Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43173 Új keresés

2008. július 16. 17:14 | Portfolio

Zárásra előkerültek a vevők

A nap közben a BUX jórészt a negatív tartományban tartózkodott, azonban a befektetői hangulat délutáni javulásának hatására a hazai piac 0.3%-kal zárt a tegnapi záró értéke felett 11.2 milliárd forintos forgalom mellett. A hazai benchmark ezzel a teljesítményével felülteljesítőnek minősül a nyugat európai és régiós részvényindexekhez viszonyítva. Az orosz RTS 0.1%-kal erősödött, míg a cseh PX ugyanennyivel került lejjebb, a lengyel WIG-20 pedig 1.3%-ot esett.

2008. július 16. 17:04 | Portfolio

Még a forintot is megrántották az olajárak szakadására - reggel béradatok

A délelőtti forintgyengülés a javuló nemzetközi befektetői hangulatban, a régiós devizák húzó szerepére reagálva megfordult, majd a késő délutáni olajár-zuhanás még a forintpiacon is éreztette hangulatjavító hatását. A forint erősödésével párhuzamosan ma ismét csökkentek a hozamok az állampapírok másodpiacán az egy éves és hosszabb referencia-lejáratoknál (5-16 bázispont közötti mértékben).

2008. július 16. 16:37 | Portfolio

Ismét zuhan az olajár! - Elpattant a húr

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alkulására vonatkozó statisztikáit. Ezek szerint a nyersolajkészletek 3 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 2.4 millió hordóval kerültek feljebb. Az olajár már 132.3 dollárnál jár 4.5%-os mínuszban, hisz a várakozásokkal ellentétben a készletadatok emelkedéséről adtak számot. Amennyiben a 132 dollár is elesik, úgy technikai alapon akár jöhethetnek is a 123 dolláros szintek.

2008. július 16. 15:51 | Portfolio

Munkanélküliek húzták mélypontra Angliát

A negatív tartományban tartózkodnak a meghatározó nyugat európai részvényindexek, a DAX 0.1%-kal, a CAC-40 0.3%-kal, a FTSE 100 pedig 1.5%-kal került lejjebb. Erős nyitás után vették lefelé az irányt a benchmarkok, ahogy a gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmek ismét fellángoltak, valamint a pénzügyi papírok újra eladói nyomás alá kerültek. Az angol parkettet több éves mélypontjára rántotta vissza a hír, hogy a piaci konszenzust több mint 50%-kal múlta felül a szigetországi munkanélküliek számának növekedése.

2008. július 16. 14:51 | Portfolio

Ismét távol maradhatnak a vevők

Egy visszafogott, de negatív hangulatú kereskedés felé mutatnak a meghatározó amerikai részvényindexek határidős árfolyamai, amik közül a Dow Jones 23 ponttal, az S&P 500 3 ponttal került lejjebb, a Nasdaq pedig 2 ponttal erősödött. A most közzétett inflációs adatok a vártnál nagyobb ütemű pénzromlásról tanúskodnak. Az Intel konszenzus feletti negyedéves jelentése segített a pozitív tartományba húzni a Nasdaq értékét a további makroadatokkal zsúfolt kereskedés előtt.

2008. július 16. 14:40 | Portfolio

Az OECD megdorgálta az bioüzemanyag-politikát

Az OECD országokban a bioüzemanyag-termelés kormányzati támogatása költséges, és csak korlátozott hatása van az üvegházhatású gázok csökkentésére, illetve az energiaellátás biztosítására, ugyanakkor számottevő kihatása van a terményárakra- legalábbis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb elemzése erre enged következtetni.

2008. július 16. 14:31 | Portfolio

Huzavona az olajpiacon - most megint esés

A tegnapi, 18 éves rekordnak megfelelő napon belüli korrekció után a délelőtti órákban úgy tűnt, megáll az olajár esése, azonban a fekete arany a pillanatnyi talpraállás után újból lefelé vette az irányt. A WTI hordójáért jelenleg 137.03 dollárt kell adni, mely 1.1%-os csökkenést jelent a tegnapi zárószinthez képest.

2008. július 16. 13:17 | Portfolio

Hova kell most befektetni? - Profikat kérdeztünk

Tetemes esést láthattunk az elmúlt napokban az európai tőzsdéken, melynek hatására a frankfurti DAX index több mint két éve nem látott, 6,000 pont közeli szintekre esett. Mindeközben tegnap az USA-ban a Dow Jones a lélektanilag fontos 11,000 pontos határ alatt zárt, aminek apropóján a Portfolio.hu neves intézményi befektetőket kérdezett arról, hogy hogyan látják jelenleg a nemzetközi tőkepiacok helyzetét.

A szakértők látszólag megosztottak, akad aki szerint a jelenlegi szinteken már érdemes a vételi oldalon állni a részvénypiacon, miközben mások szerint még a kötvényeket is kerülni kell és inkább csak a bankbetét lehet most a legjobb befektetés. Az olajárak a profi befektetők olvasatában várhatóan magas szinten stabilizálódnak majd, de akad olyan szakértő, aki szerint a csökkenés is elképzelhető.

2008. július 16. 12:47 | Portfolio

Derűre ború jött idehaza is

A nyugat európai és régiós részvényindexekhez hasonlóan a reggeli erősödés lendülete mostanra elfogyott a hazai parketten is, az RTS 0.8%-kal, a PX 1.1%-kal, a WIG-20 pedig 1.3%-kal értékelődött le. A BUX jelenleg 0.6%-kal tartózkodik a negatív tartományban, amivel felülteljesíti az európai piacokat. A hazai parkett forgalma 4 milliárd forintos, ami elmarad az utóbbi időszak átlagos értékétől.

2008. július 16. 11:45 | Portfolio

Mit tegyen a Magyar Nemzeti Bank a jelenlegi helyzetben?

A jegybank nincs könnyű helyzetben, hiszen az inflációs környezetben alkalmazott szigorú monetáris politikája nem túl népszerű - különösen most, amikor a gazdaság amúgy is gyengélkedik. Meg is jelentek különböző kritikus vélemények ennek kapcsán, hogy a monetáris politikának mi az ideális válaszreakciója a az adott helyzetben. A jegybank értékelését Karvalits Ferenc alelnök mondta el júniusban a közgazdász vándorgyűlésen, erről be is számoltunk. Most megjelent a beszéd írott változata is, amit rövidítve közlünk. (A grafikonok a Portfolio.hu illusztrációi.)

Az írás három igen aktuális kérdést érint:
- Mennyiben befolyásolja a nemzetközi pénzügyi környezet alakulása a monetáris politika vitelét?
- Érdemes-e, lehet-e a nyersanyagárak emelkedése ellen, monetáris eszközökkel küzdeni?
- Hogyan hatunk a gazdaságra az árfolyammal a hazai monetáris politika keretrendszerében?

2008. július 16. 10:52 | Portfolio

Hamar elmúlt a kezdeti optimizmus

A tegnapi jelentős esés után ma a pozitív tartományban nyitottak a vezető nyugat európai részvényindexek, ám a kezdeti nyereség mostanra elolvadt a FTSE 100 0.2%-kal, a CAC 40 0.1%-kal gynegült, a DAX pedig stagnál. A kőolaj árfolyamának mérséklődése pozitívan hatott a légitársaságok papírjaira, az autógyártók azonban a csökkenő eladási statisztikák miatt nem tudtak lépést tartani velük az emelkedésben.

2008. július 16. 10:42 | Portfolio

Visszavett az arany is a lendületből

Az olajár tegnapi számottevő korrekciója az arany piacán is árfolyamesést indukált, emellett a dollár euróval szembeni erősödése is a csökkenés irányába hatott. A rúdarany árfolyama 0.6%-kal került lejjebb az azonnali piacon és jelenleg 972.05 dollárba kerül.

2008. július 16. 10:23 | Portfolio

Duplázódhatnak a gázárak Európában?

Miután az egy évvel ezelőtti 70 dollár körüli világpiaci olajárak mostanra megduplázódtak, az idén év elején még 350 dollár/m3 körüli európai gázárak 2009 áprilisára 730 dollárra ugorhatnak - vetíti előre a Cambridge Energy Research Associates (Cera) tanácsadó cég.

2008. július 16. 10:18 | Portfolio

Továbbra is erős a pannon "bika"

A meghatározó nyugat európai részvényindexek erősödése közepette a régiós benchmarkok változatos képet mutatnak, a cseh PX 0.2%-kal emelkedett, míg az orosz RTS 0.2%-kal, a lengyel WIG-20 pedig 0.3%-kal került lejjebb. A BUX némileg visszaadott a kezdeti erősödéséből, azonban továbbra is 1.1%-os pozitívumot mutat 1.5 milliárd forintos forgalom mellett.

2008. július 16. 09:36 | Portfolio

Egész Európa autópiaca szakad

Újabb csúnya zuhanást szenvedett el a Európa autópiaca 2008 júniusában, az értékesített mennyiség 8%-kal esett vissza, ami azt jelenti, hogy az első félév kumulált eladásai 2.2%-kal alacsonyabbak, mint tavaly. A csökkenés hátterében egyértelműen a globális gazdasági bizonytalanságok húzódnak meg, és bár a piac királya továbbra is a Volkswagen csoport, az eladásokat csak a BMW és a Mazda tudta növelni a hatodik hónapban.

2008. július 16. 09:25 | Portfolio

Kezd ismét talpra állni az olajár

A tegnapi 18 éve nem látott mértékű hanyatlást követően ma reggel tovább csökkent az olaj árfolyama, ám mostanra 0.4%-os plusz mutatkozik. A tegnapi hirtelen zuhanást az olajpiacon Ben Bernanke és George Bush szavai katalizálhatták, melyre a korábban beállított stop szintek kiütése csak rásegített. Az olajár számára a múlt heti 136 dollár körüli szint jelenthet támaszt, jelenleg a tegnapi esés korrekcióját láthatjuk.

2008. július 16. 08:53 | Portfolio

"Szűk sávban mozoghat ma a forint"

A tegnapi globális részvénypiaci korrekció enyhült, sőt a mai ázsiai kereskedés már inkább pozitív hangulatban telt, így "viszonylag szűk sávban mozoghat ma a forint" az euróval szemben 231.50-233.50 között - jelezte a Portfolio.hu-nak Polányi Géza, az OTP Bank devizakereskedője. A szakértő szerint azonban ha ismét kedvezőtlen hangulat uralkodik el a piacokon, akkor a kockázatvállalási hajlandóság mérséklődése miatt megpróbálhatják "felfelé tolni" a forint/euro árfolyamot (forintgyengülés).

2008. július 16. 08:38 | Portfolio

Korrigált az olaj, Amerika mégsem lőtt ki

A tengerentúli részvényindexek többsége csökkenést mutatott tegnap, melyben szerepet játszott az, hogy a befektetők nem igazán bíznak az amerikai kormánynak a két legnagyobb kötvénybiztosító megmentésére készített tervében. Az olaj több mint 6 dollárt esett, amely negatív hatással volt az energiaszektorra. A Dow Jones 0.8%-ot, az S&P500 1.1%-ot esett, míg a Nasdaq 0.1%-ot emelkedett.

2008. július 16. 08:35 | Portfolio

Ázsiában sem látszanak a megnyugvás jelei

Vegyes elmozdulást mutatnak a vezető ázsiai részvénypiaci indexek, a japán Nikkei 225 0.3, a kínai Shanghai Composite 1.9, a hongkongi Hang Seng pedig 0.2%-kal került lejjebb tegnapi zárószintjéhez képest, míg a koreai KOSPI 0.5%-ot emelkedett. A fekete arany tetemes árfolyamkorrekciója révén az olajkitermelők leértékelődtek, melyet a közlekedési szektor felépülése sem tudott ellensúlyozni.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd