FONTOS Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Keresett kifejezés: makrogazdaság | Találatok száma: 13726 Új keresés

Érdemes lehet kivárni a tankolással

Tovább csökkent a héten az olajár, ráadásul a forint árfolyama is erősödni tudott a dollárral szemben. Mindez kedvezően hathat a hazai autósokra, akik szerdától várhatóan a benzin és gázolaj pár forintos csökkenésével szembesülhetnek majd a kutakon.

Nem hagynák 100 dollár alá esni az olajat a kartell tagjai

Nem változtat kitermelési kvótáján a világ olajkitermelésének közel 40%-át adó OPEC, viszont a kartell tagjai elhatározták magukat amellett, hogy a jelenleg magasabb szinteken álló kitermelésüket a már tavaly decemberben is napi 30 millió hordón álló kitermelési plafonhoz igazítják. Ez napi 1,6 millió hordós kitermelés csökkenést feltételez, bár a korábbi években az OPEC nem arról volt híres, hogy sikeresen tartsa magát a meghatározott célokhoz. A legtöbb termelő szeretné, ha az árfolyam nem esne tartósan és jelentősen a 100 dolláros szint alá. Az olajár emelkedik is, bár ezt talán inkább a jó amerikai befektetői hangulatnak köszönhetjük.

Matolcsy mondatai fenyegetik az OTP-t és a többi bankot

A banki tranzakciós illetékkel kapcsolatban csütörtökön mindössze két fontos információval lettünk okosabbak: alapja változatlan maradhat, és a kormány jövőre 280 milliárd forintot szedne be belőle, ellentétben az április végi Széll Kálmán Terv 2 alapján eddig legvalószínűbbnek tartott 130 milliárd forinttal. Az alábbiakban a teljes illetékbevételre és annak elosztására vonatkozóan fogalmazunk meg kérdéseket, és próbálunk meg választ adni rájuk. Arra a következetésre jutottunk, hogy a bankszektor terhelése a különadó teljes fenntartásához képest csak akkor nem nő, ha az illeték legalább közel 60%-át áthárítják az ügyfelekre. Az OTP-nek (méregfőösszeg-arányos elosztást feltételezve) 75 milliárd forintnyi illetéket kellene a költségvetésbe befizetnie, ami idei bankadójának több mint kétszerese. Kérdéseinkre a végső választ azonban csak a kormány és a bankok közötti tárgyalások adhatják meg.

Matolcsy: 280 milliárd forintot szedünk be a tranzakciós illetékből

A kormány a tegnapi ülésén megtárgyalta a 2013. évi költségvetés tervezetét - jelentette be a 2013-as költségvetésről szóló kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a részletekről szólva kijelentette, hogy az első olvasathoz képest 170 milliárddal emelte meg a kormány a kiadási és a bevételi oldalt. 120 milliárd forintos többletkiadást engedélyez a minisztériumoknak, 50 milliárd forinttal pedig nő az Országvédelmi Alap. Ennek fedezetét biztosítja az, hogy a kormány az eddig jelzett 130 milliárd helyett 280 milliárd forintot szed be a pénzügyi tranzakciós illetékből, valamint további 20 milliárdot takarít meg a közszférában, miután bevezeti a 62 év felettiek esetében a kötelező nyugdíjba vonulást.

Fontos bejelentést tesz délután Matolcsy (2.)

Ma délután 2 órakor a kormányszóvivői sajtótájékoztató keretében mutatja be a 2013-as költségvetés kereteit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Giró-Szász András kormányszóvivő társaságában. Az eseményít kiemelt figyelmmel követjük.

Mégis lesznek feltételei a spanyol csomagnak

A 100 milliárd eurós bankmentőcsomaggal kapcsolatos feltételekre figyelmeztette Spanyolországot szerdán Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke, versenypolitikai biztos, miután a spanyol gazdasági miniszter közölte: a csomagnak nincsenek a költségvetésre vagy strukturális átalakításokra vonatkozó feltételei.

Mire jó a nem konvencionális gazdaságpolitika?

A gazdasági válság során alaposan kiszélesedett a jegybankok gyakorlatban alkalmazott eszköztára. Míg korábban szinte csak a kamatpolitikára kellett figyelnünk, addig ma már a likviditás biztosítása, a közvetlen piaci beavatkozás vagy az állampapír-vásárlás is "mindennapos" eseményekké váltak. Ezek a lépések rávilágítottak arra, hogy a központi bankok nem konvencionális eszközei viszonylag sikeresek lehetnek bizonyos válságtünetek enyhítésében. Ugyanakkor - ahogy erre a Magyar Nemzeti Bank napokban megjelent tanulmánya is rámutat - az alkalmazhatóságnak és a sikerességnek erős feltételei vannak. Éppen ezért a kis, nyitott, fejletlenebb pénzügyi piaccal rendelkező, illetve gyengébb intézményi, gazdaságpolitikai hitelességgel bíró országok esetében a nem konvencionális eszközök széles körű alkalmazásának értelme megkérdőjeleződik. Erősebben fogalmazva: a nem konvencionális eszközök széleskörű alkalmazása Magyarországon több szempontból sem kecsegtet nagy sikerrel, viszont vannak kockázatai.

Cinkotai újra vágott volna

A hét monetáris tanácstag közül hat azon a véleményen volt a legutóbbi kamatdöntő ülésen, hogy a monetáris politika mozgástere rendkívül szűk a jelenlegi kockázati és makrogazdasági helyzetben, ezért továbbra is változatlan jegybanki alapkamat indokolt - derül ki az ülés rövidített jegyzőkönyvéből, ami ma jelent meg. Egy tanácstag, Cinkotai János azzal érvelt a kamatcsökkentés mellett, hogy a jelenlegi kamatszint nem áll összhangban az ország fundamentumaival és már bejelentett költségvetési terveivel, ezért az aktuális kamatszint tartása is monetáris szigorításnak felel meg. Cinkotai negyedik egymást követő alkalommal érvelt és szavazott a monetáris lazítás mellett. Megítélése szerint a szigorítás olyan recesszióba taszítaná a gazdaságot, amely spirális hatásokon keresztül nem csökkentené, hanem még növelné is az inflációt. Egy másik tag megítélése szerint azonban a monetáris lazítás a jelenlegi inflációs és pénzügyi piaci helyzetben nem járna együtt a növekedés fokozódásával. Egyes tagok megítélése szerint egyes euroövezeti országok adósságának fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatok érdemi növekedése esetén szükségessé válhat az alapkamat emelése.

Nyerni fog a lottón? Így fektessen be négymilliárdot! (x)

Az utóbbi években időről-időre nagyobb összegek kerülnek megnyerhető közelségbe lottó-nyereményként. A hosszú halmozódás miatti nyereményalap-emelkedésével immár olyan összegek birtokosainak mondhatják magukat a szerencsések, melyek elérik a jelentős vagyonnal rendelkező privátbanki ügyfelek megtakarítási szintjét. Mit kell tenni a hirtelen megnyert óriási összeggel? Az alábbiakban a Friedrich Wilhelm Raiffeisen Private Banking elemzését tesszük közzé.

A bankoktól a fociig - Helyzetjelentés Kijevből

Miközben a lakosság a labdarúgó Európa-bajnokság lázában ég, a gazdaság alacsonyabb fokozatra kapcsolt Ukrajnában. A beruházási aktivitás alacsony, a GDP-növekedés lassul, a hitelezés pedig immár két éve nem mutat fellendülésre utaló jeleket. Kijevi látogatásunk során Pavel Cetkovsky, az Erste Group ukrán leánybankjának cseh vezérigazgatója elmondta: a bankok Ukrajnában is egy új üzleti modellre történő átállás lehetőségeit keresik, és elkerülhetetlen a 180 szereplőből álló szektor konszolidációja. Rövid távon persze az ukrán csapat nagy öregjének számító Sevcsenko fejesei befolyásolják a hangulatot észak-keleti szomszédunknál, a hétfői svédek elleni győzelem biztató kezdés volt.

Engedhet az EU a görögöknek, kiszállhat az IMF (3.)

A Financial Times Deutschland EU-forrásokból úgy értesült, hogy a közösség hajlik a görög költségvetési kiigazító program újratárgyalására függetlenül attól, hogy mi lesz a most vasárnapi parlamenti választások kimenetele. Mivel lényegében az összes nagyobb görög párt ennek elérésére törekszik (főként a spanyol bankmentő csomagnál látott EU-s engedmény láttán), így az unió felőli rugalmasság logikus is lenne akkor, ha a vezető uniós döntéshozók az elmúlt hetekbeli nyilatkozataikkal összhangban valóban bent szeretnék tartani a görögöket az eurózónában.

Varga: júliusban vagy augusztusban indulhatnak a tárgyalások

A kormány megemeli az idei év gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát, a korábbi 0,1%-ról 0,5%-ra a kedvezőbb német gazdasági adatokra hivatkozva - írta a Bloomberg hírügynökség Varga Mihály szerda reggeli szavaira hivatkozva. A tárca nélküli miniszter sajtóirodájától kapott tájékoztatás szerint az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter mai nyilatkozatában elhangzott esetleges 0,5%-os várt növekedési ütem a 2012-es év második felére vonatkozott.

A magyar IMF-főtárgyaló a TV2 reggeli műsorban arról is beszélt, hogy az IMF-hitelről szóló hivatalos tárgyalások júliusban vagy augusztusban elkezdődhetnek. Varga Mihály kedden az Inforádiónak is nyilatkozott, ezek szerint még nem született döntés arról, hogy új jegybanktörvényt terjeszt-e be a kormány, ez a szerdai kormányülés témája lehet.

Nagy baj lehet a sárgacsekk-adóból (Vélemény)

A 2013-tól bevezetni szándékozott magyarországi pénzügyi tranzakciós adó számos kérdést vet fel, többek között annak potenciális pénzügyi stabilitási kihatásain keresztül. Az alábbiakban Horváth István makrogazdasági elemző gondolatait, véleményét közöljük változatlan formában. A szerző hangsúlyozza: nem az célja, hogy az adó bevezetésének összes lehetséges kimenetét elemezze, helyette inkább az, hogy felhívja a figyelmet arra: "egy reális mikro szintű alkalmazkodást feltételezve komoly makrogazdasági kockázatig juthatunk el, mégpedig igen-igen rövid úton".

Raiffeisen: A Magyar Telekom lenyeli idén a telefonadót

A Raiffeisen véleménye szerint a Magyar Telekom árbevétele minimális mértékben növekedhet idén, profitabilitása azonban tovább csökkenhet. A legnagyobb terhet továbbra is a különadók jelentik, ezek közül a telefonadót az elemzőház véleménye szerint a társaság nem hárítja át ügyfeleire idén. Főként ennek a negatív hatásnak tudható be, hogy a Raiffeisen jelentősen csökkentette a Magyar Telekom papírokra vonatkozó célárát, ajánlásuk azonban továbbra is tartás, mivel véleményük szerint a részvények magas osztalékhozama gátat szabhat a további árfolyam-esésnek.

Vérszegény optimizmus a tengerentúlon

Halovány optimizmus mutatkozik jelenleg a nyugat-európai tőzsdéken, a határidős indexek jelen állása alapján pedig a tengerentúlon is vérszegény emelkedéssel indulhat a kereskedés. Fontos makroadatok hiányában, valamint a spanyol és a görög fejlemények miatt bizonytalanság következtében alacsony forgalom melletti volatilis kereskedésre lehet számítani.

Bizonytalan hangulat, iránymutatásra vár Európa

Összességében bizonytalan hangulatban zajlik ma a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, a főbb indexek felemás elmozdulást mutatnak. A hétvégi spanyol bankmentéssel kapcsolatos hírek láthatóan rövid ideig voltak csak képesek megnyugtatni a befektetőket, akik most már a hétvégi görög választások miatt aggódnak. Az egyes ágazatok közül a ciklikus szektorok alulteljesítenek, a sereghajtó a pénzügyi és a nyersanyag szektor.

Matolcsyék már számolnak az IMF-hitellel a 2013-as büdzsében

A Költségvetési Tanács a növekedési kockázatok mellett finanszírozási kockázatokat is lát a jövő évi költségvetési tervben, mivel az IMF/EU-hitellel a büdzsé bevételeiben ugyan nem számol a gazdasági minisztérium, de a makropálya tervezésében igen. Kovács Árpád szerint amennyiben mégsem születik meg a megállapodás, az több száz milliárd forinttal rontja a költségvetés finanszírozási helyzetét.

Az agrárpiacok ellen fordultak a spekulánsok

Az egyre gyengülő makrogazdasági kép (akár Kínában, az Egyesült Államokban vagy Európában) a nyersanyagok keresletoldali kilátásait is jelentősen rontotta. A romló kilátások pedig a hedge fundok és más nagyobb intézményi spekulánsok árupiaci pozícióiban is megmutatkoztak, a hedge fundok ugyanis a szerdával végződött héten jelentősen csökkentették a határidős- és opciós piacokon nyitott nettó vételi pozícióikat a réz, a búza, vagy a kukorica piacán - derült ki a CFTC legfrissebb adataiból. A minden elemzőt meglepő rendkívül gyenge amerikai munkapiaci adat viszont ismét élénkítette azon várakozásokat, hogy az amerikai jegybank a pénznyomtatáshoz nyúlhat, ami felpezsdítette az elmúlt hónapokban hanyatló aranypiacot is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...