A magyarok fele szeretne mélyebb EU-integrációt
- A magyaroknak csak a fele, 51%-a, támogatja az Európai Unió tagállamainak szorosabb integrációját, azaz a közös döntéshozatal kiterjesztését újabb területekre. A megkérdezettek 42 százaléka ezzel szemben a jelenleginél lazább együttműködést és szélesebb tagállami döntési jogköröket szeretne, míg 7 százalék nem tudott vagy akart válaszolni.
- A pártkötődés alapján jelentős az ellentét, mert míg az ellenzéki szavazók 69%-a támogatná a mélyebb integrációt, addig a kormánypárt szimpatizánsainak csak 41%-a nyilatkozott ugyanígy.
- Életkor alapján az integráció elmélyítésével kapcsolatban a fiatalok és a budapestiek a leglelkesebbek: a 18 és 29 év közöttiek 57 százaléka pártolja a szorosabb európai együttműködést, míg a fővárosban élőknek a 62 százaléka.
- Az integráció kiteljesedettebb formájáról, az Európai Egyesült Államok gondolatáról, csak a magyarok 43 százaléka hallott. A legnagyobb arányban a felsőfokú végzettségűek (61%) mellett a 60 évesnél idősebbek (57%) hallottak erről, a többi korosztálynak alig több mint a harmada tájékozott a kérdésben.
- Azok között, akik hallottak erről a koncepcióról, többen vannak azok, akik nem örülnének egy Európában létrejövő szövetségi államnak (49:40 az arány az ellenzők javára), de nagyon jelentősek az eltérések a különböző társadalmi csoportok között. A kormánypárti szavazóknak mindössze a 13 százaléka támogatja az elgondolást, míg a javaslatot ismerő ellenzéki szimpatizánsoknál 72 százalék ez az arány.
- Földrajzilag is jelentős a megosztottság: míg a budapestiek 45, a városiak 50 százaléka nyilatkozott kedvezően a koncepcióról (45, illetve 41 százalékuk pedig elutasítóan), addig a falusiaknak csak a 22 százaléka támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, 61 százaléka ellenzi.
Egy másik minapi felmérés azt hozta ki, hogy a magyarok jelentős része azt szeretné, ha az EU-pénzek elosztását egy a magyar kormánytól független uniós szerv végezhetné el, ami azt is jelenti, hogy a közvetlenül Brüsszelben elosztott, de Magyarországon hasznosuló pénzeket támogatja jobban a magyar lakosság, ami áttételesen szintén felfogható az integráció mélyítése felé teendő lépésnek:
Mi az az Európai Egyesült Államok? Az Európai Egyesült Államok támogatói azt javasolják, hogy az EU-t alkotó 28 (britek nélkül 27) tagállam még szorosabban működjön együtt a meglévő területeken, illetve új területeken is, így közelítsen a közösség berendezkedése a szövetségi (föderatív) állam felé. Az elképzelések szerint az Európai Egyesült Államoknak lehetne például közvetlenül választott elnöke, az Európai Bizottság helyett valódi kormánya, az Európai Tanács helyett szenátusa, és egy a mostaninál erősebb hatáskörökkel rendelkező parlamentje. Az európai integráció pedig kiterjedne olyan területekre is, amelyeken az EU-nak jelenleg nincsenek vagy csak minimálisak a hatáskörei, mint például a közös védelem, a szociálpolitika és az adópolitika.

Keményen nekimentek Trump első kereskedelmi megállapodásának az amerikai autógyártók
Szerintük hátrányosan érinti az autóipart.
Újabb magyar biztosítók jelentették be: korlátozzák lakásbiztosítási díjaikat
Az Allianz, az Alfa és az Union után a Signal Iduna és az Uniqa is bejelentést tett.
Elkezdődött a katonai parádé Moszkvában, Putyin is beszédet mondott - Élőben közvetítünk
Cikkünk folyamatosan frissül.
Súlyos vád Ukrajnából: azt mondják, magyar kémeket fogott el az SZBU
Részleteket is elárultak a tevékenységről.
Fontos jelentések érkeztek itthon, ugrik az OTP és a Mol
Örülnek a befektetők a friss számoknak.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.