Íme, ami megmentette az eurót az összeomlástól – Merre tovább?

Klaus Regling, aki korábban a német pénzügyminisztériumban a Gazdasági és Monetáris Unió (vagyis az euró) előkészítésében is részt vett, és ilyen múlt után került az ESM élére, először arról beszélt, hogy miért van az ESM Luxemburgban: elődje, az EFSF (Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz) létrehozása a 2007-2008-as válság idején sürgős volt, ezért magáncégként Luxemburgban, luxemburgi jog alatt jött létre. Juncker (aki akkor az eurozóna tagállamait tömörítő „Eurogroup” elnöke volt) támogatása, a szintén Luxemburgban székelő EIB segítsége a létrehozáshoz és Luxemburg pénzügyi központ szerepe voltak a fő tényezők.

Egyik intézmény sem része az eredeti monetáris uniós intézményrendszernek, mert nem tételezték fel, hogy egy euróövezeti tagállam elveszítheti hozzáférését a pénzügyi piacokhoz, nem vártak ekkora válságot (amelyhez hasonló legutoljára 1929-ben rázta meg a világot). Valamit tenni kellett, mert a finanszírozás eldugulásának költségei hatalmasak lettek volna, és az IMF segítsége nem volt elég. Jellemző, hogy amikor már beütött a válság, akkor is úgy gondolták, hogy egyszerű lesz a válságkezelés: az első organigram 12 főt irányzott elő, nyolc emberrel folyósítottak először Írországnak 2011 telén, ma pedig már 175 fő dolgozik az intézményben.

A görög mentőcsomag verte fel a legtöbb port, de a történet 2010. november 28-án kezdődött Írországgal, amely 67,5 milliárd eurót kapott, amelyből már 17,7 milliárdot az új alap állt. Következett Portugália, és összesen öt ország kapott 295 milliárd euró kölcsönt az EFSF-től, majd bankjaik az ESM-től.

Maga az ESM a bankok számára az utolsó hitelező (lender of last resort), államok finanszírozása tilos, jó okból. Kölcsönöket ad, nem vissza nem térítendő támogatást, és kölcsönei (az IMF-éhez hasonlóan) feltételekhez, egy kilábalási program végrehajtásához kötöttek.

Az előadók a két intézményt sikertörténetnek értékelték. Görögország 2018-ban vissza is tért a fenntarthatósághoz, ahogy előbb-utóbb a többi megsegített ország is. Portugália például a GDP 10%-át kitevő költségvetési hiányról eljutott a majdnem kiegyensúlyozott költségvetésig. Ennek ára persze az volt, hogy finanszírozás kemény feltételekkel járt és az alkalmazkodás fájdalmas volt, de Görögország például 13 mrd eurót, a GDP 17%-át spórolt a piaci kamatokhoz képest.

Pierre Gramegna ambíciózusan fogalmazott a jövőről: szerinte egy sorban le lehet írni az eddigi sikereket, míg a további teendők másfél oldalt töltenek meg. Lassanként ezek is alakulnak: tavaly decemberben elfogadták, hogy az ESM lesz a „biztonsági háló” az SRF (Single Resolution Fund) mögött. Ez költségvetésileg semleges, 2024-ig 55-60 mrd eurót kell összeszednie a bankoktól, tehát nem a tagállamok kasszáját terheli. A pénzügyi eszköztár is fejlődik: az új szabályozás szerint az elővigyázatossági hiteleket egyszerűbb lesz folyósítani, az ESM közvetítő lesz az új eurókötvény kibocsátásában, de ez még az eurózóna parlamentjeinek jóváhagyására vár.

Négy további szükséges lépést soroltak fel. Ezekről jelenleg a viták folynak, mert a kockázatcsökkentés valójában kockázatmegosztást jelent, és ezt senki se szereti. A pénzügyminiszterek meglepően konstruktívak, mesélte egybehangzóan mindkét előadó, de utána nekik saját parlamentjükben meg kell indokolniuk, hogy mibe miért mentek bele, ezért a döntés nem egyszerű. Van, aki azt mondja, hogy az északi országok nem vállalnak eleget, ők meg azt, hogy ennél többet politikailag nem tudnak eladni. Azt se könnyű elmagyarázni, hogy a segítség csak ideiglenes, és vissza fogják fizetni.

A négy további szükséges lépés:

• A bank székhelyétől független betétesvédelem az egyik javaslat, érv mellette, hogy az eddigi programok olcsóbbak lettek volna, ha ez már akkor rendelkezésre áll.
• Második a nem teljesítő hitelek és a bankok által saját kormányuk kötvényéből tartott állományának csökkentése.
• A harmadik egy likviditási zavarok esetére szolgáló tartalékalap létrehozása, erre javaslatok vannak, de még nincs megállapodás
• Végül szükséges egy makrogazdasági intervenciós alap fejlesztése a gazdaságok közelítésére – miután csak a költségvetési politika maradt a tagállamok saját hatáskörében, ebből nehezen engednek, ezért nem lesz könnyű megtalálni a megoldást. Több javaslat van az asztalon: egy „rainy day fund”, vagyis egy alap, amelyet nehéz időkben lehet igénybe venni (ez például Luxemburg javaslata), egy biztonsági alap az országok munkanélküli-segély-alapjainak védelmére stb. Miután válság azért nincs minden évben, nem lenne szükség éves költségvetésre, hanem egy forgóalap lenne, amelyet folyamatosan visszatöltenének.

A perspektívákat tekintve optimisták voltak mindketten, noha az is elhangzott, hogy a válság nélkül valószínűleg még itt se tartanánk. Ekkor ugyanis a politikusok tudják, hogy dönteni kell, még ha akár hajnal háromkor, hét végén, ablaktalan szobákban kell is tárgyalni. A könyv egyik első illusztrációja, az alap első bevásárlása, egy kávégép (mert tudták, hogy éjszakába nyúló munkára, tárgyalásokra számíthatnak, az meg kávé nélkül nem megy – mondta erről Klaus Regling) szimbolizálja az éjszaka elvégzett munkát és meghozott döntéseket. Válságkezelőket mindazonáltal jobb békés időszakban felállítani, ezen dolgoznak most. Ekkor lassabban születnek a döntések, de megalapozottabbak. Az eurózóna a tervezett intézkedésekkel mindenesetre ellenállóbb, kevésbé sebezhető lesz, és ez erősítené az euró nemzetközi szerepét is, ezt a piac is így látja.

A megvalósítás esélyeiről az volt a vélemény, hogy vita az időzítésben és a lépésekben van, senki nem tagadja, hogy egyszer meg fog mindez valósulni. Az SRS mögötti „backstop”-ról például öt éve folyik a vita, de Gramegna szerint 2021-ben már működni fog. A legnehezebb a makrogazdasági stabilizációs alap elfogadtatása lesz, mert ehhez kétharmados többség kell (emlékszünk, hogy maga az ESM is azért nem az EU egyik intézménye, hanem kormányközi szervezet, mert Cameron – noha az Egyesült Királyság nem volt eurozóna tag – ellenezte).

Azért a buktatókról is szó volt: stigmát jelent segítséget kérni. Ez így van az IMF elővigyázatossági hitelével is, ezt az előítéletet le kell küzdeni, hiszen sikerrel használta ezt az IMF megoldást Mexikó, Kolumbia és Lengyelország is.

Az ESM közelebb van az adósaihoz, mint az IMF, ez előny ebből a szempontból, ugyanakkor kockázatot is hordoz (a „moral hazard”-ot), könnyen visszaélhetnek azzal, hogy van ez a biztonsági háló. Az elbírálásnál ezt figyelembe kell venni, más a helyzet, ahol csak a bankok vannak bajban és az ország szénája rendben van, mint ahol a költségvetés is bajban van.

Az optimizmust azzal is indokolták, hogy az eurozóna létrehozásakor is voltak szkeptikusak, aki szerint makrogazdasági politika harmonizálása nélkül nem fog menni, elvileg igazuk is volt, de akkor úgy vélték (persze a politikai ellenállás is szerepet játszott benne), hogy a devizaunió működésében szerzett tapasztalat nélkül nem lehet ezt meglépni. A berlini fal leomlása egy történelmi esély volt a nagyobb európai egység megteremtésére, és eleinte a kockázat nem tűnt jelentősnek. Hasonlóképpen a bankunió tárgyalása után is azt olvashattuk egy-két évig, hogy nehéz lesz, soha nem egyeznek meg, amikor meg létrejött a megegyezés, azt, hogy soha nem fogják megvalósítani.

Klaus Reglinget a végén megkérdeztem azért, hogy nem érzi-e, hogy az egész beszélgetés kicsengése túl optimista volt. Szerinte nem, ismét utalt arra, hogy az eurozóna és az ESM létrehozása előtt is túl optimistának tartották, de neki lett igaza. Arra a kérdésre, hogy Lengyelország és Magyarország különutassága mit jelent ebből a szempontból, annyit mondott, hogy szerinte előbb-utóbb ez a két ország is csatlakozni fog.

Szabó S. László

A szerző, Szabó S. László, mérnök-közgazdász, pénzügyi intézményeknél és vállalatoknál adózási és pénzügyi-számviteli területen dolgozott vezető beosztásokban. Részt vett világbanki projektekben, majd az EU-költségvetés végrehajtásának ellenőrzésével és kiértékelésével és adatvédelemmel foglalkozott.

A címlapképen Klaus Regling, a kép forrása: Dario Pignatelli/Bloomberg via Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.