. A témára persze mi is rögtön lecsaptunk és most megragadjuk az alkalmat arra, hogy alaposabban megnézzük mik is a legnépszerűbb várakozások a Tesla "D"-vel kapcsolatban.

2014. október 06. 22:00 | Portfolio

Drágul az arany

A nap eleji kezdeti lelkesedés hamar elmúlt, nap közben lefordultak az amerikai indexek, jelenleg 0,3-0,6 százalékos mínuszban állnak a fontosabb amerikai részvényindexek. Az esésben az élen a kisebb kapitalizációjú részvények (Russell 2000 -0,6%) és a technológia szektor részvényei járnak. Az esés nem meglepő a múlt pénteki emelkedés után, a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok megjelenését követően ugyanis közel 2 hónapja nem látott mértékben emelkedtek az amerikai tőzsdék. Ma a tőzsdék esésével párhuzamosan veszik a nemesfémeket a befektetők.

2014. október 06. 16:54 | MTI, Hámor Iván

Visszaveszik a Teslákat!

Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla, hogy megszerezze magának a nagy nyereséggel dolgozó használtautó üzletet - írta az Automotive News hírportál.

2014. október 02. 15:27 | Portfolio

A Tesla vezére szellőztetett - Az egész piac a "D" lázában ég azóta

A Tesla Motors árfolyama hirtelen erősödni kezdett annak köszönhetően, hogy a cég vezére, Elon Musk arról beszélt, hogy október 9-én kiderül mit is takar a rejtélyes "D" betű a vállalat életében. Az árfolyam szárnyalása mellett természetesen rögtön megindultak a találgatások arra vonatkozóan, hogy ezúttal mivel rukkol elő a világ vezető elektromosautó-gyártója.

2014. szeptember 25. 09:58 | Portfolio

Durván túlértékelik a Teslát

Az elmúlt évek egyik nagy autóipari sztorija volt a Tesla, a vállalat részvényeinek árfolyama meredeken emelkedett, a nagy rali után azonban egyre többen vannak, akik szerint túlzóak a vállalattal kapcsolatos várakozások. Most a GM egy korábbi vezetője mondta azt, hogy túlértékelt a cég.

2014. szeptember 21. 18:47 | Portfolio

A Goldman Sachs nem esett hasra a Teslától

A Goldman Sachs elemzői nem estek hasra a Tesla Motors fremonti gyárlátogatását követően, véleményük szerint nincs olyan új pozitív tényező, ami miatt indokolt lenne a Tesla-részvények felminősítése. Éppen ezért ajánlásuk továbbra is "semleges" és a részvények célárát változatlanul 210 dolláron tartják.

2014. szeptember 20. 11:45 | Portfolio

Slusszkulcsos indítás? - Okostelefonnal sokkal menőbb!

A Tesla mindig is tudta, hogy mitől döglik a légy és remek érzékkel tapint rá arra, hogy hogyan szolgálhatná ki még jobban a legmodernebb technológiai megoldásokért rajongó célközönségét. Nincs ez most sem másként, a vállalat ugyanis bejelentette, hogy a Model S-nél végrehajtott szoftverfrissítésnek köszönhetően a jövőben már okostelefonról is indítható lesz járművük.

2014. szeptember 08. 13:15 | Portfolio

A Tesla ellen beszélt a vezér - Elon Musk is megremegett a csúcson

A Tesla Motors árfolyama az elmúlt hónapokban megállíthatatlanul erősödött több olyan tényező hatására, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy az elektromosautó-gyártó jó úton halad korábbi céljai elérése irányába. A történelmi árszinteken viszont még a cég vezére, Elon Musk is óvatosságra int a tőle megszokott módon. Egy interjúban ugyanis arról beszélt, hogy a vállalat árfolyama túl magas, a hatás természetesen nem maradt el.

2014. szeptember 05. 08:45 | Portfolio

A Tesla Nevadát választotta (2.)

A Tesla Motors végül Nevadában fogja felépíteni leendő "Gigagyárát" - ezt Brian Sandoval, Nevada kormányzója jelentette be Carson Cityben. Az amerikai állam már korábban is biztos befutónak számított, ugyanis több szempontból ideális helyszíne lesz a több milliárd dollárból megvalósuló projektnek.

2014. szeptember 02. 20:21 | Portfolio

Van még kakaó a Teslában - Száguld az árfolyam

Új történelmi csúcsot ütött a Tesla részvényeinek árfolyam, miután egy újabb elemző vált még inkább optimistává a társasággal kapcsolatban. A szakértő meglátása szerint a múlt pénteki záróárhoz képest további közel 50 százalékos emelkedési potenciál van a részvényárfolyamban.

2014. augusztus 29. 20:01 | Portfolio

Új csúcson a Tesla

Új történelmi csúcsra szárnyaltak ma a Tesla részvényei, miután a társaság bejelentette, hogy megállapodott a China Unicommal, így több mint 100 kínai városban telepítenek töltőállomásokat. A Tesla árfolyama 2,2%-os pluszban jár jelenleg.

2014. augusztus 29. 10:30 | Portfolio

A Tesla új barátra talált

A Tesla Motors a China Unicommal karöltve bővítheti töltőhálózatát Kínában - erről a cég kínai szóvivője beszélt. Peggy Yang elárulta azt is, hogy az új partner segítségével 120 kínai városban 400 töltőállomást hoznának létre, 20 nagyvárosban pedig "super charging" állomást létesítenének a gyorsabb töltés érdekében - írja a Reuters. A Tesla Motorsnak nagy szüksége van a segítségre és a töltőhálózatának dinamikus fejlesztésére a világ legnagyobb autópiacán, ugyanis a jövője függhet tőle.

2014. augusztus 11. 18:02 | Portfolio

A Tesla történelmi szint közelébe ralizott

A Tesla árfolyama történelmi csúcsa közelébe erősödött azt követően, hogy a Deutsche Bank vételre ajánlotta az elektromos autógyártó papírjait és 310 dolláros célárat fogalmazott meg azokra vonatkozóan - írja a MarketWatch.

2014. augusztus 01. 08:50 | Portfolio

Repkednek a számok, magyarázkodnak a menedzserek (3.)

Pénteken ismét záporoztak a vállalati gyorsjelentések, a befektetők szembesülhettek többek között az ArcelorMittal, a L'Oreal, az AXA és a Tesla számaival. A vállalatok összességében hozták a kötelezőt, komolyabb meglepetést nem okozott egyikük sem.

2014. július 31. 22:03 | Szandányi Levente

Ilyen nincs, a Tesla túlszárnyalta önmagát! (3.)

Ezúttal sikerült a bravúr Elon Musk és csapatának: az eladások abban az ütemben pörögtek, ahogy azt korábban jósolták és az elemzők várták, ráadásul az agresszív nemzetközi terjeszkedés és a nagyobb fokozatra kapcsolt gyártás költségei nem hatottak olyan negatívan a vállalat működésére, mint azt sokan gondolták. Az amerikai részvénypiacok zárása után közzétett második negyedéves számokra a befektetők izgatottan reagáltak, az árfolyam mindkét irányba kilengett, jelenleg a csütörtöki záróértéke közelében tartózkodik.

A jelentés főbb pontjai

Pozitívumok:

  • A cég rekord mennyiségű (7 579 darab) Model S-t értékesített a második negyedévben;
  • Ezzel meghaladták saját és az elemzők várakozásait;
  • Nőttek az eladások az Egyesült Államokban,
  • A felpörgő (16%-os növekedés a Q1-hez képest) gyártásnak köszönhetően rekord mennyiségű (8 763 darab) járművet állítottak elő (ezzel 800 darab/hétre nőtt a gyártókapacitás Fremontban);
  • Az üzemi marzs (non-GAAP) 26,8 százalék volt (az elemzők 26,1 százalékra számítottak);
  • A nettó eredménysoron (non-GAAP) 16 millió dolláros nyereség képződött (szemben az elemzők által várt 3 millió dollárral);
  • Ez pedig 11 centes (non-GAAP) nyereséget eredményezett részvényenként (ami messze meghaladta az elemzők által várt 4 centes EPS-t);
  • Az átalakított gyártósoron már jövő héten indulhat az Model X gyártása;
  • Az előrejelzések szerint 9 000 járművet gyárthatnak a harmadik negyedévben;
  • A negyedik negyedévben kicsivel több, mint 1 000 autót gyárthatnak hetente;
  • Tartható a 2014-re kitűzött 35 ezer jármű értékesítése;
  • Újabb szalonok nyitnak és újabb töltőállomások épülnek majd világszerte.


Negatívumok:

  • A cég nettó eredménye és egy részvényre jutó nyeresége is elmaradt az egy évvel korábbiaktól a GAAP számviteli rendszere szerint;
  • Az értékesítési, általános és adminisztratív költségek tovább nőttek az agresszív terjeszkedés hatására;
  • Ezen a soron további növekedésre számít a Tesla az idei beruházások hatására.
  • Kevés konkrétum hangzott el az új "Gigafactory-vel" kapcsolatban.

2014. július 31. 18:10 | Portfolio

Ezen is dollármilliárdokat kaszálhat a Tesla

Februárban jelentette be a Tesla, hogy egy óriási akkumulátor-gyár építését tervezi, melynek célja a költségek leszorításán keresztül az új modellek kiszolgálása. A gyár mérete azonban az autógyártáshoz szükségesnél jóval több akkumulátor készítését teszi lehetővé, ami a Morgan Stanley szerint további milliárdokat jelenthet a Tesla számára, melynek egyik nagy haszonélvezője a napenergia-ipar lehet.

2014. július 25. 16:25 | Hámor Iván

Leáll a Tesla-gyár

Azonnali hatállyal leáll az elmúlt évek egyik - termékét és pénzügyi eredményeit tekintve is - legsikeresebb autógyára, a Tesla. A Model S gyártását egészen augusztus 4-ig függesztették fel.

2014. július 20. 10:43 | Portfolio

Kinek állhat útjában? - Ott támadják a Teslát, ahol a legjobban fáj

Amióta a Tesla betette a lábát a kínai autópiacra egymást érik a rossz hírek, a márkát lejárató események. Ezeket látva az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mindez csak a véletlen műve, vagy szervezett akciósorozatot láthatunk, ami a vállalat ellehetetlenítését célozza abban az országban, ami a növekedése szempontjából sorsdöntő lehet. De kinek, vagy kiknek állhat érdekében a piacvezető gyengítése a világ elsőszámú autópiacán?

2014. július 16. 15:15 | MTI, Hámor Iván

Jön az olcsó Tesla!

A Tesla 2016-ban mutatja be és 2017-ben kezdi meg a jelenlegi Model S-nél kisebb, felső-középkategóriás elektromos autója, a Model III értékesítését - jelentette be a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk a brit Auto Express lapnak adott exkluzív interjúban.

2014. július 15. 15:14 | Szandányi Levente

Az új őrület hamarosan berobban a járműveinkbe

Az utóbbi időben megállíthatatlan a telekommunikációs, navigációs és szórakoztató-rendszerek térnyerése a gépjárműiparban, így egyre nagyobb hangsúlyt kap mindezek felhasználóbarát megjelenítése. A legújabb trend a TFT kijelzők alkalmazása, melyek a közeljövőben kiszoríthatják az analóg mutatókat, felület biztosítva ezzel rengeteg plusz információ és alkalmazás eléréséhez egy digitális műszerfal keretében. Látják ezt a vezető autógyártók is, sorra rukkolnak elő olyan modellekkel, amiben már ezt a technológiát alkalmazzák. Legutóbb a Volkswagen leplezte le TFT kijelzővel szerelt ragadozóját, a nyolcadik generációs Passatot.

Részletes keresés