Uniós források

Hard Brexitre készül az EU

MTI
Meglehetősen nagy a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül lép ki október végén az Európai Unióból - jelentette ki kedden az Európai Bizottság szóvivője. Mina Andreeva hangsúlyozta, hogy az úgynevezett kemény Brexit nem a brüsszeli testület által preferált forgatókönyv, a legjobb megoldás a már elfogadott, azonban a londoni parlament által háromszor is elutasított kiválási megállapodás ratifikálása lenne. Az ügyről már délelőtt is írtunk, amelynek az EU-büdzsét érintő hatása is kellemetlen lehet:

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy eddig nem érkezett konkrét javaslat a brit kormánytól a politikai bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltására.

Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy október 31-én távozik az Egyesült Királyság

- fogalmazott. Az Európai Bizottság szerdán várhatóan újabb intézkedéseket mutat be a rendezetlen brit kiválás esetére, egyebek mellett pénzügyi forrásokat is elérhetővé tenne a jelentős gazdasági károkat elszenvedő tagállamok számára a közösség szolidaritási alapjából.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet