Ürge-Vorsatz Diána a Közep-Európai Egyetem (CEU) professzora, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) III. Munkacsoportjának Alelnöke, és a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület alelnöke. Több, mint 250 tudományos publikáció társszerzője, a legtöbbet hivatkozott magyar kutatók közé tartozik. Az Európai Bizottság Tudományos Főtanácsadói szék várólistásaként, nemzetközi intézetek, kormányok és több vezető cég igazgatóságának tanácsadójaként sokat foglalkozik a tudományok döntéshozásban és Európa jövőjének alakításában való szerepével. Környezettudósként és 7 gyermek édesanyjaként munkásságát a civilizáció és a természeti környezet hosszabb távú jövőjének megóvására szenteli, ami miatt komolyan aggódik az utóbbi időben, a koronaválság óta különösen.
A 2024-es év volt a valaha volt legmelegebb év mind Magyarországon, mind globálisan. Ez azért is meglepő, mert – a várakozásokkal ellentétben – az El Nino elmúltával hűvösebb évre számítottunk. A kijózanító helyzet miatt nem marad más választásunk, minthogy sürgősen lépjünk a felmelegedés megakadályozása érdekében, nagyobbat, mint eddig, akár a versenyképesség csökkenésének az árán is. Hamarosan ugyanis könnyen lehet, hogy nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért.
Az elmúlt hetekben szinte divattá vált a klímacsúcsokról, és különösen a dubaji 28. klímakonferenciáról háborogni, és az azokról való panaszkodásban egymásra licitálni. Én is hónapokig haboztam, hogy részt vegyek-e az eseményen, mert annyi etikai aggályom van ezzel kapcsolatban. Végül meggyőztem magam, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökének azért ott a helyem, és két nappal a klímakonferencia kezdete előtt végül rászántam magam az utazásra.
Bár már épp boldogok vagyunk, hogy lassan magunk mögött hagyhatjuk a pandémiát és visszatérhetünk a normális életünkhöz, mielőtt azonban teljesen elfelejtenénk, nagyon fontos, hogy elgondolkodjunk a járvány tanulságain. Lehetséges, hogy a pandémia az (egyik) utolsó vészharangkondítás volt, hogy az életmódunk fenntarthatatlan, és magunk alatt vágjuk a fát. A járvány és a vele járó gazdasági válság azt üzeni, hogy a civilizációnk fennmaradása komoly veszélyben van. Ugyan a koronaválság a második világháború óta a legnagyobb gazdasági válságot okozta, eddig a hivatalos adatok szerint legalább 3 millió életet követelt és nagyságrendekkel több ember testi és mentális egészségét nyomorította meg hosszú távon – mégis sok szempontból „szerencsénk” volt a SARS-CoV-2 vírussal. Egy nagyon fertőzőképes és sokszor sunyin, tünet nélküli állapotban, tehát észrevétlenül fertőző kórokozóról van szó, viszont más történelmi járványokhoz képest relatív alacsony a halálozási aránya, valamint soha nem fejlesztettek még ki egy járványra ilyen gyorsan több oltást is. Mivel évente már 4-5 új járvány jelenik meg az emberiségben, csak idő kérdése, hogy egy olyan kórokozó üsse fel a fejét, amelynek a fertőzőképessége vetekszik a SARS-CoV-2-ével, de kombinálja pl. az Ebola halálozási arányát vagy a HIV oltás fejlesztési nehézségeit.
