OTP-célárat vágott a Concorde
A Magyar Telekom után az OTP modelljét is befrissítette a Concorde, az ajánláson nem változtattak, a 2013 év végi célárat azonban 600 forinttal csökkentették.
A Magyar Telekom után az OTP modelljét is befrissítette a Concorde, az ajánláson nem változtattak, a 2013 év végi célárat azonban 600 forinttal csökkentették.
Szeptember 10-én jelentették be, hogy mintegy egy évtizede nem látott változások lesznek a Dow Jones kosárban. A távozó Alcoát, HP-t és Bank of Americát a benchmarkban a Goldman Sachs, a Nike és a Visa fogja váltani. Az index ársúlyozásos számítása, azonban újra felvetette azt a problémát, hogy az ipari indexbe nem kerülhetnek be olyan meghatározó amerikai társaságok, mint a világhírű amerikai befektetőhöz, Warren Buffetthez köthető Berkshire Hathaway illetve az Apple és a Google - írja a Barron's.
A Verizon óriásfelvásárlását részben kötvénykibocsátással fedezi, a napokban összességében 49 milliárd dollárnyi papírt értékesítettek. Az óriási mennyiségre szokatlanul nagy kínálat érkezett, különösen az alapkezelői oldalról volt nagy a kereslet. Érdekesség, hogy a 10 legnagyobb vásárló a papírok 50%-át vitte el, míg az Apple korábbi kibocsátásánál ez az érték 25% volt. Az alapkezelők közül is kiemelkedett a Pimco és a Blackrock, amely 13 milliárd dollárért vett kötvényeket. Szakértők szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy egyes szereplők ennyire nagy vételi érdeklődést mutassanak - írja a Wall Street Journal.
Tőzsdére megy a Twitter, amihez a dokumentumokat már benyújtotta az amerikai pénzügyi felügyelethez - közölte a társaság a saját hivatalos Twitter-oldalán. A dokumentumok egyelőre nem nyilvánosak, amire egy tavalyi törvény ad lehetőséget az 1 milliárd dollár alatti éves bevételű cégeknek.
A Bloombergnek adott nyilatkozatában a Goldman Sachs árupiaci vezető elemzője, Jeffrey Currie elmondta, hogy a Fed eszközvásárlási programjának leállítása az utóbbi napok esése ellenére további eladásokat generálhat az arany piacán. A sárga nemesfém rövid távon nem kizárt, hogy 1000 dollár alá ereszkedik.
Az OTP felügyelőbizottsági tagja, dr. Horváth Gábor 2013. szeptember 12-én az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 10 000 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
Horvátországgal nincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezményünk - mondta Valki László nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére a tegnapi napon azzal kapcsolatban, hogy újabb horvát megkeresés érkezett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ügyében.
Csend honol az amerikai parketteken, a vezető indexek alig mozdultak a tegnapi záróértékükhöz képest. Pedig meglepő makroadat látott ma napvilágot: az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma 31 ezerrel csökkent múlt héten, így ismét 300 ezer alá került a mutató, amire 2006 óta nem volt példa. A piac azonban úgy tûnik jól informált, ugyanis a hirtelen változás csupán adminisztratív változások miatt következett be, ezért nem fejtett ki jelentős hatást a börzéken.
Annak ellenére, hogy európai és amerikai makroadatok is érkeztek a csütörtöki kereskedésben, a vezető nemzetközi indexek szinte meg sem mozdultak a tegnapi záróértékekhez képest. A befektetők újabb fejleményekre várnak a Fed eszközvásárlási programjával illetve a szíriai katonai akcióval kapcsolatban. A hazai börze a nyugati piacok óvatossága ellenére gyengén teljesített, amiből a gyógyszercégek kivételével az összes nagypapír kivette a részét. Bár a MOL tegnap rendkívül jól szerepelt, a befektetők csalódásként fogadták a sikertelen kötvény aukciót, így a papírok szinte teljesen visszaadták a tegnapi emelkedést.
Szárnyal az online rádiós cég, a Pandora árfolyama az új vezérigazgató kinevezésével kapcsolatos optimizmus közepette. A vállalat papírjai közel 9%-kal emelkedtek a mai kereskedésben.
Megtáltosodott az RWE és az E.On részvények árfolyama az utóbbi napokban, miután egyre több társaság tervezi leállítani a veszteségesen működő erőműveit, ami láthatóan feljebb lökte a frankfurti áramtőzsdén az áram árát. Az RWE részvények immár közel 5 százalékkal ugrottak feljebb annak ellenére, hogy a társaság a hírek szerint visszavágja az idei osztalékát, sőt az Citi is eladásra ajánlta a részvényeket a napokban.
A líbiai kitermelés kiesése ellenére csökkenhet az olaj ára a közeljövőben az IEA legfrissebb riportja szerint. Az esést a fejlődő országok devizáinak gyengülése miatt gyengülő kereslettel magyarázzák a szakértők.
Heteken belül tőzsdére viheti a brit kormány a több évszázados múltra visszatekintő királyi postát, a Royal Mailt. Az ügyhöz közel álló források szerint a mintegy 3 milliárd font értékű társaság többségi pakkja a londoni börzére kerülne bevezetésre. A munkavállalói szakszervezetek már hangot is adtak aggodalmaiknak, és sztrájkkal fenyegetőznek - írja a Bloomberg.
A Concorde elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy a Magyar Telekom az idei eredménye után nem fizet majd osztalékot. A frekvenciavásárlások miatt ugyanis olyan mértékben emelkedhet meg a vállalat eladósodottsága, hogy az osztalékpolitika értelmében vagy egyáltalán nem fizet osztalékot, vagy a konszenzusnál jóval kisebb, 20-25 forintos részvényenkénti osztalékot fizet ki a társaság és így lassabban építi le adósságállományát.
Az 1700 pont felett hagyott augusztus eleji csúcsot közelíti az S&P 500, érdemes azonban óvatosnak lenni a vételekkel, hiszen rég nem látott hangulatjavulás következett be az elmúlt héten. Eközben több hangulati indikátor is olyan szintek felé közelít, melyek a múltban jól előre jelezték a kisebb-nagyobb korrekciók megindulását.
Sokat halványult az arany ragyogása, miközben az 1900 dolláros csúcsról leszánkázott az árfolyam az 1200 dolláros szintig. Bár a hosszabb távú grafikont vizsgálva továbbra is a csökkenő trend az úr, most erős technikai szinthez ért az árfolyam, ami érdekes kereskedési lehetőségeket alakít ki. Vétel vagy eladás? Videónkból kiderül.
Az indítványok között szerepel a mobiltelefonálás "barangolási" (roaming) díjának eltörlése, az EU-n belüli nemzetközi vezetékes hívások díjának a hazai interurbán hívásdíjakkal azonos szintre hozása, illetve a szélessávú internet elterjesztésébe történő jelentős beruházások célkitűzése.
Ma is a lejtőre került az arany és az ezüst árfolyama, amiben egyrészt a mérséklődő szíriai feszültségek, másrészt a Fed pénznyomdájának közelgő lassítása játszhatja a főszerepet. A Brent és a WTI típusú nyersolaj viszont a tegnapi záróértéke közelében kezdte a mai kereskedést, annak ellenére, hogy a szerdán publikált amerikai tartalékadatok csalódást okoztak.
A Verizon szeptember elején erősítette meg, hogy 130 milliárd dollárért megvásárolja a Vodafone-nak a Verizon Wirelessben levő 45 százalékos részesedését. A Verizon a tranzakció finanszírozását részben vállalati kötvények kibocsátásával biztosítja, melyre szerdán került sor rekordot jelentő 49 milliárd dolláros összegben. Az óriási kibocsátás sikeresen zajlott, aminek örülhetett a Verizon, hát még az akciót levezénylő befektetési bankok, melyek óriási jutalékot vághattak zsebre a jól elvégzett munkát követően - írja a Bloomberg.
Új történelmi csúcsra szárnyalt a Facebook árfolyama a tegnapi kereskedésben. A tavalyi elsődleges részvénykibocsátás óta először jártak 45 dollár felett a részvények, napközben megütötték a 45,09 dolláros szintet, ami új rekordot jelent. A tegnapi emelkedés annak volt köszönhető, hogy a vállalat ügyvezető igazgatója Kínába látogatott, ami miatt a távol-keleti terjeszkedésre spekulálnak a befektetők.
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat...
Megszelídült az infláció, ami értelemszerűen fájó hatással van a Prémium Magyar Állampapírok várható jövedelmezőségére....
Az After Hours podcast házigazdája, a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője volt az ATV vendége, Balásy Zsolt az elszálló...
Az Energiaügyi Minisztérium adott ki egy új grafikát a május végén startoló felújítási programról, amiről sok...
Az osztalékról szóló döntést évente egyszer a beszámoló elfogadásakor lehet meghozni, amikor a társaság legfőbb...
Itt az osztalékszezon, az okos befektető pedig forgatja a pénzt. Milyen stratégiák merülhetnek fel, amikor az osztalék...
A berlini szövetségi kormány célul tűzte, hogy az évtized végére 15 millió darab elektromos meghajtású autó közlekedjen...
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?