
Az éppen felnőtté váló generációt körülvevő üzleti környezet rendkívül gyors ütemben változik. A Z generáció, vagyis az 1990-es évek közepétől 2012-ig születettek, egy olyan csoport, amelyre a márkáknak különös figyelmet kell fordítaniuk ahhoz, hogy relevánsak maradjanak a jövő vásárlóinak szemében. A 14 év feletti diákok itthon már most évi 240 milliárd forintot költenek el online, pedig még csak mostanában kezdenek keresőképessé válni. Hogyan lehet őket megszólítani, és milyen stratégiákkal leszünk képesek megtartani az érdeklődésüket? László Miklós vagyok, a Diverzum alapítójaként erre hoztam most 5 tippet.
A Z generációs vásárlók megszerzése gyakran kihívást jelent a marketingesek és cégvezetők számára. Éppen ezért nem a megszerzésükre, hanem a megértésükre kell törekedni. Ez volt az a filozófia, amivel életre hívtuk a Diverzumot. Másfél év alatt minden 5. magyar diák a közösségünk részévé vált, és a Cápák között című műsor befektetői közül mindannyian be akartak szállni a Diverzumba, azóta pedig már a nemzetközi piacok meghódításán dolgozunk.
A nulladik lépés: értsd meg a Z-gen fogyasztóidat
A Z generáció tagjai szinte az egész életüket az internet korában töltötték, melynek köszönhetően a figyelemkapacitásuk (attention span) kutatások szerint 8 másodpercre csökkent - átlagosan ennyi ideig fókuszálnak egy dologra, mielőtt valami más el nem tereli a figyelmüket. Ezzel az időtartammal még az aranyhalak is sikeresen veszik fel a versenyt.

Mindezért nem lehet azonban hibáztatni a fiatalokat. Egy felgyorsult világba születtek bele, melyben rengeteg impulzust kell tudniuk befogadni és feldolgozni. Stimulálóbbnál stimulálóbb tartalmakat és a végtelenségig optimalizált felhasználói élményt kínáló megoldásokat juttatnak el hozzájuk. Emiatt a márkáknak rendkívül nehéz felkelteni az érdeklődésüket és megtartani figyelmüket.
5 tipp, hogyan lehet sikeres a te márkád is a Z-gen körében:
Tipp #1: Vedd fel a versenyt magával a Gen Z-vel tartalomgyártásban.
Mivel ez a korosztály leginkább a társaik által előállított tartalmakat fogyasztják, talán ez a legnehezebb feladat. Az erőltetett “fiataloskodás” elkerülése érdekében az ebből a korosztályból kikerülő munkatársak bevonása kulcskérdés. A Diverzumnál könnyű dolgunk volt, hiszen egyetemi éveink végeztével, ehhez a korosztályhoz közel állva vágtunk bele a tartalomgyártásba. De még így is főként nálunk 5-7 évvel fiatalabb munkatársakkal dolgozunk együtt a TikTok videók készítésén.
Tipp #2: Nyerd meg és tartsd meg a Z generáció bizalmát azzal, hogy hosszú távú elkötelezettséget vállalsz és valódi értékeket képviselsz márkáddal.
A tartalmaknak és üzeneteknek egy erős értékrendet, üzenetet, missziót kell közvetíteniük. Ezek a fiatal fogyasztók irtóznak az online hirdetésektől, és inkább olyan márkákat választanak, amelyek autenticitást és társadalmi felelősségvállalást képviselnek.
Tipp #3: Építs ki korai érzelmi kapcsolatot vásárlóiddal akkor, amikor fogyasztási szokásaik formálódnak. A fiatalok 66%-a később is hűséges marad azokhoz a márkákhoz, amelyeknél a diákéveik során vásárolt.
A holisztikusabb marketing szemlélet, amivel a “mai fiatalok” is megszólíthatók, már korábban is bizonyított. Egy negatív, de erős példa a cigaretta cukorka. A “cigirágót” dohánygyártók tudatosan népszerűsítették a fiatalok között, így az ezt rágcsáló gyerekek később dupla akkora eséllyel váltak dohányzó felnőtté. Ezzel ellentétben számos pozitívan használható példa is akad a múltból: a McDonald’s-os Happy Meal ajándékok, vagy a Shell benzinkutakon “nyerhető” Legok ugyanezt a célt szolgálták.
Tipp #4: Tegyél apró lépéseket, gesztusokat a Z generációs fogyasztók irányába, mert ezt ők többszörösen meg fogják hálálni.
Külföldi diákként arra lettünk figyelmesek, hogy Nyugat-Európában szinte az összes nagy márka kínált diákkedvezményt. Ez elsőre nem tűnhet nagy dolognak, azonban fontos hatást ér el. Azt kommunikálja ugyanis a diákok felé, hogy a márka odafigyel rájuk - és nem titok, hogy a Z generációsok szeretik a kiemelt figyelmet. A diákok 77%-a tudatosan keresi a kedvezményeket vásárlásai során. A Diverzum ötlete is ennek hatására fogalmazódott meg bennünk. Arra azonban nem számítottunk, hogy másfél év alatt közel 150 ezer hitelesített, regisztrált tagunk lesz a platformon.
Tipp #5: Legyen a Te márkád is része a Diverzum Partner-sztorinak!
Az innovatív platformok segíthetnek a diákok elérésében, megszólításában és megtartásában. A Diverzum összeköti a márkákat a fiatalokkal egy pontos, központi adatbázison alapuló diákstátusz-ellenőrzési megoldás segítségével. A visszaélések megelőzésére idősávos, egyszeri kód aktiváló programot építettünk be. Ezen felül hatékony kommunikációs eszközként is működünk, mely főként rövid videós tartalmakkal (pl. TikTok) segít megfogni és megtartani a Z generációs fogyasztókat.
Az ecommerce szektor átlagos konverziós rátájának - ami mutatja, hogy hányan válnak látogatóból vásárlóvá - a Diverzum több mint háromszorosát (12%) hozza. Már olyan márkák is kínálnak nálunk diákkedvezményt, mint a Samsung, Foodora, Sziget, Share Now, About You és a Dorko. Ennek oka, hogy a diákok 90%-a nyitott egy új márka felfedezésére, ha az kínál diákkedvezményt. Célunk, hogy a magyar diákélet minél szervesebb részévé válhassunk, és tegyük mindezt olyan partnercégekkel, melyek hosszútávú fiatal-stratégiában gondolkoznak.
Címlapkép: Shutterstock
(x)
Székesfehérváron indul az őszi kkv-rendezvénysorozat - Fókuszban a finanszírozás
Szeptember 19-én indul az országjárás.
Megszólaltak a profik: négy kamatvágás is jöhet Amerikában
A munkaerőpiac gyengélkedésére alapozzák várakozásaikat.
Megtorlásra készül Amerika: Trump nélkül is komoly pofont kaphat Oroszország
Már a Kongresszus előtt van az intézkedés.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?



Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.