Mike Gallagher amerikai képviselő, a Kínáért felelős bizottság elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem számít, ki nyeri meg a közelgő amerikai választásokat, az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Tajvant.
A napokban tartják a Szingapúri Légishowt, ahol több ország is megvillantja a legfontosabb katonai fejlesztéseit. 2024-ben Kína sem maradt adós a szenzációs leleplezéssel, először mutatta be külföldön a Z-10ME típusú harci helikopterét – közölte a South China Morning Post.
Ismét izgalmas dolgokat mondott Dmitrij Medvegyev, korábbi orosz elnök, aki egy interjúban válaszolt a kérdésekre. Oroszország korábbi első embere gyakran beszél a lehetséges nukleáris csapásokról, valamint az elkerülhetetlen orosz győzelemről, most is ez volt a fő téma.
Rakétatámadás ért egy görög zászló alatt közlekedő teherhajót a Vörös-tengeren. A hajó történetesen éppen Jemenbe szállított segélyt - írta meg a Reuters.
Zajlik a kampány a novemberi amerikai elnökválasztás előtt, az újrázásra készülő demokrata elnök Joe Biden pedig a kaliforniai San Franciscóban tartott adománygyűjtő gyűlést. A rendezvényen Vlagyimir Putyin is szóba került, az amerikai elnök pedig nem fogta vissza magát kollégájával kapcsolatban – írja az Ukrajinszka Pravda.
Kilencen megsebesültek, közülük hárman életveszélyesen egy Jeruzsálem közelében elkövetett lövöldözéses merényletben csütörtök reggel - jelentette a katonai rádió.
A nyugati szövetségesek a háború eleje óta nem képesek megfelelően ellátni Ukrajnát a megígért mennyiségű fegyverrel, ez pedig egyre kritikusabb helyzetet teremt a frontvonalakon – írja az orosz állami TASZSZ.
Bár az Egyesült Álamokban továbbra is a hatalmas méretű segélycsomag elfogadása a legfontosabb téma Ukrajnával kapcsolatban, az amerikai vezetők figyelemmel követik a háború eseményeit. Nemrégiben az avgyijivkai orosz győzelmet értékelték kritikusan a washingtoni külügyminisztériumban – számolt be a Kyiv Independent.
Avgyijivka bevétele után az orosz haderő betört a Dnyeper keleti partján lévő Krinkibe, illetve elfoglalta a Donyeck megyei Pobjedát. Az Európai Unió szerdán jóváhagyta Oroszországgal szembeni 13. szankciós csomagját, amely az Ukrajna elleni agresszió keretében közel 200 személyt és entitást érint, de új ágazati intézkedéseket nem vezet be. A napokban van a 10 éves évfordulója annak, hogy felségjelzés nélküli orosz katonák („kis zöld emberkék”) megszállták a Krím félszigetet, amivel kezdetét vette a mai napig tartó orosz–ukrán konfliktus. Két évvel ezelőtt február 21-én ismerte el Vlagyimir Putyin a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét, ami pedig a teljeskörű háború közvetlen előidézője lett.
Tegnap megpróbálták az orosz erők lerohanni Robotinét, a támadást azonban megállították a falu ukrán védői. Ma este orosz és ukrán források is arról írnak: nagy mennyiségű ukrán erősítés indult meg a szektorba Orihiv felől, Kijev nem adja fel a falut.
Oroszország mostanáig 48 darab Iszkander típusú rakétakilövőt telepített az ukrán határ mentén - jelentette ki Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjújában.
Megvédte Joe Bident az elnök testvére, James Biden mai vallomástétele során: azt állította, hogy az amerikai politikusnak soha, semmilyen kötődése nem volt személyes üzleti ügyeihez és nem is kért tőle semmilyen politikai szívességet – írja a Fox News.
A Krím elleni összehangolt támadásra készül az ukrán haderő, ez látszik a térségben tevékenykedő NATO-gépek aktivitásából, a kikötővárosokban mozgó fegyverekből, illetve az ukrán Szu-24-es bombázók gyakorlataiból – írja friss elemzésében a Rybar.
Miközben az orosz vezetés kategorikusan tagadja, hogy nukleáris fegyvert akarnának fellőni a világűrbe, az Egyesült Államok arról tájékoztatta szövetségeseit, illetve Kínát, hogy már az év végére elkészülhet Moszkva új, egész világra veszélyes fegyvere – írja a New York Times.
Az izraeli honatyák 80%-a megszavazta Benjámin Netanjahu miniszterelnök törvényjavaslatát, melyben hivatalosan is ellenzi Izrael nevében a palesztin állam egyoldalú kikiáltását – írja a Times of Israel.
Törökország sikerrel tesztelte a levegőben szerdán az első hazai fejlesztésű harci repülőgépét, amelynek gyártását a tervek szerint 2028-ban kezdenék meg - jelentette az Anadolu török hírügynökség.
Tüzet nyitott egy izraeli hadihajó egy kijelölt humanitárius folyosón áthaladó, előre bejelentett útvonalú élelmiszer-segélyszállítmányra – írja az ENSZ jelentése alapján a CNN.