Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre

Az ipari felhasználás továbbra is meghatározza a földgáz pozícióját Európa energiamixében. Bár a kontinens összesített gázfogyasztása ugyan 2017 óta csökkenő trendet mutat, és a 2021-es orosz agresszió után meredek visszaesés következett, 2025-ben mégis növekedés figyelhető meg. Január és szeptember között három százalékkal nőtt az EU-27 gázfelhasználása az előző évhez képest. Bár néhány nagy fogyasztó – például Franciaország és Hollandia – csökkenést mutatott, a tagállamok kétharmadában nőtt a kereslet. Különösen erős növekedés volt Ausztriában, ahol 14 százalékkal, valamint Portugáliában, ahol 12 százalékkal emelkedett a fogyasztás – írja elemzésében az ABN Amro.

A visszaesés és növekedés közti kettősség mögött az ipari szerkezet lassú, de folyamatos átálása áll. Az ABN Amro szerint a földgáz az ipar energiafelhasználásának harmincegy százalékát adta 2023-ban, nagyjából egyensúlyban az elektromossággal, amely harminchárom százalékkal részesedett. A fosszilis tüzelőanyagok teljes aránya negyvenhét százalék volt. Jelzésértéká, hogy miközben az olaj és a szén szerepe látványosan csökkent az elmúlt három évtizedben, a földgázé gyakorlatilag nem változott:

az ipari felhasználás szintje 2023-ban még mindig körülbelül öt százalékkal haladta meg az 1990-es értéket.

Ez alapján a földgáz az energiatermelésben és a technológiai folyamatokban egyaránt megkerülhetetlen még mindig, különösen olyan ágazatokban, mint a vegyipar, a cement- és építőanyag-ipar, a fémipar, valamint az élelmiszer- és papírgyártás. Ezekben a tevékenységekben a földgáz nemcsak energiaforrás, hanem gyakran alapanyag is, ráadásul olyan magas és folyamatos hőmérsékletet igényelnek, amelyet sem az elektrifikáció, sem más alacsony szén-dioxid-kibocsátású alternatívák nem tudnak egyelőre gazdaságosan biztosítani.

Az emissziós adatok is ezt támasztják alá:

a 2024-es ipari szén-dioxid-kibocsátás hatvanöt százaléka az égésből, vagyis a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származott, és ezen belül a földgáz volt a legjelentősebb forrás.

A folyamatkibocsátások aránya mindössze harmincöt százalékot tett ki. Az ABN Amro hangsúlyozza, hogy a földgáz egységnyi energiára vetített szén-dioxid-kibocsátása alacsonyabb, mint a széné vagy az olajé, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ipar nem váltott át gyors ütemben más energiahordozókra. A technológiai korlátok különösen jelentősek: az elektrifikáció sok esetben nem biztosítja a szükséges folyamatos és extrém hőmérsékletet, a hidrogén pedig a termelési kapacitások hiánya és az előállítás költségessége miatt még messze van a széles körű alkalmazástól. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a hidrogénpiacon egyfajta csapdahelyzet alakult ki: a termelők csak akkor bővítik érdemben a kapacitásaikat, ha jelentős piaci kereslet jelenik meg, a nagy ipari fogyasztók viszont csak akkor váltanának hidrogénre, ha stabil, nagy volumenű és megfizethető kínálat áll rendelkezésre.

Kelet-Közép-Európának még hiányzik az orosz gáz

Miközben tehát az európai ipar strukturális okokból továbbra is igényli a földgázt, a közép-európai infrastruktúra fenntarthatósága éppen most kerül a legnagyobb próba elé. Az ICIS elemzése szerint a régió gázszállítási rendszereit 2022 és 2025 között három sokk érte egyszerre. Először Oroszország drasztikusan, mintegy nyolcvan százalékkal visszafogta az Európába irányuló exportot 2022-ben.

Másodszor az EU-tagállamok tömegesen szüntették meg a hosszú távú tranzitszerződéseiket az uniós szankciókat beelőzve, amelyek a régió átviteli rendszerüzemeltetőinek bevételének gerincét adták. Harmadszor pedig fordult az áramlási irány: 

a hagyományos kelet–nyugat helyett a gáz egyre inkább nyugatról kelet felé, leginkább Ukrajnába és kisebb mértékben Csehországba halad. Az EU szabályozója, az ACER szerint 2021 óta az uniós határpontok negyven százalékában megfordult a fő áramlási irány.

A régió vezetékrendszere a hetvenes évek végétől kezdve évtizedeken át az orosz nyersanyag folyamatos tranzitjára épült. A nyugatról kelet felé történő szállítás azonban számos ponton fizikai akadályba ütközik, és az ICIS szerint az új irány a kapacitások túlfoglalását és a díjak meredek emelkedését eredményezte. 

Ausztriában például 2026-tól megduplázódnak a rendszerbe belépő gáz tarifái, és a kilépési díjak is átlagosan hetvenhét százalékkal emelkednek.

Mivel ezek az emelések átszivárognak a hálózati díjakba is, a teljes rendszer költségei több esetben többszörösükre nőttek a korábbi évek átlagához képest. A piaci szereplők azzal érveltek a hatóságnak küldött levelükben, hogy a volumenkockázatot a szabályozó a felhasználókra terhelte, ami indokolatlan terhet jelent.

Csehország hasonló helyzetben van miután a helyi rendszerüzemeltető, a Net4Gas jelentős bevételt vesztett a hosszú távú szerződések megszűnése miatt, és kezdetben a hazai díjak emelésével próbálta pótolni a kiesést. Később azonban felismerte, hogy a lengyel hálózat a bőséges ellátás miatt alacsony tarifákat tud tartani, és a magas árak a forgalom visszaeséséhez vezetnek. A csehek ezért a díjcsökkentés irányába mozdultak el, és a német határkapacitások bővítését tervezik, hogy a nyugati LNG-ból származó gáz kelet felé történő továbbításában vonzóbb szereplővé váljanak. Az ICIS szerint a Brandov virtuális összekapcsolási pont exportkapacitása 2026 végére több mint duplájára nőhet.

Szlovákiában a sokk még látványosabb volt. A tranzitbevételek 2018 és 2024 között mintegy hétszázkilencvenkét millió euróról háromszázhetvenkilenc millióra estek vissza, miközben az ország gyakorlatilag változatlan létszámmal üzemelteti a teljes rendszert. A legnagyobb kérdés az, hogy a szlovák hálózat életben tartható-e a csökkenő felhasználás mellett. A 2026-ra bejelentett hetven százalékos díjemelés – amelyet az ICIS szerint az is indokol, hogy az EUstream rendszerüzemeltető jelentős vállalati kötvényállományt kell törlessszen – a kelet felé tartó tranzit végét jelentheti, miközben a szlovák infrastruktúra a régió egyik legnagyobb és legdrágábban fenntartható rendszere.

Magyarország szép csendben elkezdett leválni és nem a gáz drága

Magyarország ezzel szemben a régió egyik legstabilabb tarifakörnyezetét tartotta fenn az elmúlt években. Az ICIS úgy jellemzi a hazai helyzetet, mint a térség egyik legkeresettebb exportútvonalát, részben azért, mert a déli irányból érkező orosz gáz olcsó, részben pedig azért, mert 2021-ben volt egy nagyobb tarifaemelés, amióta a díjak stabilak maradtak.

A magyar rendszerüzemeltető, az FGSZ szigorú működési költségszabályozás alatt dolgozik: a hatóság évente másfél százalékos hatékonyságjavulást ír elő, amelyet a díjképzésben is érvényesíteni kell. Ez a mechanizmus lefelé húzza a díjak emelkedési pályáját, mert az inflációs és bérindexek alapján számított költségnövekedésből mindig kivonásra kerül az előírt hatékonyságnövekedés. Az ICIS ennek kapcsán megjegyzi, hogy a hálózatüzemeltető nem realizálhat többletnyereséget a szabályozott díjakból, ami erős féket jelent bármilyen tarifaemelési kísérlet számára.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar rendszer hosszú távon is immunis lenne arra a nyomásra, amely a régió többi államát díjemelésekre kényszerítette.

Az ICIS hangsúlyozza, hogy a magyar tarifastabilitás addig tartható fenn, amíg az ország többféle forrásból képes gázt beszerezni, és az ellátás egyik pillére továbbra is a kedvező árú orosz import marad. Ha az uniós tervnek megfelelően 2028-tól valóban megszűnik az orosz áramlás, a magyar díjrendszer minden olyan kockázattal szembesül, amelyet a szomszédos országok jelenleg már kezelnek. 

Az elemzésük szerint Magyarország már most igyekszik mérsékelni azt a kockázatot, amelyet az orosz gáz 2028 utáni esetleges teljes kiesése jelentene, és ennek érdekében több alternatív ellátási útvonalat is kiépített vagy lekötött. 

A legfontosabb új pillér a horvátországi Krk LNG-terminál, ahol Magyarország 2028-ig évi egymilliárd köbméter újragázosítási kapacitást tart fenn, ami a jelenlegi importstruktúrához mérten már érdemi mennyiséget jelent. Ezen kívül az ICIS által közölt szerződéses lista alapján 2028 és 2038 között a francia Engie-n keresztül évi 0,4 milliárd köbméter LNG áll majd rendelkezésre, a Shell-lel kötött szerződések pedig további évi 0,2 milliárd köbmétert biztosítanak 2027 és 2036 között. 

A diverzifikáció fontos eleme a dél-kaukázusi útvonal is: a Shah Deniz-mezőről 2030-tól évi 1,5 milliárd köbméter vezetékes gáz érkezhet Azerbajdzsán felől, amely stabil, Oroszországtól független beszerzési lábat adhat. Ezek a szerződések összességében már olyan portfóliót rajzolnak ki, amely az orosz gáz 2028 utáni esetleges kiesése esetén is kézzelfogható alternatívákat kínál, jóllehet a költségszint a régió más útvonalaihoz hasonlóan várhatóan magasabb lesz.

A szállítási díjak kérdése különösen érzékeny lesz abban az esetben, ha a régió más országaihoz hasonlóan Magyarországon is csökkenne a rendszer kihasználtsága. Az ICIS több példán keresztül mutatja be, hogy a csökkenő mennyiségek hogyan indítottak be díjemelési spirált Ausztriában és Szlovákiában:

a bevételek visszaesése miatt emelt díjak tovább apasztották a forgalmat, ami újabb díjemeléshez vezetett.

Bár Magyarország eddig kimaradt ebből a körből, a forrásstruktúra átrendeződése növelheti annak esélyét, hogy a hazai rendszerüzemeltetőnek is hasonló dilemmákkal kelljen szembenéznie. A régióban már most látható, hogy a nyugatról érkező LNG-források sok esetben csak akkor versenyképesek, ha a tranzitdíjak kordában tarthatók; ha ez nem sikerül, könnyen előfordulhat, hogy a Magyarországra irányuló szállítás is drágábbá válik.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ICIS által bemutatott új áramlási irányok és kapacitási korlátok közvetlenül befolyásolják a magyarországi források versenyképességét. A nyugat–keleti irányú szállítás – amely a jövőben fontosabbá válhat az LNG térnyerésével – a régió számos pontján magas díjakkal és korlátozott kapacitásokkal működik. Amennyiben Magyarország nagyobb mértékben kíván támaszkodni a horvát vagy akár a német–cseh útvonalakra, ezek a díjak könnyen beépülhetnek a végső árba. A magyar rendszerüzemeltető jelenlegi költségszabályozása ezt semlegesíti egy darabig, de az ICIS szerint egyértelmű, hogy az új tranzitkörnyezetben a korábbi előnyök nem maradnak változatlanul.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images