áram

Áramot vezettek a kerítésbe a szerb határnál

Elektromos áramot vezettek a magyar-szerb határra épített kerítésbe - derítette ki az Index munkatársa, aki a helyszínen járt Röszkénél. A Belügyminisztérium érdekes választ adott a lap megkeresésére.

Sztrájkolni is készek az MVM dolgozói

Két hónapja tárgyalnak a bérekről eredménytelenül a Magyar Villamos Műveknél, ezért a szakszervezet március végén tüntetni készül, és még az is felmerült, hogy a dolgozók sztrájkoljanak: konkrétan termeléscsökkenést hajtanának végre az áramtermelők. Pakson például 100 MW-os leterhelést szervezhetnek - derül ki abból az interjúból, amit Gál Rezső, az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnöke adott a Vd.hu-nak.

Már turbinaalkatrészeket is készítettek 3D nyomtatóval

Sikeresen tesztelte 3D nyomtatási technológiával előállított gázturbina-lapátjait a Siemens. A hagyományos gyártási technológiához képest a háromdimenziós nyomtatással tökéletesebb hűtést lehetővé tevő kialakítás érhető el.

Rendkívüli lépést jelentett be az Elmű-Émász a hideg idő miatt

Az extrém hideg időjárásra tekintettel 2017. január 19. és január 22. között nem kapcsolja ki a 60 napot meghaladó tartozást felhalmozó lakossági ügyfeleinél az áramszolgáltatást az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt. - közölte a társaságcsoport szerdán az MTI-vel.

Megdőlt a rekord - Érdekességek a magyar áramfogyasztásról

Tavaly 3,1 százalékkal 38 130 gigawattórára (GWh) nőtt Magyarország nettó villamosenergia-felhasználása 2014-hez képest - olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. most elkészült közös kiadványában, amely a magyar villamosenergia-rendszer 2015. évi adatait foglalja össze.

Alig fektetnek már a hagyományos áramtermelésbe

Igen alacsony szintre csökkentek Európában a hagyományos áramtermelésbe történő beruházások, ami már az energiaellátás biztonságosságát veszélyezteti - derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentéséből.

Új csúcson az áramár Németországban

Látványosan emelkednek az áramárak Európában, párhuzamosan a szén árának erősödésével. Az Európában benchmarknak számító 1 éves német határidős áramár a héten új idei évi csúcsot állított fel.

10 éven belül vége a szén és a gáz korának

Drámai változások előtt áll az árampiac, a szén és a gáz korszakának kevesebb, mint egy évtized múlva vége - derül ki a Bloomberg 25 évre kitekintő elemzéséből. A megújulók térnyerése a korábban gondoltnál jóval gyorsabb.

A szakértő válaszol: így lehet olcsóbb az energia a te cégednél is

A szakértő válaszol: így lehet olcsóbb az energia a te cégednél is

Évekkel ezelőtt vezették be Magyarországon a villamos energia szabadpiaci értékesítését: a hazai vállalatok közül azonban még mindig sokan nem használják ki, hogy szabadon választhatnak kereskedőt, azaz spórolhatnak a villanyszámlán. A kereskedők nem csak az árban, hanem a kapcsolt szolgáltatásokban is versenyeznek egymással. Az elmúlt napokban azt mutattuk be, mit érdemes tudnia egy cégnek a hazai villamosenergia-piacról, hogy lehet kereskedőt váltani, és mennyit lehet ezzel spórolni. Olvasóink is kérdeztek a témában: a kérdéseket az MVM Partner Zrt. szakértői válaszolták meg.

Krími energiaválság: inkább vegyetek ki egy hét szabit

Szerhij Akszjonov, Krím Moszkva-barát vezetője azt tanácsolta a félszigeten működő vállalatoknak és hivataloknak vasárnap, hogy a jövő héten küldjék fizetett szabadságra munkavállalóikat az Oroszország által elcsatolt területen kialakult energiaválság miatt.

Orbánék tömik tele a részvényesek zsebét?

Már eddig is sokat kereshettek a befektetők a magyar tőzsdén forgó áramszolgáltatókkal, a sztori pedig, úgy tűnik, még csak most indul. A tervezett állami eszközvásárlások növelhetik a cégek eredménytermelő képességét, ami az eladásokból befolyó egyszeri pénzbevételek mellett lehetőséget teremthet a magasabb osztalékfizetésre. Nem szabad persze megfeledkezni a kockázatokról, ami magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért nincs a mostaninál jóval magasabb szinten az Elmű és az Émász árfolyama. Kiemelten fontos, hogy az állammal történnek az esetleges megállapodások, ami megnehezíti a tisztánlátást.

Így jelenne meg az árampiacon az állam

Egyre több piaci értesülés érkezik arról, hogy az állam az Elmű-Émász csoporton keresztül tervezi a megjelenést az árampiacon. Ezúttal az mno.hu értesült úgy, hogy a nemzeti közműcég az Elmű-Émász Társaságcsoport ügyfélszolgálati leányának megvásárlását tervezi.

A GVH nem vizsgálja a GDF és a MET megállapodását

Megszüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. kiskereskedelmi ügyfeleivel kötött villamosenergia adásvételi szerződések (GDF portfolió) MET Magyarország Energiakerekedő Zrt. általi átvételére indult fúziós eljárást.

Tízmilliárdokba fáj majd az új "rezsiszolgáltató"?

A rezsicsökkentés folytatásának, megtartásának eszközeként a kormány már egy ideje egy új állami szolgáltató létrehozásáról beszél. Nem igazán látszik azonban, hogy az új, "nonprofit" elven működő szolgáltató miként lesz képes jobb árakat hozni a hazai fogyasztóknak, illetve hogy ha sikerül is az egész lakosságot rákötni az állami cégre, akkor abba miként nem kell majd minden évben - adófizetői pénzből - tízmilliárdokat beletolni.

Hatalmas akkumulátortelepet kapcsoltak a német hálózatra

Németországban hálózatra kapcsolták Európa legnagyobb áramingadozás-kiegyenlítő akkumulátortelepét. Az 5 MWh tárolókapacitású létesítmény egy 50 megawattos gázturbinás erőmű szerepét képes átvenni az ingadozások kiegyenlítésében.

Mától ismét olcsóbb lett az áram

A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram hétfőtől, miután a rezsicsökkentésről februárban hozott törvény erre vonatkozó szabálya vasárnap hatályba lépett.

Milliárdok tűntek el az árampiacon is

A lakossági kört kiszolgáló egyetemes szolgáltatás már évek óta veszteséget eredményez az áramszolgáltatók számára, míg a hálózati tevékenységek eredménye jelentősen csökkent tavaly 2012-höz képest. A rezsicsökkentés és a közműadó az árampiacon is éreztette hatását.

A meleg napok csúcsot hoztak az áramfogyasztásban

Megnőtt az áramfogyasztás a hőség miatt; az idei nyár eddigi legnagyobb csúcsterhelése az előzetes adatok alapján hétfőn várható, 6007 megawatt értékkel - tájékoztatott Hackl Mónika, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-t.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.