Forradalom jön az egészségügyben: 2020 lehet a csúcspont
- érzékelőkkel vannak ellátva;
- kapcsolódnak az internethez;
- kommunikálnak, adatokat küldenek egymásnak.
A fenti csak néhány hétköznapi példa volt, amivel megfogható, hogy milyen változásokra lehet számítani, de a szakértők rengeteg területen óriási forradalmat várnak ettől a trendtől.
Mindennek lesz internete
Mivel szinte bármilyen eszközt össze lehet kötni érzékelőkkel, más eszközökkel és az internettel, frappánsan az Internet of Everything kifejezést is szokták használni.Szinte minden szektorban szerepe lesz az IoT-nek, és 2020-ra a dolgok internete várhatóan több mint 1000 milliárd dolláros piacot fog jelenteni.
Szakértői becslések szerint néhány éven belül az egészségügyi szektorban lesz a legerőteljesebben jelen, az egészségügyi IoT piac 2020-ra 163 milliárd dollárosra nőhet. Az egészségügy jövőjét IoT szempontból elsősorban az adatok jelentik: a különféle viselhető és ellenőrzésre szolgáló eszközöknek köszönhetően a jövőben szinte mindent nyomon lehet követni, a tartózkodási helytől az étkezési szokásokon át az alvási ciklusig.A témában eddig megjelent cikkeink:

Mi jelent ez az orvosokoknak és a betegeknek?
Az egészségügyben a dolgok internetének egyik legfontosabb hozadéka az lehet, hogy növekszik az öndiagnózis és a távszolgáltatások szerepe. 2020-ra világszerte 4 millió páciens önvizsgálattal fogja felmérni az állapotát, főképp a cukorbetegségben és krónikus szívbetegségben szenvedők. Az elöregedő társadalmakban, mint amilyen a magyar - 2020-ra a 65 év felettiek száma várhatóan eléri a 2 millió főt - különösen nagy szükség van erre.A kórházi ellátásban is nagy segítséget jelentenek majd az egymással kommunikáló eszközök, például a napi kontrollvizsgálatokat, mint a vérnyomás- és a lázmérés, nem a gondozók végzik egyesével a betegeken, hanem viselhető eszközökkel automatizálttá válhat a folyamat. De nézzünk néhány konkrét példát arra, hogy milyen lehetőségeket tartogat az IoT a betegeknek:
Szívinfarktus korai észlelése:A főbb életfunkciókat mérő eszközök elküldik a valós idejű adatokat a gondozóknak, akik azonnal látják, ha rendellenesség lép fel, és időben azonosítják a világszerte a leggyakoribb halálozási okok között szereplő szívinfarktus első jelei.
Daganatos elváltozások korai észlelése: Az IoT a rákos megbetegedések diagnosztizálásában is segíthet: korai és pontos diagnózis állítható fel pillanatok alatt. Például fejlesztettek már olyan melltartót (iTBra), ami érzékeli a mellben található szövetek hőmérsékletingadozását, így korai fázisban azonosítja a daganatos elváltozásokat.
Operációk kockázatainak csökkentése: A sebészeti beavatkozásokat is teljesen átalakíthatja az IoT, mert az operáció pontos helyének háromdimenziós felnagyíthatósága vagy épp a miniatürizálás lehetősége segítik a precíz kivitelezést.
Fogamzásgátlás: A nők esetében a havi ciklus pontosan figyelemmel követhető különféle érzékelőkkel, ami új távlatokat nyit a fogamzásgátlásban, illetve annak, aki gyereket tervez, segíti a gyorsabb teherbeesést.
Fogyatékkal élők életminőségének javulása: A végtagbénulással élők mobileszközökkel nyithatnak és zárhatnak ablakokat, ajtókat, illetve a látássérülteknek van már olyan fejlesztés, ami jelez, ha az illető a boltban olyan termék közelébe ér, ami szerepel a bevásárlólistáján.
Ebben is a nagy techcégek járnak élen
A 21. században jellemző adatözönnek hamarosan a valós időben dokumentálható egészségügyi információk is a részét fogják jelenteni.Csak idő kérdése, hogy ez a rengeteg információ az egészségügyi ellátási rendszer szerves részévé váljon,
mindez pedig jobb minőségű egészségügyi ellátást vetít előre, ami:- személyre szabott;
- költséghatékony;
- és nem helyhez kötött.
Az internethez csatlakozó egészségügyi és orvosi készülékek száma egyelőre elenyésző, a szakértők viszont arra számítanak, hogy a következő öt évben felgyorsul a piac éves növekedési üteme. Ötletekből és kezdeményezésekből nincs hiány, bár ezek egyelőre szigetszerűek, a legbefolyásosabb techcégek viszont - mint az Apple és a Google (pontosabb az Alpahbet nevű anyavállalat), a Samsung, az IBM, a Philips vagy a General Electric - már tesznek lépeseket azért, hogy minél előbb és minél nagyobb sikerrel betörjenek erre a piacra.
A cikk megjelenését a T-Systems Magyarország támogatta.
Alapos ütést vitt be Trump a világ egyik legnagyobb országának: jön az 50 százalékos vám!
Brazília részben a Bolsonaro volt elnök elleni eljárás miatt kapja a büntetést.
Szankciós bombát dobott le az Egyesült Államok Iránra: a legfőbb vezetőig terjedő hálózatot céloztak
A fő célpont az ajatollah vezető tanácsadójának fia.
Jó hírt kaptak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők
Navracsics Tibor jelentette be.
Alattomos veszély leselkedik az égből az ukrán katonákra, drasztikus megoldáshoz nyúlnak
A hadsereg főparancsnoka jelentette be.
Elképesztő, de igaz: a világ műanyaghulladékának nagy része alig 20 év alatt keletkezett
Szép lassan belefullad a világ.
Drasztikus lépésre kényszerült a Mercedes: leállítja bizonyos elektromos autóinak szállítását az Egyesült Államokba
Átmeneti visszaesésről beszélnek.
Cunamiveszély: jó hírek érkeztek
Így csapott le a kamcsatkai földrengés utáni szökőár a Csendes-óceán térségére.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep


Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.