A magyar könyvpiacról ma szinte reflexből a példányszámok, az árrések, a terjesztői feltételek és az infláció jut eszünkbe. Mintha a könyv elsősorban egy nehezen mozgatható termék lenne: papír, nyomda, logisztika, polcpénz. Az Equibrilyum Kiadó indulása viszont nem erre a logikára épült. Nem üzleti tervvel, hanem közlésvággyal indult: Jakabovics Tibor, a kiadó alapítója eredetileg a saját szövegeit rendezte kötetbe. A Mókusugrás. Ültess fát! 2021-ben jelent meg, nagy siker övezte, a német nyelvű kiadás iránt is nagy érdeklődés mutatkozott. Ezt követte a családoknak – gyerekeknek és szülőknek egyaránt – szóló Szerintemezazegész, amely elnyerte a Szép Magyar Könyv díjat, és három nyelven jelent meg. Majd jött a Lugosi Lugo László graffitifotóiból készült album a tulajdonos saját műgyűjteményéből válogatva, ami ismét rangos szakmai elismerést kapott.
Kuklis Erika Liza, a kiadó szakmai vezetője a Portfolio-nak elmondta, ezek a sikerek nemcsak visszajelzést adtak, hanem irányt is mutattak: a kiadó a piaci kényszerek ellenére is minőségi szempontok alapján képes dolgozni. Úgy fogalmazott, a kiadói munka náluk nem csak üzlet, hanem elhivatottság is, és minőségi szempontok szerint "felfedező-kísérletező" szemlélettel valósítják meg kiadványaikat.
Üzleti modell: nullszaldó, kockázat, elhivatottság
A könyvkiadás üzleti nyelven jól leírható folyamat: kreatív közreműködők (szerző, szerkesztő, tervező, korrektor) munkája ölt testet a költséges nyomdai előállítás útján, majd találkozik a terjesztői hálózat feltételeivel. Az Equibrilyum működésében a piaci racionalitás természetesen meghatározó, de nem ír felül minden alkotói szándékot.
A nullszaldó, nemhogy egy szerényebb profit elérése – a belső erőforrások költségeit nem is számítva – önmagában is kihívás, miközben üzleti kockázatot egyedül a kiadó visel. Ami kiadónk esetében igazán különleges, hogy Jakabovics Tibor a könyvre nem közvetlen gazdasági érdeket szolgáló termékként tekint, valljuk be, ez nem mindennapos tulajdonosi szemlélet. Persze, minél egyedibb és igényesebb egy kiadvány, annál költségesebb a fizikai előállítása, ebből egyenesen következik az is, hogy annál nehezebb piacképes áron eljuttatni az érdeklődőkhöz. A folyamat végén a terjesztői hálózatok állnak, az ő feltételeik adottságként kezelendők, semmint üzleti tárgyalás függvényei lennének. Igazi kihívás tehát mindezen szempontok összeegyeztetése: minőség, piacképes ár, értékesítés. Mi ugyanis a kéziratot mindig valamiféle esztétikai többlettel, azaz könyvtervezői és nyomdai hozzáadott értékkel igyekszünk megjeleníteni
– mondta a kiadó szakmai vezetője, aki hozzátette – a kreatív, egyedi teljesítmények díja paradox módon a teljes költségszerkezetben szerény tétel, miközben éppen ezek a pótolhatatlanok, mert egyediek.
Jakabovics Tibor, a kiadó alapítója kiemelte, a szerzők jellemzően nem a piaci szempontokat tartják szem előtt, ugyanis az írók többségét elsősorban a közzététel vágya és nem a bevétel motiválja. Ez a szemlélet a kiadói döntéseknél is fontos.
Nem rétegpiac, hanem misszió
A magyar piacon jellemző az a nézet, hogy a "magas kultúra" rétegigény, és aki erre épít, az eleve kicsiben gondolkodik. Ezzel Jakabovics nem ért egyet.
Nem hiszek abban, hogy a magas kultúra, illetve az értékekre való fogékonyság csupán rétegjelenségként kezelendő, és abban sem, hogy az igényesség elitizmus, ténykedésünket inkább missziónak tekintjük
– mondta az Equibrilyum alapítója. A kiadó szakmai vezetője ezzel kapcsolatban hozzátette, egyelőre kevés a kiadvány ahhoz, hogy szűken vett tematikus fókuszról beszéljenek, de a működés alapelvei már látszanak: minőségi szempontok alapján dolgoznak, és a képzőművészeti kiadványokban is hosszabb távú lehetőséget látnak.
A könyv, mint menedék
A kiadói munkafolyamatok ma már szinte csak digitalizált formában zajlanak, ami nagyobb precizitást tesz lehetővé, és hatékonyabb is, ugyanakkor Kuklis Erika Liza szerint a digitalizáció legalább akkora áldás, mint amekkora teher. Az instant, széttöredezett multitasking világa stresszes, és a személyességet, a közvetlenséget is háttérbe szorítja.
Az ingerekkel túlterhelt, pörgő üzemmódra kapcsolt világban a könyv az elmélyülés élményét adja. Egy könyv meghitt, belső világa valóban odaadást és időt igényel, de ezért cserébe maradandóan gazdaggá tesz. A figyelemért általában véve is nagy a verseny, aki a könyvolvasás ’luxusát’ a nagy hajszában megengedi magának, az igazi menedéket talál
– fogalmazott Jakabovics Tibor, aki szerint az olvasók ugyan ragaszkodnak kedvelt témáikhoz vagy szerzőikhez, akikkel otthonosan érzik magukat, de örömmel fedezik fel az újdonságokat is, nyitottak.
E-könyv, hangoskönyv: nem ugyanaz az élmény
Nagyon más görgetni a síkban vagy (vissza)lapozni a térben, más egy fekvő monitoron álló szöveget olvasni, mint egy álló könyvlapon
– mondta a szakmai vezető, hozzátéve, a papírkönyv erősebb kötődést vált ki: a tapintás, az illat, a lapozás, az olvasás három dimenzióban a képernyőn való szövegolvasáshoz képest egy többlet nyújt.
A digitális közzétételnek véleménye szerint természetesen van helye, de más élményt kínál, másként hat a szemre, másként fogja fel az elme, és másként vésődik a memóriába is. Tény, hogy praktikus és költségcsökkentő, de amikor a digitális kiadás lehetőségét a kiadó megvizsgálta, egyelőre számos okból elvetette.
Növekedés mikrokiadóként: lassabban, de stabilabban
A kiadói növekedésről beszélni ma többnyire mennyiséget jelent: több cím, nagyobb példányszám, gyorsabb forgás. Egy mikrokiadónál azonban más a mérce. Az Equibrilyum a megfontolt építkezés híve, és a növekedés fogalmát is újradefiniálja.
Másképpen határozható meg egy kézműves és egy gyártósorról lekerülő termék vonatkozásában a növekedés fogalma. Mi kézművesek vagyunk
– mondta Jakabovics. A nyitás egyik logikus iránya a külföld: a magyar nyelvterület korlátozott piac, ezért a többnyelvű kiadások és a nemzetközi terjesztés vonzó lehetőség. Ugyanakkor a kiadó szerint a külföldi értékesítés külön pálya, nemcsak marketing, hanem kapcsolatrendszer és logisztika is kell hozzá.
Mitől sikeres egy kiadó?
A könyvkiadásban a "siker" sokszor az eladott példányszámot jelenti. Kuklis szerint azonban a hosszú távú mérce az, hogy értéket tudnak közvetíteni a piaci kényszerek között. Ugyanakkor ő is elismeri, a terjesztés összetett kihívás, a minőség pedig drága. A kérdés így végső soron nem az, hogy lehet-e egyszerre üzleti és kulturális vállalkozást vinni, hanem az, hogy megéri-e.
Az Equibrilyum válasza erre pedig egyértelműen az, hogy megéri. Mert a könyv Jakabovics Tibor véleménye szerint nemcsak árucikk, hanem az egyik legstabilabb, egyben örökérvényű eszköz arra, hogy tudást és gondolatokat lehessen átadni.
A cikk megjelenését az Equibrilyum Kiadó támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Kiszivárgott: titkos találkozót tartottak, miközben zúgnak a harci dobok Donald Trump hátsó udvarában
Újabb katonai beavatkozásra készül az elnök?
Zelenszkij: április végére készen áll majd a szállításra a Barátság kőolajvezeték
Utána Magyarország is feloldja az uniós hitelkeret blokkolását.
Meghökkentő céldátumot tűzött ki Zelenszkij: visszább akar venni az amerikai függőségből a kulcsfontosságú területen
Az európaiakkal fejlesztenének alternatívát.
A kormányváltással megvalósulhat Magyarország elektromosautó-álma - ezt várja a régió legnagyobb fejlesztője
Ha mind Brüsszellel, mind Kínával jó a kapcsolat, az remek hír a befektetők számára.
Csád több száz katonát küld a káoszba süllyedt szigetország segítségére – Indul az ENSZ missziója
A bűnbandák ellen lépnek fel.
Patthelyzet a szlovén kormányalakításban: úgy tűnik, nem lesz megint miniszterelnök a választáson győztes politikusból
Folytatódik az egyezkedés a szomszédos országban.
Lassan elérik a nagykorúságot a hazai gépkocsik, közben rekordra pörgött a használtautópiac
Közel 94 ezer személyautó cserélt gazdát márciusban.
Minden terméket azonnal leparancsoltak a magyar polcokról: patkánymérget tett valaki a népszerű márka üvegeibe külföldön
Magyarországra nem jutott a veszélyes termékekből.
Az Európai közeledés 100 milliárdokban mérhető eredménye
Még az átlagember is észrevette a forint hatalmas erősödését a választások hatására. Van egy kevésbé szem előtt lévő, ugyanakkor hatalmas pénzügyi előrelépést mutató fejlemény is: a
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Zsiday Viktor: A ciklus elején elkövetett hiba sokéves következményekkel járhat
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Az orosz olaj és gáz, vagy az uniós pénzek fontosabbak Magyarországnak?
A választási kampány egyik központi kérdése volt az olcsó orosz energia. Nagy kérdés, hogy valójában mennyire olcsó, és vajon többet ér-e, mint a beragadt uniós... The post Az orosz olaj é
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Meddig száguldhat a forint, és lehet-e túl erős?
Ellentétes erők küzdelme fog zajlani, ha valóban az euró lesz az irány.
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


