Nagy döntést hozott Brüsszel: több tízezer magyar autós örülhet ennek
A kohéziós politika keretében támogatott projektek a szakpolitikai területek széles körét felölelik: az egészségügy, a közlekedés, a kutatás, a környezetvédelem és az energiaügy területére is kiterjednek. A nemzeti társfinanszírozással kiegészítve a projektek megvalósítását szolgáló beruházás összértéke eléri a 8 milliárd eurót.
Magyarországon az EU 105,5 millió eurót (közel 34 milliárd forintot) biztosít a kohéziós politika keretében a budapesti M0-s körgyűrű déli szakaszának fejlesztésére. A fejlesztés az M0-s autóút 11,55 kilométeres szakaszát érint majd.
Az M0-s déli szektorában a felújítási munkálatok konkrétan a 11,65-től a 23,2 km-ig zajlanak majd. A munkálatok során meg fogják erősíteni a teljes szakaszon az útburkolatot, felújítanak több közművet és 2 hidat (a Hárosi-Duna-hidat és a Soroksári-Duna-hidat), ezenfelül pedig új kerékpárutakat építenek majd ki. A projektnek köszönhetően javulni fog a közlekedésbiztonság, és le fog rövidülni az érintett területen naponta közlekedő 90 000 jármű menetideje. Mivel a fejlesztés eredményeként a forgalom elterelődik a városközponttól, a forgalmi torlódások is mérséklődnek majd, ami a károsanyag-kibocsátás csökkenése révén kedvező hatást fog gyakorolni a környezetre.

Mik azok az uniós nagyprojektek? A nagyszabású infrastrukturális projektek (ún. nagyprojektek) 50 millió eurónál (a közlekedési projektek esetében 75 millió eurónál) nagyobb értékű projektek, amelyek finanszírozása a kohéziós politikai alapokból történik. Méretükre való tekintettel az ilyen projektek megvalósítására irányuló javaslatokat a Bizottság egyedileg értékeli ki és bírálja el. A 2014-2020-as programozási időszakban EU-szerte 258 nagyprojekt részesül uniós finanszírozásban. Az ezekhez a projektekhez nyújtott uniós hozzájárulás 32 milliárd eurót tesz ki.
Címlapkép és kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”
Egyre nagyobb figyelmet kapnak a korábbi tabutémák.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
