Globál

Már ma kiderülhet, ki lesz a következő brit miniszterelnök

Már ma kiderülhet, ki lesz a következő brit miniszterelnök

Ma délután 3-kor kiderülhet, ki lesz az Egyesült Királyságot kormányzó toryk vezetője, így a következő brit miniszterelnök. Ehhez az kell, hogy a párt vezetőválasztásán meghatározott 100 képviselői támogatást csak egy induló érje el. Azonban, ha két jelölt is átlépési a küszöböt, ismét a Konzervatív Párt tagsága dönt arról, ki vezesse nemcsak szervezetüket, hanem Nagy-Britanniát és Észak-Írországot. Amennyiben a két jelölt, Rishi Sunak és Penny Mordaunt is összegyűjti a szükséges támogatást, október 28-án dől el, ki fogja vezetni a politikai káoszba süllyedő országot.

Itt az eredmény: ők csapnak össze a szlovén elnökségért

Itt az eredmény: ők csapnak össze a szlovén elnökségért

A szlovén választási bizottság által a voksok 99 százalékos feldolgozottsága alapján közzétett adatok szerint egyik jelölt sem aratott első fordulós győzelmet a vasárnap rendezett szlovén elnökválasztáson; a második fordulóba a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával, de független jelöltként induló Anze Logar és a szintén függetlenként induló, baloldali Natasa Pirc Musar jut be. A második fordulóra november 13-án kerül sor.

Több ukrán megyére is lecsaptak az orosz erők

Több ukrán megyére is lecsaptak az orosz erők

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál megyei kormányzók beszámolóiból készített vasárnapi összefoglalójában.

Elit amerikai egység parancsnoka Romániában:

Elit amerikai egység parancsnoka Romániában: "készen állunk megvédeni a NATO-t"

Az amerikai hadsereg 101. légideszant hadosztályát közel 80 év óta először vezényelték Európába a NATO és Oroszország egymásnak feszülés miatt. A "Screaming Eagles" (Sikító Sasok) becenévre hallgató gyalogos egységet arra képezték ki, hogy órákon belül bevethetőek legyenek bárhol a világon.

Oroszország védvonalat emelt az ukrán határra

Oroszország védvonalat emelt az ukrán határra

Oroszország kiépített két védelmi vonalat az Ukrajnával szomszédos Kurszk megyében, hogy állni tudja az esetleges ukrán támadásokat - jelentette be vasárnap Roman Sztarovojt, a megye kormányzója.

Feltörték az iráni atomenergetikai szervezet szervereit

Feltörték az iráni atomenergetikai szervezet szervereit

Az iráni atomenergetikai szervezet közölte, hogy az egyik leányvállalatához tartozó e-mail szervert egy külföldi országból feltörték, és egyes információk kiszivárogtak a világhálóra - írja a Reuters az iráni állami média jelentésére hivatkozva.

Az elfeledett csata, amikor a magyarok állították meg az orosz gőzhengert

Az elfeledett csata, amikor a magyarok állították meg az orosz gőzhengert

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia belgrádi nagykövete átadta a hadüzenetről szóló diplomácia jegyzéket, ezzel kezdetét vette az az 1918-ig tartó háború, amit a korban a nagy világégésnek vagy a Nagy Háborúnak neveztek. A következő hónapokban sem Németország, sem az OMM haderejének nem sikerült beváltania az előzetes reményeket. Ráadásul az év végére a császári és királyi haderő (K.u.K) egyre nehezebb helyzetbe került az orosz fronton, a cári Oroszország csapatai már a történelmi Magyarország határait fenyegették. A Monarchia kétségbeesett ellentámadása a teljes galíciai front összeomlásával fenyegetett. Ebben a nem könnyű helyzetben került sor arra az ütközetre, amit a történelmi emlékezet limanovai csataként ismer, és amiben a magyar huszárság példás helytállása megfordította a háború addigi menetét.

Vlagyimir Putyin gratulált a kínai elnöknek

Vlagyimir Putyin gratulált a kínai elnöknek

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap gratulált Hszi Csin-ping kínai elnöknek, aki megszerezte harmadik mandátumát is. Putyin azt mondta, várakozással tekint a két ország közötti "átfogó partnerség" továbbfejlesztése felé - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.