Megkezdődtek a Donald Trump - Kim Dzsong Un találkozó előkészítő tárgyalásai
Az előkészítő jellegű amerikai-észak-koreai tárgyalások már hétfőn megkezdődtek Szingapúrban, és gyorsabban haladnak a vártnál - tájékoztatott közleményében a Fehér Ház.
Az előkészítő jellegű amerikai-észak-koreai tárgyalások már hétfőn megkezdődtek Szingapúrban, és gyorsabban haladnak a vártnál - tájékoztatott közleményében a Fehér Ház.
Megugrott az infláció Magyarországon, jórészt az olajárak emelkedése miatt, így a vártnál akár korábban is elérheti inflációs célját a jegybank.
A Költségvetési Tanács (KT) ambiciózusnak tartja a jövő évi GDP-növekedési tervet, de ha a hazai fogyasztás növekedése gyors marad és az Európai Unió gazdasági növekedése sem esik vissza jelentősen, akkor teljesíthető - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Kovács Árpád, a KT elnöke azt követően, hogy a tanács megvitatta és elfogadta a 2019-es költségvetés tervezetét. Szerinte ha nem érjük el a 4,1%-os GDP-növekedést, a költségvetés teljesülésével akkor sem lesz baj, hiszen jelentősek a tartalékok. Az unió déli tagállamaival kapcsolatos problémák, a világkereskedelem lassulása és más kockázatok miatt fontos, hogy a tartalékot a jövő év negyedik negyedévéig ne költse el a kormány.
Az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon az Egyesült Államok csak a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelést hajlandó elfogadni megoldásként - jelentette ki hétfőn Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Csúcson van a hazai gazdasági konjunktúra: a tavalyi 4%-os növekedést követően 2018 első negyedében az éves (kiigazított) GDP növekedési ütem megközelítette az 5%-ot. Az MNB közgazdászai szerint a magyar gazdaságban 2017 végére bezárult a kibocsátási rés, vagyis a növekedés potenciális közelében alakult. Mit lehet kezdeni ezzel az információval? Ennek most örüljünk, vagy inkább ne? Mit jelentenek egyáltalán azok a fogalmak, hogy kibocsátási rés, és potenciális növekedés? Mit lehet mondani a jövőbeli növekedési kilátásokról? Milyen gazdaságpolitikával lehet biztosítani a tartósan 4% fölötti éves gazdasági növekedést? A következő írás ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására vállalkozik.
Májusban Kiskunhalas képviselő-testülete egyhangú döntéssel fogadott el egy intézkedéstervet a csapadékvíz-elvezetési problémák kezelése érdekében. Ezek szerint a kidolgozás alatt álló tervezet szerint közműdíjat kellene fizetnie a lakosságnak.
Az új olasz kormánynak nincsen szándékában az euróövezetből való kilépés, emellett pedig a GDP-arányos államadósság további mérséklésére fognak koncentrálni - mondta Giovanni Tria pénzügyminiszter a Corriere della Sera lapnak adott vasárnapi interjújában.
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalók számára a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a céges egészségbiztosítás - állapítja meg az Union Biztosító legutóbbi felmérése alapján.
A magyar-szerb uniós külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap egy televíziós interjúban.
Csak úgy záporoznak majd a héten a kamatdöntések világszerte, a Fed, az EKB és a Bank of Japan döntéshozói is összeülnek. Ráadásul több oldalról is várhatók érdemi információk: Amerikában szinte biztosan kamatot emelnek majd, miközben Frankfurtban is mondani kell valamit lassan az eszközvásárlás leépítéséről.
Németország kitart a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kanadai csúcstalálkozójának zárásaként elfogadott nyilatkozat mellett, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök visszavonta a dokumentum támogatását - közölte vasárnap a német kormány szóvivője.
"Van esélyünk egy Észak-Korea és a világ számára igazán csodálatos eredményre. Egészen biztos, hogy izgalmas nap lesz, és tudom, hogy Kim Dzsong Un keményen fog dolgozni, hogy olyasvalamit tegyen, amit korábban nagyon ritkán tett" - ezt a Twitter-bejegyzést tette közzé még útban Szingapúr felé az elnöki gépen Donald Trump.
A vasárnap tartott svájci népszavazás hivatalos eredményei szerint a voksolók 75,7 százaléka utasította el a monetáris rendszer reformját, míg az online szerencsejátékról szóló javaslatot 72,9 százalék támogatta.
A legnagyobb újdonság a 2019-es költségvetésben, hogy nincs újdonság - lehet kiolvasni a Költségvetési Tanács héten megjelent véleményéből, melyből az is kiderül: a GDP-növekedésre vonatkozó kormányzati várakozás nagyon optimista. Az is látható, hogy jövőre mire jut majd sokkal több pénz.
Svájcban vasárnap két népszavazást tartanak, az egyik a monetáris rendszer reformjáról szól, a másik pedig arról a javaslatról, hogy feltételekhez kötnék az online szerencsejátékot.
Várt mértékű volt a májusi infláció Kínában, a kínai statisztikai hivatal közlése szerint a fogyasztói árak éves bázison 1,8 százalékkal emelkedtek májusban, ugyanúgy, mint áprilisban.
Az elmúlt évtizedben hiába folytatódott az Amerikai Egyesült Államok gyors eladósodása, a GDP-növekedés ütemét nem sikerült a válság előtti szintekre felpörgetni, ez pedig azt eredményezte, hogy egy egységnyi többletadósságból egyre kevesebb értéket sikerül előállítani, ami hosszú távon aggasztó jelenség - figyelmeztet a Moody's hitelminősítő elemzése. Mindez azért különösen releváns probléma, mert a jelenlegi amerikai kormány az állami költekezés felpörgetésén keresztül, illetve a lakossági adócsökkentés segítésével gyorsítaná a gazdasági növekedést, miközben a szakértők többsége az államháztartási hiány és az államadósság elszállására figyelmeztet.
Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök találkozik Donald Trump amerikai elnökkel és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, akik vasárnap érkeznek meg csúcstalálkozójuk helyszínére, Szingapúrba - közölte a városállam külügyminisztériuma.
Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő "hamis állításaival" indokolt.
A kormány a jövő évre 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol és tovább csökkenő államadóssággal, amely a ciklus végére hatvan százalék alá süllyedhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely a lap szombati számában jelent meg.
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor...
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig...
Egy új ERP rendszer bevezetése nemcsak informatikai projekt, hanem a vállalat szinte minden működési területét érintő...
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs...
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító...
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás...
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.