Gazdaság

Drágult az élet – így számolhatjuk ki a valódi bolti inflációt

Drágult az élet – így számolhatjuk ki a valódi bolti inflációt

Januárban az infláció 5,5 százalékra ugrott, amit főként a szolgáltatások drágulása okozott. Az élelmiszerárak 6 százalékkal emelkedtek, de a „bolti infláció”, amely a kiskereskedelmi forgalom alapján becsülhető, ennél alacsonyabb, 4,5 százalék lett. Ez arra utal, hogy az élelmiszereken kívüli termékek kevésbé drágultak. A következő hónapok inflációs adatai fordulatot hozhatnak.

Az új német kormánykoalíció már zátonyra is futhatott

Az új német kormánykoalíció már zátonyra is futhatott

Egyelőre borultak a német koalíciós tárgyalások: míg a CDU/CSU és az SDP megállapodásra jutott az adósságfék-szabályok lazításáról, addig a Zöldek csak akkor hajlandók azt megszavazni, ha klímavédelmi programok is helyet kapnak a csomagban.

Új javaslat jött a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséhez

Új javaslat jött a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséhez

Az Idősügyi Tanács további termékekkel bővítené a nyugdíjasok számára júliustól bevezetendő áfa-visszatérítéses termékek körét. A kormány által már bejelentett zöldség, gyümölcs és tejtermékek mellett többek között a kenyér és egyes mirelit termékek is felkerülnének a listára - tudósított az atv.hu.

Fontos gázpiaci megállapodást írt alá Magyarország és Románia

Fontos gázpiaci megállapodást írt alá Magyarország és Románia

Aláírta Magyarország és Románia a gázszolidaritási megállapodást, amely tovább erősítette a kétoldalú energetikai együttműködést - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Budapesten. A külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodás aláírását, és bizakodásának adott hangot, hogy ennek nyomán a két ország vállalkozásai előnyös kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni egymással. Gázbeszerzési és gázár kilátásokkal kapcsolatos témák is terítékre kerülne a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt.

Hatalmas lett a februári költségvetési hiány

Hatalmas lett a februári költségvetési hiány

Idén februárban is jelentős hiánnyal zárt a büdzsé. A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délelőtt közzétett előzetes adatai szerint az év második hónapjában 1655 milliárd forint lett a mínusz, ami ugyan kisebb lett a tavaly februári összegnél, de beleillik az elmúlt évek trendjébe. Ezzel az éves pénzforgalmi hiányterv 42%-nál jár, ami első ránézésre ijesztően magasnak tűnik, de több tényező is árnyalhatja ezt a magas adatot.

Az infláció gonosz ikertestvére viszi földre Kínát

Az infláció gonosz ikertestvére viszi földre Kínát

Kína gazdaságát továbbra is tartós deflációs nyomás sújtja, amit a legújabb fogyasztói árindex adatok is alátámasztanak. A termelői árindex is esett: februárban éves szinten 2,2%-kal csökkent, ami a 2022 októbere óta tartó, 29 hónapja folyamatosan tartó deflációs hatást jelez.

Nagy Márton vallott a költségvetés tervezéséről, örülhetnek a nyugdíjasok

Nagy Márton vallott a költségvetés tervezéséről, örülhetnek a nyugdíjasok

A 2026-os hiánycél 3,5 százalék lehet, míg a kormány megtartja a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, valamint kiterjeszti a gyermekes nők szja-mentességét. A nyugdíjasok pedig számíthatnak az áfavisszatérítésre is alapélelmiszereknél – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn a jövő évi költségvetés tervezésével kapcsolatban.

A világ legnépesebb országa is durva költekezésbe kezd

A világ legnépesebb országa is durva költekezésbe kezd

Az indiai kormány további 514,63 milliárd rúpia (5,90 milliárd dollár) költségvetési kiegészítést kért a parlamenttől a március 31-én záruló pénzügyi évre vonatkozóan – számolt be a Reuters.

Egy EU-s országot már biztosan maga alá temet a Trump-lavina

Egy EU-s országot már biztosan maga alá temet a Trump-lavina

Írország kockáztatja vonzó pozícióját a külföldi befektetések számára azáltal, hogy nem hajt végre sürgős infrastrukturális és üzleti reformokat, miközben transzatlanti kereskedelmi turbulenciára készül – figyelmeztetnek szakértők és vállalati vezetők a Financial Times szerint. Az amerikai vámfenyegetések a technológiai központtá változott Írországot sújthatják a legjobban.

Rekordalacsony szintre zuhant a kezdő fizetések növekedése a briteknél

Rekordalacsony szintre zuhant a kezdő fizetések növekedése a briteknél

A brit munkaerőpiac februárban jelentős lassulást mutatott: a felvételek üteme mérséklődött, és az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére csökkent a kezdő fizetések növekedési üteme. A vállalatok továbbra is óvatosak a magasabb foglalkoztatási költségek és a gyenge gazdasági környezet miatt – számolt be a Reuters.

Kína kétélű kardot lenget Trumppal szemben

Kína kétélű kardot lenget Trumppal szemben

A kínai kormány bejelentette az amerikai agrártermékek egy sorára vonatkozó új vámokat, amelyek 10%-tól 15%-ig terjednek, és magukban foglalják a gabonaféléket, a szóját, a pamutot és friss terményeket. Ez a lépés az energiaforrásokra és létfontosságú fémekre korábban kivetett intézkedések után érkezett, és része a két világgazdasági nagyhatalom között kibontakozó kereskedelmi háborúnak. Mindez kétélű fegyver lehet az ázsiai ország gazdasága számára.

Brutális költekezésbe kezdenek a németek, de ez is kevés lehet

Brutális költekezésbe kezdenek a németek, de ez is kevés lehet

A német kormány a következő évtizedben akár 2000 milliárd euró (800 ezer milliárd forint) adósságot is felvehet anélkül, hogy ez károsítaná a gazdasági növekedést. Ez a lépést a gazdasági stagnálás után égetően szükséges, hiszen az infrastruktúra fejlesztése és a védelmi kiadások növelése a cél, amely beindíthatja az Európa betegemberévé előlépett Németországot – derült ki az FT elemzéséből.

Váratlanul jó hír érkezett Németországból

Váratlanul jó hír érkezett Németországból

A német ipari termelés januárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt, az elemzői várakozásokat 0,5 százalékponttal meghaladta - derül ki a német statisztikai hivatal adataiból.

Elon Musk tisztítótüze végigsöpör az amerikai klímakutatókon

Elon Musk tisztítótüze végigsöpör az amerikai klímakutatókon

Az amerikai időjárás-előrejelző szolgálat újabb tömeges elbocsátásra készül Donald Trump elnök közszolgálati karcsúsítási tervének részeként. A Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) több mint ezer dolgozójától válik meg a közeljövőben - számolt be a Reuters.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.