Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 50651 Új keresés

Egyre olcsóbbak a befektetési bankok

A befektetési bankok díjakból jutalékokból szerzett bevétele 7 százalékot esett világszerte 2016-ban, az átlagos értéket a tőkepiaci jutalékok 23 százalékos csökkenése húzta le a Reuters adatai szerint.

Soha nem adtak még el ennyi újautót Amerikában

Rekordot döntöttek tavaly az amerikai újautó-értékesítések. Az Autodata adatai szerint 2016-ban 17,55 millió járművet adtak el az Egyesült Államokban, ami 0,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - írja a Reuters.

Itt a bizonyíték: 30% felett is kereshetnek, akik profikra bízzák a pénzüket

A jó hozamok mentették meg a hazai abszolút hozamú alapok tavalyi évét, 2016-ot sikerült 56 milliárd forintos vagyonbővüléssel zárni, annak ellenére, hogy összesen közel nettó 3 milliárdot vontak ki a befektetők. Akik bíztak a profikban, 30% feletti hozamokat is zsebre tehettek tavaly, de ismét igaznak bizonyult, hogy nagyobbat kellett kockáztatniuk a kétszámjegyű hozamokra vadászóknak.

Újabb 1,5 milliárddal lesz drágább a budapesti olimpia

Az Európai Unió hivatalos lapjában szerdán megjelentett közlemény szerint a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. nettó 1,49 milliárd forinttal megemeli az olimpia budapesti pályázat elkészítéséhez szükséges külső szakmai tanácsadói feladatok ellátására fordított összeget - értesült az Index. Ezáltal a tanácsadás eddigi 5,76 milliárd forintos költsége 7,25 milliárdra nő.

Kizárt, hogy idén essenek a tőzsdék

Különleges év volt a tavalyi, abból a szempontból legalábbis, hogy az elemzők lényegében tökéletesen előrejelezték az amerikai részvénypiac teljesítményét. Ami 2017-et illeti, a Wall Street nagyágyúi 5 százalék körüli emelkedést várnak az S&P 500 indexben, aminek motorja a vállalati profitok növekedése lehet. Egyetlen elemző sincs, aki idén az amerikai részvények esését várja.

Nagy lehetőséget bukna el Magyarország, ha nem vagyunk elég szigorúak

"Takarékosan kell bánnunk a rendelkezésünkre álló értékes kutatási, fejlesztési és innovációs forrásokkal, mert csak ekkor tudnak ezek az ország versenyképessége javára válni" - indokolta az általa vezetett intézmény szigorú szakmai szűrőjét a Portfolio-nak adott évértékelő interjújában Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke két fontos üzenetet is megfogalmazott a KFI-pályázatok iránt érdeklődők felé és óva intett a túlárazással, a bérek felsrófolásával és az alvállalkozók bevonásával való kísérletezéstől. Ezek ugyanis fenn fognak akadni a szakmai szűrőn és úgy látja: éppen emiatt kapnak kevés dicséretet. Jelzése szerint sokkal alaposabban nyomon fogják követni a pályázati pénzek hasznosulását, így nem elégszenek meg az írásos jelentésekkel, sőt lengyel mintára tervezik az előzetes ellenőrzés bevezetését is.

Megvalósulhat Orbán Viktor adóálma

Kiugró növekedést jósol 2017-re Zsiday Viktor portfóliómenedzser, aki szerint emiatt a költségvetés bevételei is jobban alakulhatnak a vártnál. Ennek következtében pedig 2017 végére reális lehet az egy számjegyű szja.

A kormány idén elárasztja az országot uniós pénzzel

Hideget és meleget is mondtak a 2016-os év tapasztalatairól a Portfolio évértékelő pályázati körképében megkérdezett uniós szakértők. Nagyon sokan örülnek annak, hogy a pályázatok többsége meghirdetésre került, de ezzel szemben az értékelési rendszer és a bírálat lassúságát emlegetik. Továbbá egyetértenek abban is, hogy a pályázati rendszerben kritikus tényező a közbeszerzések szabályszerű lebonyolítása. A szakértők szerint a közvetlen brüsszeli források a 2020 utáni időszak egyik lehetséges kitörési pontja lehet. Körképünkben piaci és banki pályázati szakértők vettek részt, és mindegyiküknek ugyanazt az öt kérdést tettük fel, a válaszokat pedig abc-sorrendben mutatjuk be.

Hatmilliárdért kínálják a tervezett kaszinóváros telkeit

Értékesíti több száz hektáros kaszinótelkeit az osztrák kavicskirályként ismert üzletember - írja a Világgazdaság. A Bezenye és Hegyeshalom területén található több mint 300 hektárnyi telket egyben próbálják eladni.

Magyarország mindenkit meglephet 2017-ben

Kiszámítható új amerikai elnökség, Európa tündöklése, a perifériális országok helyzetének rendeződése, csak fokozatosan lassuló kínai gazdaság, ismét bővülő világkereskedelem - ezek azok a kedvező forgatókönyvek, amelyeket a Portfolio által megkérdezett elemzők megemlítettek a 2017-es év kilátásaival kapcsolatban. Az is könnyen elképzelhető mindezek mellett, hogy a magyar gazdaság növekedése meglepetést okoz.

Közeleg a nagy összeborulás a bankok és a fintechek között

A világban nem véletlenül kerekedett az utóbbi években elsöprő Fintech-vihar: az ügyfelek növekvő elvárásai a még jobban személyre szóló és digitális élményre, a piaci belepési korlátok enyhülése és a felgyorsult technológiai fejlődés, és sokkal jobb lett a fintechek kockázati tőkével való ellátottsága. Az ügyfelek már hajszállal több, mint fele került velük kapcsolatba - derül ki a Capgemini World Fintech Report 2017 c. tanulmányából. Ugyanakkor sokan csak kicsi részpiacokon sikeresek, és velük szemben a bankok még mindig jelentős bizalmi előnnyel rendelkeznek, ezért egyre valószínűbb, hogy végül csak közös útra terelődnek az egykori "ellenségek".

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Robbanás a sportiparban: jön a hightech tömegrendezvények kora

Néhány évtizeddel ezelőtt még ritkán említették egy lapon a sportot és az üzletet, mára azonban egy világszinten közel 90 milliárd dolláros iparágról beszélünk. Ma már nemcsak a versenyzők, hanem a hobbisportolók teljesítményét is adatelemző eszközök segítik, miközben a szurkolói élmény is teljesen átalakul - a tévé előtt és a stadionban egyaránt. A technológiai fejlődésnek és a sportinformatika térnyerésének köszönhetően igazi robbanásra számíthatunk a következő években is. Főleg a szenzorok, a sportanalitikai rendszerek, a viselhető technológia és az augmented reality (kiterjesztett valóság) használatának terjedése okozza a sportipar fellendülését, miközben új sportágak jönnek létre és új üzleti modellek születnek.

Ezekkel a részvényekkel keresett sokat idén Warren Buffett

Igaz, hogy Buffett Hillary Clintont támogatta az elnökválasztási kampányban, de ettől még jól jött ki abból, hogy végül Donald Trump nyerte a választásokat. Buffett cége, a Berkshire Hathaway részvényei új csúcsra emelkedtek, míg ezzel párhuzamosan a Bloomberg Billionaire Index adatai szerint Buffett vagyona 70 milliárd dollár fölé nőtt. A Marketwatch összeszedte, hogy melyek voltak azok a részvények Buffett portfóliójában, amelyeknek befűtött a Trump győzelmét követő piaci optimizmus.

Bennfentes hackerek keresték rommá magukat a tőzsdén

Kínai hackerek másfél éven keresztül olyan adatokat loptak el több Wall Street-i ügyvédi irodától, amelyeket bennfentes kereskedésre felhasználva 4 millió dolláros profitra tettek szert. Az ügyben a héten született ítélet, de mint a hatóságok megjegyzik: ez az eset egy utolsó figyelmeztetés a világ összes tanácsadójának és ügyvédi irodájának, hogy erősítsék meg az online védelmüket.

A fehér ember lázadása (TOP 10 sztori - 3.)

2016 volt az az év, amikor végleg bebizonyosodott: újra kell gondolni mindazt, ami a világgazdaságban zajlik. És nem csak a válság miatt. A politikai elit kudarcát nem csak a válság után kialakuló növekedési csapda jelzi, hanem a jövedelemkülönbségek régebb óta tartó szélesedése, a globalizáció válsága, a kapitalista növekedési modell veszteseinek öntudatra ébredése, illetve az elégedetlenség politikai meglepetésekben történő megnyilvánulása is.

Fogyatkoznak a vevők Amerikában

Megkezdődött az év utolsó napjainak profitrealizálása az amerikai tőzsdéken, a Dow például hiába próbálkozik a 20 000 pontos szint áttörésével.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...