Mire mentünk a rezsicsökkentéssel?

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A 2010-es évek elején a rezsiköltség központi téma volt Magyarországon. Ez egyáltalán nem meglepő. A háztartások többet költöttek rezsire, mint élelmiszerre és alkoholmentes italokra, sokaknak hónapról hónapra komoly nehézséget jelentett a számlák befizetése, megugrott a hátralékos fogyasztók száma. A 2008–2009-es gazdasági válságot követően 2012-ben ismét csökkent a GDP, magas volt a munkanélküliségi ráta, sokakat terhelt a devizahitel. A jelenleginél is alacsonyabb volt az életszínvonal, és magasabb a szegénységi ráta, valamint az energiaszegénységben élők aránya. A háztartási energia ára az inflációt meghaladó mértékben nőtt. Vásárlóerő-paritáson mérve 2010-ben Magyarországon volt a legmagasabb az áram és a földgáz ára az EU-ban. Eközben a lakosság jellemzően elavult, alacsony energiahatékonyságú épületekben élt (bár ez a probléma továbbra is megoldatlan).

Három ponton lehetett beavatkozni a háztartási energiára fordított kiadások magas arányának mérséklése érdekében: a szabadon elkölthető jövedelmek növelésével, az energiaárak csökkentésével és a lakóépületek energiahatékonyságának javításával. A három ponton a kormányzati eszköztár és a várható hatások időtávja természetesen nagyon eltérő. A leggyorsabban és leglátványosabban a hatósági árakkal lehetett a helyzeten változtatni, noha a kormány mindhárom ponton tett valamilyen lépést. A rezsicsökkentés indulásakor kevesebb, mint másfél év volt hátra Magyarországon a 2014. áprilisi parlamenti választásig, amely végül jelentős részben erről szólt.

A 2013–2014-ben végrehajtott program számottevő árcsökkenést idézett elő: összességében durván negyedével esett a földgáz, az áram és a távhő ára, de 10%-kal mérséklődött a PB-gáz ára is. Az általunk vizsgált energián kívül a rezsicsökkentés a víz-, a szemétszállítási és a kéményseprőipari díjakat érintette. Az árcsökkentések mindenkire egyformán vonatkoztak, nem tettek különbséget a fogyasztók között a jövedelmek alapján.

A 2018. áprilisi parlamenti választás előtt a kormány újabb rezsicsökkentésről döntött. Az úgynevezett 2018-as téli rezsicsökkentés különbözött a közben futó programtól. Csak a fűtésre vonatkozott, és végül nemcsak a vezetékes gázt és távfűtést használó fogyasztók, hanem a fával, a szénnel és a PB-gázzal fűtők is bekerültek a körbe. Az egyszeri, 12 ezer forint értékű támogatást jóváírással, természetben vagy készpénzben teljesítették – attól függően, hogy az önkormányzatnál volt-e vezetékesgáz- és távhőszolgáltatás, illetve a fogyasztó milyen tüzelőanyagot használt. Azoknak, akik természetben kapták meg, jelentkezniük kellett a tüzelőanyagért. Sokan azonban ezt nem tették meg. Ráadásul itt a teljesítési határidő is későbbi volt, vagyis a fogyasztók később jutottak hozzá a tüzelőanyaghoz.

A 2013–2014-es állami beavatkozás megfelelő szakpolitikai háttér nélkül valósult meg, az energiapolitikát csak később igazították hozzá a megváltozott helyzethez. 2010–2012-ben az egyik fő cél a legalsó jövedelmi tizedekbe tartozók helyzetének a javítása volt, és nem volt szó a rezsicsökkentéshez hasonló intézkedésről az energiapolitikai dokumentumokban. Sőt, a potenciális negatív hatásokat hangsúlyozták. Mindez különösen a 2012-ben elfogadott nemzeti energiastratégiára igaz. Később a stratégiaalkotók megpróbálták utolérni a meglévő intézkedéseket, így 2013 után az árak csökkentése (és maga a program) egyre erőteljesebben jelent meg a különböző stratégiákban, tervekben. A hatósági árcsökkentés igazolását keresték, és ezáltal az energiaszegénység kérdése egyre hangsúlyosabbá vált. Tetten érhető ez a 2015-ös harmadik nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervben és a nemzeti épületenergetikai stratégiában is. A 2020-as nemzeti energiastratégia és nemzeti energia- és klímaterv (NEKT) egyik legfőbb célkitűzése a rezsicsökkentés eredményeinek a fenntartása. Az Európai Bizottság a 2019-es NEKT-tervezet értékelésekor kérte a kormányt, hogy ismertesse az energetikai támogatások kivezetésére irányuló meglévő és tervezett intézkedéseket, és a Nemzetközi Energiaügynökség egyik fő ajánlása szintén az, hogy az adminisztratív módon meghatározott végfelhasználói árakat szüntessék meg. A kormány végül a végső NEKT-ben annyit jelentett ki, hogy szükségessé válhat a villamos energia, a földgáz és a távhő hatósági árszabályozásának koncepcionális átalakítása. Ezen túlmenően a Bizottság az energiaszegénység kérdését átfogóan kezelő stratégia kialakítását is kérte. Magyar oldalról erre az egyértelmű válasz a rezsicsökkentés volt, amely deklaráltan ezt a problémát hivatott kezelni.

A rezsicsökkentés ma már nemcsak a nemzeti stratégiai dokumentumokban jelenik meg, hanem uniós szinten is meghatározza a kormány hozzáállását a stratégiai ügyekhez.

Így például 2019 júniusában a kormány arra hivatkozva blokkolta – Lengyelországgal, Csehországgal és Észtországgal közösen – az EU 2050-ig elérendő karbonsemlegességi célkitűzését, hogy ezzel a rezsicsökkentési program került volna veszélybe, és nem tudná megvédeni a lakosságot az áremelkedéstől.

A rezsicsökkentésnek számos következménye van. Ezek egy része számszerűsíthető. Ilyen a lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatás. Ez az úgynevezett árhatás, amelynek a megállapítása azért különösen fontos, mert az időjárással korrigált lakossági energiafelhasználás a 2012–2014-es csökkenést követően 2015–2017-ben újra emelkedett (1. ábra). Számításaink szerint az árhatás 2011 és 2012 között erősen negatív volt, vagyis erősen csökkentően hatott a lakossági energiafelhasználásra. Ez megfelel a közgazdasági várakozásoknak: a magasabb árak a kereslet mérséklődését idézik elő. A helyzet azonban 2013-ban teljesen megváltozott: az árhatás erőteljesen pozitív lett. 2016-ban és 2017-ben viszont ismét negatív volt, de csak kisebb mértékben. Feltételezésünk szerint a háztartások beépítették a várakozásaikba az alacsonyabb energiaárakat, és az energiafogyasztás egy magasabb egyensúlyi szinten stabilizálódott. Összességében a rezsicsökkentés 2013 és 2017 között 18,9 petajoule (PJ) pótlólagos energiafogyasztást eredményezett (2013–2015 között 29,4 PJ-t). Ez nem elhanyagolható mennyiség, hiszen az időjárási adatokkal korrigált 2017. évi lakossági energiafelhasználás 273,4 PJ volt (a 2013-as 272,9 PJ).

Természetesen ebben az időszakban hatékonyságjavulás is bekövetkezett: folytatódott a háztartási gépek cseréje, a lakóépületek felújítása, például a szigetelés, a nyílászárócsere, a fűtési rendszerek modernizálása. Változott továbbá a lakossági energiafelhasználás szerkezete. A földgáz az első számú energiaforrás, amit a tűzifa és a villamos energia követ. A legnagyobb ingadozások a tűzifa és a vezetékes gáz felhasználását jellemezték, 2014 és 2018 között a tűzifa részaránya csökkent, a gázé nőtt. A legtöbb energiát fűtésre fordítjuk. A fűtés több mint felét adja a gáz, de ebben még nincs benne a távfűtéshez elégetett gázmennyiség. A gázzal és a tűzifával szemben a szén részesedése ma már nagyon kicsi a fűtésben, illetve a teljes lakossági energiafelhasználásban. A NEKT – új szakpolitikai intézkedések révén – a jövőben érezhetően mérsékelné a gázfelhasználást mind az egyedi, illetve központi fűtés, mind pedig a távfűtés esetében, de a NEKT tovább csökkentené a lakossági fatüzelést is.

A rezsicsökkentett gázárakat előbb az orosz importpartnertől, a Gazpromtól kapott kedvezmények támogatták, majd a piaci árak is erőteljes esésnek indultak. Olyannyira, hogy az importáraknak köszönhetően számottevően lehetne csökkenteni a lakossági gázárakat. Erre azonban nem került sor. A kormány érve, hogy a változatlan gázárak előnye a kiszámíthatóság, és különben is a szabad piac szereplői lényegében nem élnek jobb árajánlattal. Emlékezetes, hogy amikor 2018-ban a német E.ON a szabályozott áraknál olcsóbban kezdte árulni a gázt, erőteljes kormányzati ellenállásba ütközött.

Miközben a gáz ára csökkent, a tűzifa és a szén ára emelkedett. A nem vezetékes gázzal és központi fűtéssel fűtőket azonban csak az áram- és PB-gáz-árral, valamint a 2018-as téli rezsicsökkentéssel támogatták. Csakhogy a tűzifa és a szén felülreprezentált az alacsony jövedelmű háztartásokban. A 2018-as téli program nem keverendő össze a szociális tűzifával, aminek növekvő költségvetése is szerénynek tekinthető. Pedig a fűtési támogatások fontosak az egészség és a környezet szempontjából is: nagyon komplex következményekkel járnak.

A rezsicsökkentés kezdete óta változott a háztartások fogyasztási kiadásainak a szerkezete (2. ábra). Míg 2000-ben a lakásfenntartás és háztartási energia elnevezésű kiadási főcsoport 17,7%-ot képviselt, addig 2010-re már több mint 25%-ot. Eközben a háztartások élelmiszerre és alkoholmentes italokra arányaiban egyre kevesebbet költöttek: 2000-ben még kiadásaik 27,8%-át fordították ezekre, 2010-ben viszont már csak a 22,8%-át. Az arányváltozás a két kiadási főcsoport között elsősorban azzal magyarázható, hogy a háztartások stagnáló vagy csökkenő bevételek esetén az élelmiszerkiadásaikat fogták vissza azzal, hogy olcsóbb termékekre váltottak. Ezzel szemben a lakásfenntartási és energiakiadások rövid távon lényegesen rugalmatlanabbak (bár hosszú távon is csak korlátozottan rugalmasak). 2013 után az arányok fordulni látszanak, 2017-ben ismét az élelmiszerre és alkoholmentes italokra fordított kiadások alkotják a legjelentősebb kiadási tételt (24,7%-kal), a lakásfenntartás és háztartási energia részaránya 20%-ra esett vissza.

Számításaink szerint a rezsicsökkentés közel 600 milliárd forintot hagyott a háztartásoknál 2013 és 2017 között. A különböző mutatók a jövedelmek és a fogyasztás növekedését, a szegénység és az energiaszegénység mérséklődését tükrözik ebben az időszakban, bár a mélyszegénység esetében jelentős mértékben a statisztikai számbavételnek volt köszönhető a javulás. Megjegyzendő, hogy ezek az eredmények is viszonylagosak: a többi visegrádi ország jobban áll az adott mutatókat illetően. Ráadásul a program ellenére növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek hazánkban. Ugyanakkor a negatív hatásokat felvonultató lista ennél hosszabb. A rezsicsökkentés legaggasztóbb következményei az energiahatékonyság és energiatakarékosság terén keresendők. De a program rontja a megújulók versenyképességét, mérsékeli az energiaszektor beruházásait és magasabb árakat eredményez a nem háztartási fogyasztók számára (mivel ebben a szegmensben próbálják megtéríttetni a költségeket). Ha pedig nő a lakossági energiafogyasztás és csökkennek az energiaszektor beruházásai, akkor romlik az ellátásbiztonság.

A lakosság a legjelentősebb energiafelhasználó, és itt lehetne elérni a legnagyobb energiamegtakarítást is. A kormány azonban a 2015-ös lakossági energiafelhasználási előrejelzését 2018-ban érezhetően megemelte (3. ábra). Ez meglehetősen sokatmondó. A legnagyobb energiamegtakarítási potenciál a lakóépületekben van, különösen az úgynevezett Kádár-kockákban. Ennek ellenére elég rövid a listája annak, amit eddig kormányzati szinten tettek. Ráadásul az eddigi támogatási rendszer kiszámíthatatlan volt, ami sok esetben a beruházások elhalasztását vonta maga után. Közben viszont a felújítások költségei nőttek. A NEKT-ből látható, hogy a lakosság nem számíthat a várt (épületenergetikai) támogatási programra, miközben a kormány jelentős csökkenést tervez a lakossági energiafelhasználásban 2030-ra, és az energiahatékonysági beruházásoknak számos mérhető, nagyon komoly hatása van. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mitől csökkenne a háztartási szektor energiafelhasználása a jövőben. A támogatott energiaárak nem erre ösztönöznek, komoly támogatási programok nincsenek kilátásban, a lakosság energiatudatossága még mindig nem megfelelő, az életszínvonal (jövedelmek) emelkedése pedig nem elegendő az energiahatékonysági felújítások tömegessé válásához.

A fentiekből jól látható, hogy a rezsicsökkentés valós problémára adott válasz volt, de nagyon ellentmondásos, és sok kérdést vet fel. A pozitív hatások hatékonysága is kérdéses: egyrészt ezek a hatások is korlátozottak voltak (például az energiaszegénység csökkentésében), másrészt a piaci folyamatok részben maguk is elvégezték a munkát (mint a gáz esetében). Különösen két területen vannak kérdéseink. Az egyik az igazságosság. A rezsicsökkentés mindenkit érintett, de nagyon különböző mértékben. Ám miközben a szegények fűtőanyagainak árai emelkedtek, éppen a szegényeket támogatták korlátozottan. Ráadásul eközben a tűzifa révén a szegények hozzájárulnak Magyarország európai uniós megújulóenergia-felhasználási céljaihoz. Kézenfekvő kérdés, hogy mennyire jó ötlet a tehetősebbeket finanszírozni, miközben a legszegényebbek csak korlátozottan részesülnek a rezsicsökkentésből. Nem lenne jobb a jövőben inkább célzottan csak a rászorulókat támogatni, és közben hangsúlyt helyezni az energiahatékonyságra?

A másik terület ez utóbbi: az energiafelhasználás. Számításaink szerint a rezsicsökkentés komoly hatással bírt a lakossági energiafelhasználásra. Az első néhány évben jelentősen megemelte azt, azonban nagyjából három év után kifulladt az árhatás. A program a fogyasztói szokásokat már nem befolyásolja, a lakosság az élet természetes velejárójaként tekint rá. A kormányzati kommunikáció eredményeként a háztartások nincsenek felkészülve egy esetleges áremelkedésre. A hatósági árak rendszere viszont nem fog örökké tartani. Bár a lakossági energiatakarékosság és energiahatékonyság terén jelentős a potenciál és ambiciózusak a hosszabb távú kormányzati célok, a lakosság a keletkező pénzbeli megtakarítást nem energetikai fejlesztésekre fordítja, az állami támogatás pedig minimális erre. A rezsicsökkentési program csupán elfedi a meglévő problémákat, és nem ad valós választ azokra. A lakossági épületállomány modernizációja, az energiahatékonyság fejlesztése, a megújuló energiaforrások széles körben történő elterjedése hosszú éveket, talán évtizedeket vesz majd igénybe. Minél tovább halogatjuk ezeknek a mélyebb, strukturális problémáknak a kezelését, annál drágább és fájdalmasabb lesz a megoldás.

A cikk alapját egy 2020 tavaszán megjelent műhelytanulmány adja, amely további részletekkel szolgál a rezsicsökkentésről.

A cikkben szereplő következtetések a szerzők véleményét tükrözik, nem tekinthetők a Portfolio álláspontjának.

Címlapkép: Getty Images