Két új koronavírusos fertőzöttet jelentettek az új-zélandi hatóságok, pedig 24 napig egyetlen új eset sem volt az országban – számol be a hírről a Reuters.
Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét - állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei.
Noha a járvány lecsengőben van Magyarországon, a koronavírus még jó darabig az életünk része marad, megbetegedések továbbra is előfordulnak majd. Milyen tünetekre kell figyelni? Kihez fordulhatunk, ha felmerül a betegség gyanúja? Mennyi ideig tart a betegség lefolyása? Hogyan történik a koronavírus kezelése? Ennek jártunk utána.
Legújabban a WHO azt mondja, továbbra sem tudni, mennyire terjesztik a koronavírust azok az emberek, akik tünetmentesek, holott egy nappal ezelőtt még azt állították, hogy az ilyen jellegű fertőzés átvitel nagyon ritka – írja a Bloomberg.
A svéd pénzügyminiszter szerint a kormánynak sosem állt szándékában azért egy enyhébb koronavírus-korlátozást bevezetni az országban, hogy ezzel védje a gazdaságot – írja a Bloomberg.
Fontos kételyt oszlatott el a WHO, ma ugyanis azt közölték, hogy azok, akik elkapták a koronavírust, de tünetmentesek, csak nagyon ritka esetben tudják a vírust továbbadni – számol be a hírről a Bloomberg.
Egy bolíviai kutatócsapat azt vizsgálja, milyen összefüggés van a koronavírussal szembeni ellenálló képesség és a között, hogy valaki alacsonyabban vagy magasabban fekvő területen lakik. Most úgy tűnik, az alacsonyabban fekvő városokban nagyobb pusztítást végez a vírus – írja a Financial Times.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői és számos más tudós szerint nincs bizonyíték arra, hogy legyengült a koronavírus, amint azt egy tekintélyes olasz orvos vasárnap állította.
Új ebolajárványgóc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól - jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában.
Indiában és Pakisztánban gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány, Indiában az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 180 ezret, Pakisztánban pedig megközelítette a 70 ezret.
Izraeli kutatók innovatív koronavírus elleni arcmaszkot fejlesztettek, amely képes önmagát fertőtleníteni - közölte az Izraeli Műszaki Egyetem (Technion).
A német egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Az országban tovább emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, megközelítette a 180 ezret.
A Reuters és az Ipsos által végzett közös kutatás eredménye szerint az amerikaiak kevesebb mint kétharmada gondolkodik abban, hogy beoltassa magát a koronavírussal szemben, ha egyszer lesz vakcina – számol be a hírről a MarketWatch.
A világon gyorsul a koronavírus terjedése, a WHO figyelmeztetést is adott ki: adataik szerint szerdán rekordszámú volt az új esetek száma globálisan. Az Egyesült Államokban lassították, de korántsem állították meg a vírus terjedését, az új gócnak számító Brazíliában tombol a vírus, és Indiában is gyorsan nő az esetszám, ahogy új gócpont lett a dél-afrikai Fokváros is. Európában viszont a korábbi gócokban mindenütt lecsökkent az új esetek száma, a régiónkban pedig kifejezetten alacsony új esetszámokat láthatunk. Kínában a gazdaság a hatalmas ütés után termelési oldalt nézve már lényegében helyreállt, de a fogyasztás még gyenge. Magyarországon csütörtök reggelre 3641 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 473 fő hunyt el a vírus okozta betegségben. A koronavírusról szóló híreink percről percre ebben a cikkben követhetők.
A nyálka és a nyál kis részecskéi, amelyek az emberi szervezetből például köhögéssel vagy tüsszentéssel távoznak, elméletben hat lábnyi (~1,8 méter) távolságnál messzebbre is eljuthatnak, számoltak be erről a kutatók kedden.
Egy hackercsoport, a REvil állítólag érzékeny információkat szerzett Donald Trump elnökről, ma pedig bejelentették, hogy megvette egy meg nem nevezett szervezet a „szennyest” – írja a Forbes. A magazin szerint könnyen lehet, hogy blöffölnek, de más hírességekről lehet, hogy tényleg van információjuk.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja a koronavírus és egy ritka gyulladásos gyerekbetegség kapcsolatát - közölte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.