Globál

Megjöttek a grúz választás hivatalos eredményei, nagy botrány készül

Megjöttek a grúz választás hivatalos eredményei, nagy botrány készül

Miután két ellentétes eredményű exit poll is megjelent, az oroszbarát, kormányzó Grúz Álom pártot hozta ki győztesnek a hivatalos eredményekben az ország választási bizottsága. A múlt heti referendum utáni botrányok miatt azonban borítékolható, hogy politikai káosz vár a kaukázusi országra.

Hamarosan bevetésen az észak-koreai katonák, kijevi lakóházat ért találat – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Hamarosan bevetésen az észak-koreai katonák, kijevi lakóházat ért találat – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Az ukrán hírszerzés jelentése szerint az észak-koreai katonák már megérkeztek a háborús zónába, méghozzá Oroszország Kurszki területére, amelynek egy része augusztus eleje óta ukrán megszállás alatt áll. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint október 27-én és 28-án már közvetlenül a harci zónába fogják áthelyezni őket. Péntek este orosz drón csapódott egy kijevi lakóházba, ahol tűz keletkezett. A kijevi amerikai nagykövet szerint Oroszországnak el kell számolnia tettéért.

Ukrajna kiakadt az ENSZ-főtitkárra, Putyin dörzsölheti a tenyerét

Ukrajna kiakadt az ENSZ-főtitkárra, Putyin dörzsölheti a tenyerét

António Guterres ENSZ-főtitkár a héten találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami miatt Ukrajna azonnal hivatalos úton is jelezte elégedetlenséget. A nemzetközi szervezet diplomatája ugyan azzal védekezik, hogy a kijevi béketervek mellett állt ki, Kijev szerint a találkozó súlyos bizalomvesztést okozhat.

Grúziában robbanásszerű feszültség: egy választás, két exit poll, két győztes?

Grúziában robbanásszerű feszültség: egy választás, két exit poll, két győztes?

A szombati grúziai – az ország hivatalos nevén georgiai – parlamenti választások eredményei körül jelentős bizonytalanság alakult ki, miután két rivális exit poll felmérés egymásnak ellentmondó előrejelzéseket közölt. Az egyik felmérés a kormánypárt kényelmes győzelmét jósolja, míg a másik az ellenzék többségét vetíti előre.

Izrael lecsapott Iránra: Biden meglepő nyilatkozatot tett

Izrael lecsapott Iránra: Biden meglepő nyilatkozatot tett

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden szombaton reményét fejezte ki, hogy ezzel lezárulhat az Irán és Izrael közötti feszültség legújabb fejezete, miután a hétvégén újabb rakétázás történt a konfliktusban – írja a Reuters.

Német kancellár: Ennek most véget kell vetni

Német kancellár: Ennek most véget kell vetni

Olaf Scholz német kancellár felszólította Teheránt, hogy az iráni katonai létesítményekre mért ma hajnali izraeli csapásokat követően fejezze be az eszkaláció körforgását, és kijelentette, hogy a visszafogottság utat nyithat a közel-keleti béke felé - számolt be a Times of Israel.

Miért nem ért véget a gázai háború a Hamász-vezér likvidálásával?

Miért nem ért véget a gázai háború a Hamász-vezér likvidálásával?

Jahja Szinvár, a Hamász vezetőjének kiiktatása fontos szimbolikus és politikai győzelmet jelentett Izrael számára. Az október 7-i támadás kigondolója és végrehajtója szinte Oszama bin Ladenhez hasonló szerepet játszott az izraeli közbeszédben, megtestesítve az elsőszámú közellenséget. Ebből kifolyólag sokan reménykedtek benne, hogy halála fordulópontot jelenthet a gázai háborúban, és kiújulhat az esély egy tűzszünetre. Ennek megfelelően Blinken amerikai külügyminiszter a napokban ismét a térségbe látogatott, hogy meggyőzze Izraelt és a térségbeli partnereket a tárgyalások újraindításáról.

Reagált Irán a területét ért izraeli támadásra

Reagált Irán a területét ért izraeli támadásra

Az iráni külügyminisztérium élesen elítélte Izrael támadását az ország katonai létesítményei ellen. A tárca szerint az akció súlyosan sérti a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát, különösen a területi integritás és nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásának elvét - számolt be a Mehr News Agency.

ADHD: a tudomány egyre közelebb kerül a megértéséhez, de még mindig vannak tévhitek

ADHD: a tudomány egyre közelebb kerül a megértéséhez, de még mindig vannak tévhitek

A közvélemény-kutatások alapján világszerte egyre nagyobb az egyetértés a mentális egészség fontosságával kapcsolatban. Ez azonban nem könnyíti meg a tünetek pontos feltárását. Különösen igaz ez a manapság nagy médiavisszhangot kapó figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra (ADHD) is, amelyet az 1990-es évek óta egyre több gyermeknél és felnőttnél diagnosztizálnak. Az ADHD-val kapcsolatos kutatások ugyan egyre pontosabbá tehetik a diagnosztizálást és a tünetek megismerését, még mindig sok a kérdőjel a zavarral kapcsolatban. Cikkünkben utánajártunk, hogy a tudomány állása szerint milyen tünetek jellemezhetik az ADHD-t, mik a fő tévhitek és hogy a jelenségre irányuló egyre nagyobb médiafigyelem milyen előnyökkel és veszélyekkel járhat.

Ma döntenek a választók az EU-tagjelölt országban: Nyugat vagy Oroszország?

Ma döntenek a választók az EU-tagjelölt országban: Nyugat vagy Oroszország?

Grúziában parlamenti választásokat tartanak szombaton, amely nemcsak a kormánypárt és az ellenzék összecsapását hozza, hanem – hasonlóan az egy héttel korábbi moldovai választáshoz – a választók lényegében arról is döntenek, hogy közeledjen-e a volt szovjet tagköztársaság szomszédjához, Oroszországhoz, vagy pedig nyugatos utat válasszon, folytatva az EU-s integrációt.

ISW: az orosz haderő kudarcát akarja palástolni nagyotmondásával Putyin

ISW: az orosz haderő kudarcát akarja palástolni nagyotmondásával Putyin

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin ismét túlzó kijelentéseket tett az ukrán haderő veszteségeiről és az orosz hadsereg sikereiről a Kurszki területen zajló harcokkal kapcsolatban – írja az Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet pénteki jelentése. A jelentés szerint a túlzásokkal Putyin meg akarja nyugtatni a hazai közvéleményt, hogy az orosz haderő képes visszaszorítani az ukrán erőket, amelyek már augusztus 6-a óta tartják ellenőrzésük alatt az oblaszt egy részét.

Megtorlást hajtott végre Izrael Irán ellen

Megtorlást hajtott végre Izrael Irán ellen

Az izraeli hadsereg szombat hajnalban katonai célpontokat támadott Iránban, válaszul a Teherán által korábban végrehajtott rakétatámadásra.

Halloween Magyarországon: ez már itthon is hagyományos része az októbernek

Halloween Magyarországon: ez már itthon is hagyományos része az októbernek

Ahogy azt már az életünk szinte minden részén megtapasztalhatjuk, a globalizáció hatására egyes országok tradíciói már akár a világ túlsó felén is közismertté válhatnak. Az egyik ilyen ünnep, ami talán mindenkinek elsőként eszébe juthat, az alapvetően kelta eredetű halloween, amelyet mára már a világ minden részén ismernek, sok helyen pedig ünnepelnek is ilyen-olyan formában. De vajon Magyarországon mennyire foglalkoztatja októberben a halloween az internetezőket? Hogy néz ki az ünnephez közeledve a kapcsolódó szokások iránti érdeklődés a Google-ben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Google Trends adatait használva.

Ma nagyot húz Trump és Harris

Ma nagyot húz Trump és Harris

Sorra járják a podcasteket az amerikai elnökválasztás jelöltjei, és ma Donald Trump a Spotify legnépszerűbb podcastje, a The Joe Rogan Experience vendége lesz. Taylor Swift után Kamala Harris kampányát pénteken egy másik népszerű szupersztár erősíti, houstoni rendezvényén Beyoncé lép fel.

"Rázós útra" készül Ausztria

Hosszú és "időnként eléggé rázós" út fog elvezetni az osztrák koalíciós megállapodáshoz - vélekedett Karl Nehammer osztrák kancellár a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) pénteken indult egyeztetéseiről szólva.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!