Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43165 Új keresés

2002. október 18. 16:42 | Portfolio

Matáv öröm, MOL bánat

Az amerikai piacok tegnapi szárnyalása, majd a futures indexeket felpörgető Microsoft eredmény nem mozgatta meg a befektetők fantáziáját "az öreg kontinensen". A nyugat-európai börzék egész nap lassan csúsztak lefelé, ez pedig a BUX alakulására is rányomta bélyegét. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe mintegy 50 ponttal tegnapi záróértéke alatt nyitott, majd meredek hanyatlásba kezdett. A 6,957 pontos délelőtti minimumáról a délután folyamán oldalazó mozgással felfelé kúszott a benchmark, majd az utolsó 10 perc erőteljes vételi hullámával sikerült 2 ponttal meghaladnia nyitóértékét. Mindez azt jelentette, hogy a 2%-os sávban mozgó index 0.4%-os csökkenéssel 7,094 ponton zárt. Nem sikerült az előző napok összforgalmának közelébe sem kerülni, mindössze 5.5 milliárd Ft értékben születtek kötések a börzén.

2002. október 18. 14:12 | Portfolio

Gdanski Finomító: újabb fordulat

A Lukoil bejelentette, hogy egyedül is fenntartja ugyanazon feltételrendszert és árat, mint amit a Rotch Energy-vel konzorciumot alkotva kínált a Gdanski Finomító 75%-os részvénycsomagjáért. Ennek megfelelően a legnagyobb orosz olajcég hajlandó lenne 273 m USD-t fizetni az említett részvénypakettért.

2002. október 18. 12:18 | Portfolio

Feledtetve a varázs

Az amerikai piacok szárnyalása, majd a futures indexeket felpörgető Microsoft eredmény nem mozgatta meg a befektetők fantáziáját "az öreg kontinensen". A nyugat-európai börzék gyengültek a reggeli órákban, ez pedig a BUX alakulására is rányomta bélyegét. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe mintegy 50 ponttal tegnapi záróértéke alatt nyitott, majd meredek hanyatlásba kezdett. Jelenleg a 6,957 pontos délelőtti minimumáról oldalazó mozgással próbál felfelé kúszni a benchmark, amely azonban még mindig 27 ponttal alulmúlja a 7,000 pontos szintet, így pillanatnyi csökkenése 2.1%-os a tegnapi záróértékhez képest. Az összforgalom sem számottevő, mindössze 1.7 milliárd Ft értékben születtek kötések a kereskedés első két és fél órájában.

2002. október 18. 08:44 | Portfolio

Védőháló nélkül - a negatív meglepetések magasiskolája (4.)

Ha hálózat, akkor nincs jó hír. Az Ericsson ismételten negatív meglepetéssel lépett a befektetők elé, a harmadik negyedév veszteséges magasabb a vártnál és a piac egészére vonatkozó előrejelzés csökkentésre került.

A vállalat a harmadik negyedévben 3.9 mrd SEK (egyszeri tételek nélküli!) veszteséget termelt, a konszenzusban szereplő 3.2 mrd SEK-kel szemben. A társaság az utolsó negyedévben 4.8 mrd SEK negatív cash flowt termelt. A finanszírozási kétségek feltehetően ismételten előtérbe kerülnek, mivel a piac egészére vonatkozó csökkenést (mobil hálózati eszközök) 15%-ról 20%-ra növelte a menedzsment, így a vállalat teljesítményének stabilizációja is lassabb lehet, igaz a menedzsment változatlanul fenntartja, hogy 2003-ban valamikor profitábilissá válik a vállalat.
A negatív tényezőknél maradva kiemelendő, hogy a SonyEricsson Mobile vesztesége növekedett.

2002. október 17. 16:48 | Portfolio

Blue chip - varázs a börzén

Oldalazó mozgással erősödött nyitóárfolyamához képest 100 pontot nap végére a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A nemzetközi hangulat kedvezően hatott a BUX-ra, amely végül 2.6%-ot emelkedve 7,122 ponton zárt, kimagasló, 9.6 milliárdos forgalom mellett.

2002. október 17. 12:31 | Portfolio

Kezdődik a rally a BÉT-en?

Rendkívül szűk, 70 pontos sávban mozgott a délelőtt folyamán a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A BUX az amerikai futures indexek és az európai szárnyalásnak köszönhetően 1.3%-kal nyitott magasabban tegnapi záróértékénél, majd még feljebb kúszott az elkövetkezendő két és fél órában, így jelenlegi értéke 1.8%-os erősödés után 7,063 pont.

2002. október 16. 16:35 | Portfolio

Egész napos folyamatos csökkenés a BÉT-en

A kezdeti lelkesedés után folyamatos csökkenés volt ma megfigyelhető a BÉT-en, ami elsősorban a negatív nemzetközi hangulatnak volt köszönhető. A BUX index végül 1.3%-os mínuszban, 6,940 ponton zárta a kereskedést, a forgalom pedig átlagosnál nagyobb, 7.8 mrd Ft-os volt.

2002. október 16. 12:28 | Portfolio

Merre tart a piac?

Nem tudta a délelőtt folyamán erősödésre váltani a tegnapi amerikai szárnyalást és a mai európai emelkedést a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. Az enyhe negatív nyitást követően a BUX a délelőtt nagy részét pozitív tartományban töltötte, 7,096 ponton tetőzött, majd ebédidőben újra negatív fordulat következett be, így a kereskedés kezdete után 2 és fél órával a hazai börze barométere 7,004 ponton áll, amely 0.4%-os csökkenés.

2002. október 15. 16:38 | Portfolio

Szárnyakon az OTP és a Matáv

Az amerikai piacok negyedik napja tartó folyamatos erősödése, az elsők között publikáló, várakozásokat meghaladó vállalati eredmények, valamint a DAX, a CAC 40 és a FTSE rég nem látott 5-6%-os szárnyalása kitűnő alapot nyújtott az emelkedéshez a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexének. A BUX 6,895 ponton nyitott, majd a nap folyamán többször is tesztelte a 7,000 pontos szintet, végül a Dow és a Nasdaq kirobbanó délutáni indítása segített az akadály leküzdésében. Összességében a hazai tőzsdei barométer 7,033 ponton zárta a kereskedést, vagyis magas, 7 milliárd Ft-os összforgalom mellett 3.3%-kal növekedett.

2002. október 15. 12:43 | Portfolio

Sikerül-e 7,000 fölé kerülni?

Remekül kezdte a napot a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A BUX a három napos folyamatos amerikai emelkedés és a szárnyaló nyugat-európai benchmarkok hatására már többször megpróbálta áttörni a 7,000 pontos szintet, ezidáig egyelőre sikertelenül. A hazai tőzsdei barométer közel 3 milliárd Ft-os forgalom mellett jelenleg 6,954 ponton áll, amely 2.2%-os gyarapodás.

2002. október 15. 12:30 | Portfolio

3,000 pont felett a DAX - rally Európában

Szép nap virradt ma az európai részvénypiacokra, az irányadó indexek markáns erősödést mutatnak, ráadásul sok korábban elesett lélektani korlátot ismét felülről szemlélnek a piaci benchmarkok. A DAX 5.4%-os emelkedésével 3,000 pont fölé került, csakúgy mint a francia CAC 40, amely 4.7%-ot ment. A FTSE 100 3.2%-os erősödése után ismét 4,000 pont fölé került. A piac tehát kissé fellélegezhet.

2002. október 15. 09:33 | Portfolio

INA: mégsem kell több pályázó

Nem szükséges újabb társasággal bővíteni a horvát INA olajtársaság részvényeinek 25% + 1 részvényére kiírt pályázaton részt vevő cégek listáját - jelentette az MTI egy tegnapi rádióműsorra hivatkozva, melyben a fentieket Ivica Racan horvát miniszterelnök mondta.

2002. október 15. 08:47 | Portfolio

MOL: közel 20 mrd Ft saját részvényekben

Ma ismét beszámolt az elmúlt 5 kereskedési nap saját részvény tranzakcióiról a MOL. A társaság ezúttal 385 ezer részvényt vásárolt, mely a piaci forgalom 22.4%-át tette ki. Az augusztus eleji bejelentés óta 19.5 mrd Ft becsült befektetéssel a saját részvények 3.8%-át vásárolta meg a MOL. A befektetés értéke immár közel azonos azzal az összeggel, amit a két TVK opcióért kellett volna fizetnie a társaságnak, ha nem hosszabbítja meg azokat.

2002. október 14. 16:35 | Portfolio

Alacsony forgalom, Egis zuhanás

Hullámmozgást végzett ma a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A BUX nyitás után rögtön mélyrepülésbe kezdett, majd ebédidőben izmosodva kora délutánra ledolgozta hátrányát. A kedvezőtlen amerikai futures indexek azonban újfent elbizonytalanították a tőzsdei barométert, amely végül 1.2%-os csökkenéssel 6,724 ponton zárt. Az előző hét óriási forgalmának nyoma sem maradt, újfent 4.5 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

2002. október 14. 12:28 | Portfolio

Fordult az Egis-trend

Az előző hét pezsgő utolsó napjai után ismét a nyugalomé, no meg az árfolyamok lemorzsolódásáé a főszerep a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX már nyitás után lefelé vette az irányt az európai tőzsdékkel összhangban, ugyanakkor feledve a csütörtöki és pénteki amerikai rallyt, így 2 és fél órányi kereskedés után 1.4%-kal 6,780 ponton áll. A forgalom a délelőtti órákban alig haladta meg az 1.3 milliárd Ft-ot, az OTP részvényeire 620 millió Ft értékben születtek kötések.

2002. október 14. 10:03 | Portfolio

Részesedést vásárolna a Jukosz a MOL-ban?

Piaci híresztelések szerint a második legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz stratégiai részesedést kíván vásárolni a MOL-ban. A Jukosz jelenlegi stratégiájának két fő pillére a kitermelés erőteljes növelése és a külföldi terjeszkedés, melynek alapvető célja a saját kitermelésű olaj feldolgozást követően saját kiskereskedelmi hálózaton keresztül történő értékesítése. A Jukosz legutóbbi, régiónkban lezajlott tranzakciója a szlovák olajvezeték hálózat üzemeltetőjének, a Transpetrol többségi részesedésének megvásárlása volt. A MOL és a Jukosz tavaly alapított meg egy szibériai olajmező közös kitermelésére hivatott vállalatot.
A piaci pletykában szereplő szándék gazdasági racionalitása a Jukosz részéről magyarázható, a kérdés jelen pillanatban nem kezelhető politikai vonatkozásoktól mentesen több szempontból sem.

2002. október 14. 08:49 | Portfolio

Robbant a bomba

A pénteki amerikai rally pozitívan hatott a Távol-Kelet tőzsdéire, bár az iránymutató japán és Hong Kong-i börzék zárva tartottak ma. Dél-Koreában és Tajvanon felfelé korrigáltak az indexek, Indonéziában azonban a Bali szigetén elkövetett terrorakció árnyékában zajlott a kereskedés.

2002. október 11. 16:48 | Portfolio

Rég nem látott forgalom, OTP szárnyalás

Izgalmas napot tudhatnak maguk mögött a Budapesti Értéktőzsde befektetői, a forgalom rég nem látott, 15 milliárd Ft-os összértéket tett ki. A BUX a reggeli nyitás után meredek emelkedésbe kezdett, majd - bár az európai indexek kirobbanó formát mutattak - a délelőtt a lassú apadás jegyében telt. A magyar börze hivatalos indexe ebédidőben érte el mélypontját, majd enyhén felfelé, oldalazó mozgásba kezdett. Sem az amerikai futures mutatók, sem a Dow és a Nasdaq 2-3%-os izmosodása nem tudta kirobbantani az érdektelen nyugalomból a barométer mozgását, amely záráskor 6,873 ponton állapodott meg, mindössze 0.5%-os gyarapodást elkönyvelve.

2002. október 11. 14:34 | Portfolio

0.1%-kal nőttek a termelői árak az USA-ban

0.1%-kal nõttek a termelõi árak az USA-ban szeptemberben. A drágulás nem szignifikáns, inflációs nyomás továbbra sincs. A gyenge keresleti oldal miatt az árnövelési kezdeményezések is igen korlátozottak.

2002. október 11. 14:06 | Portfolio

MOL közgyűlési összefoglaló

A MOL ma tartotta rendkívüli közgyűlését, melyről a portfolio.hu élőben közvetített. A közgyűlés eseményeit időrendi sorrendben az alábbiakban közöljük.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i