Keresett kifejezés: 60 6= | Találatok száma: 17274 Új keresés

2011. május 12. 14:35 | Portfolio

Óriási az egyetértés: újra szinten maradhat a magyar kamat

Ismét óriási egyetértés van az elemzők körében a monetáris tanács következő, hétfőn esedékes kamatdöntésének lehetséges irányát illetően: a Reuters hírügynökségnek választ adó 27 közgazdász mindegyike kamattartást vetít előre. A felmérésből az is kiderült, hogy egy hónap alatt szinte egyáltalán nem módosultak az elemzők várakozásai a legfontosabb mutatókra vonatkozóan, továbbra is magasabb jövő évi hiányt várnak a kormányzati célnál, az idei inflációs várakozások viszont fokozatosan emelkednek.

2011. május 11. 17:15 | Portfolio

Elfogyott az erő a BÉT-en, megütötték a Telekomot

A korábbi napokhoz hasonlóan ma sem ragadt át ránk a kezdeti nyugat-európai öröm, mely a nap második felére már rendesen alábbhagyott. Ez utóbbi pedig már itthon is éreztette hatását, így a BUX 11,5 milliárd forintos forgalom mellett 0,7%-kal került lejjebb. Technikailag továbbra is az OTP fest a legjobban a hazai blue chipek körében, ahol a további emelkedés szempontjából a 6250 Ft megtartása tűnik fontosnak.

2011. május 11. 15:43 | Portfolio

Kazáncserét, napkollektorokat és ESCO-t hozhat a lakáspolitika

A kormány otthonteremtési stratégiájának vitairata három ponton tesz energetikai tárgyú célkitűzéseket. Rövidtávon várhatóan érkezhet egy kazáncsere-program, valamint támogatnák a napkollektorok elterjedését is. Az NGM szintén nagy lehetőséget lát az ESCO-megoldások lakáspiacra terelésében is.

2011. május 11. 14:33 | Portfolio

Könnyen lokális csúcsra törhet Amerika

Tegnap az elmúlt kereskedési napok szűk 1330-1350 pontos sávjából felfelé tört ki az S&P júniusi határidő, melyet követően további dinamikus emelkedés jött zárásig. Ez a kedvező hangulat a mai kezdeti bizonytalanság után is kitart, ahol a határidők közül a Dow stagnál, az S&P 500 1, míg a Nasdaq 100 2 pontos csökkenést mutat. A mai napot fontos makroadat és vállalati jelentés nem zavarja, így várhatóan hangulati alapon kereskedhetnek majd a befektetők.

2011. május 11. 13:20 | Portfolio

Már hatmilliárdot garantál az ötéves Start Tőkegarancia

A Start Zrt. május 10-én ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. Az elmúlt öt év során a társaság Magyarország harmadik legnagyobb garanciaszervezetévé nőtte ki magát és az egyetlen pénzügyi vállalkozás, amely kkv-kban megvalósuló tőkeemeléses befektetésre tőkegaranciát vállal, azaz a befektető esetleges tőkeveszteségét részben megtéríti.

2011. május 11. 11:27 | Kádár Piroska

Nincs idő kapunyitási pánikra, égető szükség hajtja Európát

Függetlenül azoktól a félelmektől, megrohamozzák-e az osztrák és német munkaerőpiacot a kelet-európaiak, az öreg kontinensnek hosszú távon szüksége van a külföldi munkavállalók beáramlására jóléti rendszere fenntarthatóságának, de versenyképességének megőrzésére is. A jól ismert demográfiai problémákat számszerűsítve kiderül, a munkaképes korú lakosság lélekszáma minden uniós országban csökkenni fog. Többekben drasztikus lesz a visszaesés 10 év alatt, miközben demográfiai összetétel erősen eltolódik az idős korosztály felé. A migrációval szembeni ódzkodást ráadásul nem erősítik meg gazdasági adatok: a fő célországokban eddig nem nőtt a bevándorlók miatt a munkanélküliség, nem estek a bérek. A legnagyobb fejtörést épp az elhagyott országok számára jelenti a migráció, a fejlett országokban remélt jobb lehetőségek elszipkázhatják a képzett munkaerőt, és visszavethetik a feltörekvő országok növekedési esélyeit.

2011. május 11. 10:02 | Lósz Ákos, Vargha Péter Simon, Zsoldos István

Klímavédelem földgázzal: egyet fizet, kettőt kap

A világot megmentő szuperhős sohasem az egyszerű, hatékony, kézenfekvő és unalmas megoldásokat részesíti előnyben. Ha így tenne ugyanis, akkor a mozielőadás végére üres lenne a nézőtér, sőt a garantált érdektelenség miatt valószínűleg eleve le sem forgatnák a filmet.

Valahogy így van ez a klímaváltozásra adott eddigi válaszokkal is. Ebben a "küzdelemben" ugyanis a hatékonyság nem volt igazán tetten érhető szempont, a különböző kormányok inkább láttak benne PR lehetőséget, lobbi-csoportok újabb megszerezhető állami pénzforrásokat. És közben lassan azt is elfelejtjük, hogy az elsőszámú csodafegyvernek tekintett megújuló energiaforrások elterjesztése nem maga a cél, hanem csak egy lehetséges eszköz a kibocsátás csökkentésére. Márpedig az emberiség jelenlegi életfeltételeit biztosan gyökeresen felforgató, 5°C feletti globális átlaghőmérséklet növekedés kockázatát muszáj komolyan vennünk.

Az alábbi cikkben bemutatjuk, hogy a megújuló energiaforrások jelenleg csak nagyon drágán képesek csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást. Ebből kifolyólag és a költségvetési korlátok valamint a lakosság korlátozott teherviselő képessége miatt véleményünk szerint a megújulók jelenleg nem alkalmasak arra, hogy a nagymértékű kibocsátás-csökkentési célt megoldják. Az atomenergia potenciális háttérbe szorulása esetén a földgáz marad az egyetlen reális alternatíva középtávon. A földgáz révén a villamos-energia termelésben nagymértékű káros anyag kibocsátás csökkentést lehet elérni abban az átmeneti időszakban, amíg a megújuló és egyéb technológiák hatékonyabbá vállnak és/vagy megszületik a politikai szándék arra, hogy nagyságrendekkel többet költsünk klímavédelemre, mint amennyit ma elfogadhatónak tartunk. Egy példán keresztül az is részletesen bemutatjuk, hogy a villamosenergia szektor földgázra alapozott dekarbonizációja nem feltétlenül kell, hogy a gázfogyasztás drasztikus emelkedésével járjon: a magyarországi energiaszektorban több mint 50%-kal csökkenthető a szén-dioxid kibocsátás változatlan gázfelhasználás mellett.

2011. május 11. 09:35 | Portfolio

Tovább gyötrődik a pesti parkett

Hiába zárt tegnap a szűken vett sáv felett az S&P 500, a magyar piacot ez sem tudja meghatni, így a BUX jelenleg 0,1%-os csökkenést mutat, egy a korábbi napoknál aktívabb kereskedésben. Vállalati oldalról az Egis tegnap zárás utáni, és a Richter mai hajnali gyorsjelentése emelkedik ki.

2011. május 10. 17:19 | Portfolio

A jó hangulat közepette betegeskedett a magyar tőzsde

A kedvező fejlett piaci légkör ma nem lengte át a pesti parkettet, így a BUX alacsony, 11,4 milliárd forintos forgalom mellett 0,7%-os pluszban fejezte be a napot a zárásban érkező vételi erőnek köszönhetően.

A vállalati hírek közül az E-Star lengyel akvizíciója és az OTP céláremelése emelhető ki, miközben a világban az újabb görög mentőcsomag pletykája adott hátszelet az emelkedéshez.

2011. május 10. 12:30 | Portfolio

Szenvedős napja van az OTP-nek

A korábbi napokhoz hasonlóan ma is csekély érdeklődést mutatnak a befektetők a hazai részvények iránt, így ennek megfelelően a BUX alacsony, 4,3 millárd forintos forintos forgalom mellett 0,4%-os emelkedést mutat. A vállalati hírek közül az E-Star lengyel akvizíciója és az ING OTP-re vonatkozó céláremelése emelhető ki, míg Európában az újabb görög mentőcsomag pletykája lelkesíti a befektetőket.

2011. május 10. 11:02 | Portfolio

Szárnyra kelt Európa

Az újabb formálódó görög mentőcsomag pletykájára, majd az követő görög pénzügyminisztériumi cáfolatra heves volatilitást mutattak a fejlett nyugat-európai részvénypiacok, melyek egy kisebb átmeneti megingástól eltekintve továbbra is szép pluszokat mutatnak.

2011. május 10. 09:29 | Portfolio

Síri csend a pesti parketten

A korábbi napokhoz hasonlóan ma is csekély érdeklődést mutatnak a befektetők a hazai részvények iránt, így ennek megfelelően a BUX alacsony 500 millió forintos forgalom mellett 0,5%-os emelkedést mutat. A vállalati hírek közül az E-Star lengyel akvizíciója és az ING OTP-re vonatkozó céláremelése emelhető ki.

2011. május 09. 16:23 | Portfolio

Tovább tarthat a csapkodás (Quaestor)

Az előttünk álló héten tovább tart az iránykeresés a nemzetközi részvénypiacokon. A befektetők többsége továbbra is bizonytalan, így a kedvező vállalati eredmények mellett egyre inkább az amerikai gazdaság állapotáról érkező felemás makrogazdasági adatok illetve az európai adósságproblémák ismételt előtérbe kerülése határozhatják meg a kereskedés irányát.

2011. május 08. 18:04 | Portfolio

A szójaolajban látják a jövőt a brazilok

Az Archer Daniels-Midland, a világ legnagyobb gabona-feldolgozója és a Cargill 560 millió dollár értékben szeretnének bioüzemanyag finomítóba beruházni Brazíliában, abban az országban, ahol már most a finomítói kapacitás duplája áll rendelkezésre. Az amerikai agrárszektorban érdekelt cégek beálltak azon brazil vállalatok sorába, akik arra számítanak, hogy a dél-amerikai ország kormánya a közeljövőben duplájára fogja emelni a dízel üzemanyaghoz keverendő bioüzemanyag mennyiségét, megemelve ezzel egyik napról a másikra a növényi eredetű üzemanyag iránti keresletet.

2011. május 08. 09:09 | Portfolio

A milliárdosokat már nem sújtja a válság

Lassan ledolgozzák a 2008-2009-es krach idején elszenvedett veszteségeiket a brit gazdagok leggazdagabbjai, akiknek vagyona az elmúlt egy évben szépen gyarapodott.

2011. május 05. 11:43 | Portfolio

Jóval terv felett adott el kötvényeket az ÁKK

Az összesen meghirdetett 45 milliárd forintnyi mennyiségre 158,4 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges forgalmazók a mai államkötvény aukciókra, amelyet látva az Államadósság Kezelő Központ összesen 60 milliárd forintra emelte az elfogadott mennyiséget. Terv feletti eladás a 3 éves papírnál (+10 milliárd) és az 5 éves papírnál (+5 milliárd) következett be. Az aukciós átlaghozamok a tegnapi másodpiaci hozamszintekhez képest két esetben kissé csökkentek, míg a legutóbbi hasonló futamidejű kibocsátásokhoz képest két futamidő esetén kissé emelkedtek.

2011. május 05. 11:11 | Portfolio

Egy zseniális spekuláció története - A történelem ismétli önmagát?

Az ezüst elmúlt hetekben látott menetelését látva sokan emlékezhetnek a Hunt fivérek által keltett 1979-1980-as évek tőzsdemániájára. Akkoriban a kétszámjegyű infláció, napjainkban pedig az attól való félelem segíti az ezüst iránti megnövekedett keresletet. E spekuláció elleni harcban a szabályozó hatóságok napjainkban is a Hunt fivérek ellen alkalmazott első módszerhez, a határidős alapletétek emeléséhez folyamodtak. Akkoriban az esésben érdekelt tőzsdei vezetők első lépésétől nem rémültek meg a spekuláns testvérek, és tovább fújták a lufit az ezüst piacán.

2011. május 04. 19:35 | Portfolio

Zsákolják az aranyat a fejlődők - Hiába, ma még ez sem segített

Mexikó, Oroszország és Thaiföld tovább vásárolták az aranyat februárban és márciusban, hiába emelkedett újabb rekordmagasságokba a nemesfém. A jegybanki vásárlások támogatólag hatnak az arany piacán, bár ebből ma semmi sem érződött, hiszen a kistestvér ezüst zuhanását követve az arany piacán is 2% feletti esés bontakozott ki.

2011. május 04. 08:51 | Portfolio

Újabb mínuszos nap a tengerentúlon

A tegnapi kereskedés végére a kisebb pluszok felé is ingadoztak az amerikai részvénypiacok, végül a Dow Jones csaknem hétfői zárószintjén fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,78, az S&P 500 pedig 0,34%-ot veszített értékéből. Nem jelentek meg piacmozgató makrogazdasági adatok, az ipari cikkek rendelésállományának kedvező emelkedése nem javított a kezdeti hangulaton. Érdekes hír volt viszont, hogy az amerikai házbizottság volt elnökének javaslatára 5 fővel csökkenne a Fed döntéshozó bizottságának létszáma.

Ázsiában is az eladók uralták a kereskedést ma reggel, a kínai Shanghai Composite index több mint 2%-ot veszített értékéből. Mindemellett az amerikai határidős indexek is csökkenést mutatnak.

2011. május 03. 15:06 | Weinhardt Attila

Most érdemes eurót venni a nyaraláshoz?

Két hete szokatlanul stabil és bő egy éve a legerősebb szintje körül jár a forint az euróval szemben, a nyár pedig közeledik, így sokakban felmerülhet a kérdés: érdemes-e most megvenni a külföldi utazáshoz a valutát. Több érv szól amellett, hogy érdemes minél haramabb beszerezni az erre a célra szánt pénz egy részét, de amellett is, hogy lehet még várni a lépés megtételével.