FONTOS Fellázadtak a német autógyárak: egy fontos céldátum van veszélyben

Gazdaság

Végleg megbukott a brazil elnök

Eltávolította hivatalából a szenátus Dilma Rousseff brazil elnököt szerdán, a politikust a költségvetési szabályok megsértésével vádolták.

Újabb komoly figyelmeztetést kaptak a lengyelek

Túlzottan derűlátó adóbevételi várakozásokra alapozza a hiánycélt a jövő évi lengyel költségvetési tervezet, és ez kockázatokkal terheli az államháztartási kilátásokat - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett állásfoglalásában.

Orbánék csodálóinál is jöhet a vasárnapi boltzár

A Szolidaritás törvényjavaslatot nyújt be az üzletek vasárnapi nyitvatartásának korlátozására, miután összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat - jelentette be szerdán Piotr Duda, a legnagyobb lengyelországi szakszervezet elnöke.

Keményen beleszállt a guru Yellenbe: mesteri szinten űzik a manipulációt

A Fed Janet Yellen vezetésével tökélyre fejlesztette a piaci manipulációt azzal, hogy hosszú ideje vonakodik kamatot emelni - írta szokásos havi hírlevelében Bill Gross. A kötvénykirályként is emlegetett befektető szerint a kapitalizmus nem működhet negatív hozamok mellett.

A válság óta nem esett ekkorát a kanadai GDP

2016 második negyedévében negyedéves alapon 0,4%-kal, évesített negyedéves bázison 1,6%-kal zsugorodott Kanada GDP-je: ilyen mértékű visszaesésre a válság óta nem volt példa. A háttérben az olajkitermelés, illetve ezzel kapcsolatban az export visszaesése állt, amiért túlnyomó részt egy óriási nyári tűzvész volt a felelős.

Nem lettünk okosabbak az amerikai munkaerő-piaci adatokat látva

Augusztusban 177 ezerrel bővült az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP legfrissebb jelentéséből. Az adat nagyjából megfelelt a piaci várakozásoknak. Az átfogó munkaerő-piaci statisztika pénteken érkezik, amelyet a szeptemberi Fed kamatdöntő ülés miatt fokozott figyelemmel követ majd a piac.

Még mindig csak álom az eurózónás infláció

Az Eurostat előzetes becslései szerint július után augusztusban is éves alapon 0,2%-kal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben, ami nagyjából összhangban volt az elemzői várakozásokkal. A gyenge inflációs nyomás annak függvényében nem meglepő, hogy az övezeti munkanélküliségi ráta még mindig nagyon magas, augusztusban 10,1%-os volt.

Hatalmas fegyvert kap a kezébe a NAV-testvér

Hatékony eszköz lehet bizonyos áfacsalások ellen az a fegyver, amit a kormány adna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezébe jövő júliustól. A számlázó programok adóhatósághoz történő online bekötésével a gazdaság fehéredne, több bevétel érkezhet a költségvetésbe, a tisztességes szereplők jól járnak, ennek fejlesztési és fenntartási költségét azonban viselniük kell - vélekedtek a Portfolio-nak nyilatkozó szakértők. Többen is úgy fogalmaztak, hogy szükség is van ilyen intézkedésekre, mivel a magas áfakulcs vonzó terepet nyújt a csalók számára, és többen is tesztidőszak alkalmazását javasolták. Vannak azonban buktatók és veszélyek. Átfogó szakértői körképünkben ezeket mutatjuk be részletesen.

Ingatlanlufi fenyegeti a gazdaságot, a jegybanknak lépnie kell

A bostoni regionális Fed-elnök, Eric Rosengren szerint az amerikai jegybank közel került kettős mandátumának teljesítéséhez, ezért hamarosan újabb kamatemelésre lesz szükség. Az alapkamatot meghatározó Nyíltpiaci Bizottságban szavazati joggal rendelkező döntéshozó úgy véli, egy valamivel agresszívebb szigorítási ciklussal erejét lehetne venni az Egyesült Államokban egyre nagyobb problémát jelentő kereskedelmiingatlan-áremelkedésnek, ami egy súlyos sokkhatás esetén destabilizálhatná az egész gazdaságot.

Borzalmas beruházási számok érkeztek

2016 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 20,3%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A beruházási teljesítmény az előző negyedévi szinttől is elmaradt (-0,8%-kal), vagyis a lejtmenet nem állt meg. Vannak azért a részletekben szebb számok is.

80 százalékos valószínűsége is lehet a szeptemberi kamatemelésnek

Az Allianz vezető tanácsadója, Mohamed El-Erian alapesetben 60 százalék valószínűséget lát a szeptemberi amerikai kamatemelésre, ez azonban 80 százalékra is emelkedhet, amennyiben az augusztusi munkaerőpiaci adatok kellően erősek lesznek.

Kivégezték az egyik észak-koreai miniszterelnök-helyettest

Újabb tisztogatási hullám kezdődhetett Észak-Koreában: szerdán dél-koreai források arról számoltak be, hogy Észak-Koreában még júliusban kivégezték Kim Jong Dzsin észak-koreai miniszterelnök-helyettest és a rezsim két további tisztségviselőjét átnevelő táborba küldték.

Egész Európa alatt ketyeg az újabb időzített bomba

Egyszerre gazdasági és politikai időzített bombán csücsül az olasz kormány, mely ősszel akár meg is bukhat a beígért népszavazáson. Sokan máris a Brexittel vonnak párhuzamot, bár egyelőre nincs szó arról, hogy Olaszország kilépne az eurózónából. Az viszont tisztán látszik, hogy ha bukik a Renzi-kormány, akkor könnyen euroszkeptikus pártok kerülhetnek hatalomra.

Kudarcba fulladt az észt államfőválasztás

Észtországban a parlamentnek a keddi harmadik fordulóban sem sikerült megválasztania az új államfőt, ezért annak személyéről szeptemberben egy különleges választói kollégium fog dönteni.

Tagadja az EB kereskedelempolitika biztosa, hogy befulladt a TTIP

A napokban többek által is hangoztatott kételyek ellenére nem jutottak zsákutcába a tárgyalások az Európai Unió és az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásáról (TTIP), a cél továbbra is az, hogy még Barack Obama amerikai elnök mandátumának lejárta előtt tető alá hozzák az egyezményt - közölte Cecilia Malmström, az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja kedden Brüsszelben.

"Alábecsülte" az EU a török puccskísérlet súlyosságát

Az Európai Unió alábecsülhette a júliusi törökországi puccskísérlet súlyosságát, azonban mindenképpen folytatni kell a párbeszédet Ankarával a felek közötti migrációs egyezmény életben tartása érdekében - hangsúlyozták képviselők az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi brüsszeli ülésén.

16 milliárd forintból épül középiskolai campus Székesfehérváron

A székesfehérvári középiskolai campus kialakítására összesen 15,9 milliárd forintos támogatást kap a város, miután a kormány arról döntött, hogy a következő három évben a központi költségvetésből újabb 8,4 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az önkormányzat kommunikációs központja kedden az MTI-vel.

A vártnál alacsonyabb, de legalább van német infláció

A vártnál gyengébb ütemben, de emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban Németországban. A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban. Elemzők erősebb ütemre, 0,5 százalékos emelkedésre számítottak az előző havi 0,4 százalék után.

Lemond a francia gazdasági miniszter

Emannuel Macron francia gazdasági miniszter kedd délután benyújtja a lemondását - erősítették meg francia kormányzati források a Les Échos című gazdasági napilap értesülését.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.