Uniós források

Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt

Portfolio
Kezd a tetőfokára hágni a Brexit miatti belpolitikai káosz, ugyanis ma délutánra összehívta kormánya rendkívüli ülését Boris Johnson, ahol azt mérlegelik, hogy még a héten kiírják-e az előrehozott választásokat az október 31-re tervezett Brexit előtti napokra - írja a BBC-re hivatkozva a Reuters. Arról, hogy nagy csaták várhatók a héten és mi vezetett ezekhez, ebben a múlt hétvégi összefoglalónkban írtunk:
A Brexitről, az általa keltett geopolitikai és gazdasági bizonytalanságokról kiemelten szó lesz a Portfolio október 16-i Budapest Economic Forum konferenciáján:

Ez azért merült fel ennyire sürgős lehetőségként, mert az ellenzéki Munkáspárt már holnap egy törvényjavaslattal akarja megtiltani, hogy Johnson akár megállapodás nélkül kivezethesse az országot az EU-ból, illetve arra köteleznék a kormányt, hogy újra halassza el a Brexit dátumát. Ha pedig ez a kezdeményezés átmegy (benne van a levegőben, mert a kormánypártnak mindössze egyfős többsége van az alsóházban és számos kormánypárti képviselő átszavazhat a belengetett erős retorziók ellenére is, a Sky News értesülései szerint legalább 19 kormánypárti képviselő átszavazna), akkor politikai értelemben a kormány súlyos ütést kapna, így megpróbálna előremenekülni és kiírná a választásokat még október vége előttre. A szabályok szerint az előrehozott választások kiírásáról szóló döntés után legalább 6 hétnek el kell telnie a választások megrendezéséig. Mivel az október 31-i Brexithez képest még szűk 8 hétre vagyunk, így éppen beleférne az előrehozott választások megtartása az időkeretbe. Korábban egyébként Johnsonék még azt tervezték, hogy a Brexit utáni napokban, november elején tartanák meg a népszavazást, amikor még "fürdeni tudnának" a végrehajtott Brexit miatti népszerűségi hullámban és nem kellene még a lakosság széles rétegének szembesülnie az esetleges megállapodás nélküli brit kizuhanás szerteágazó negatív hatásaival. A jelek szerint ez a forgatókönyv lekerült a napirendről és Johnson stábja azt mérlegeli, hogy inkább még a Brexit előtt járulhassanak az urnákhoz az emberek. A hétvégén egyébként az EU Brexit-ügyi főtárgyalója arra figyelmeztetett, hogy nem lehetséges a kilépési megállapodásból kihúzni a sokak által vitatott északír-ír tartalékmegoldást és az EU felől az a maximális rugalmasság, amit ebben a tartalékmegoldásban felajánlottak. Michel Barnier azt is jelezte, a tartalékmegoldás helyett esetleg valamiféle alternatív tartalékmegoldásról csak azután (a kereskedelmi tárgyalásokról szóló) szakaszban lehet majd megkezdeni az egyeztetéseket, hogy a brit parlament elfogadja a kilépési megállapodást és szerinte nem az EU hibája lesz, ha megállapodás nélkül esnek ki. Azt a kilépési megállapodást kellene tehát ratifikálnia a brit alsóháznak, amelyet egyébként korábban már háromszor is leszavazott, így tehát

Barnier jelzése újra jócskán felerősítette annak esélyét, hogy végül megállapodás nélkül esik ki október végén az Egyesült Királyság az EU-ból, mert az EU szerint az a maximum, amit ők eddig ajánlottak, miközben Boris Johnsonék épp azt szeretnék megváltoztatni és további engedményeket kicsikarni.

A Barnier-jelzést látva és a brit parlamenti ülésszak bő 4 hetes őszi kényszerszünetére felkészülve tehát az ellenzéki Munkáspárt érthetően akarja most törvénytervezettel megtiltani a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét Johnsonéknak, illetve arra kötelezni őket, hogy újra halasszák el a kilépés dátumát. Ezt viszont hitelességi okok miatt Johnson nyilván nem engedheti meg, így ő is keményen beleáll az ügybe és igyekszik előremenekülni. A font ezen nagy összecsapásból adódó bizonytalanság miatt esett ma újra jócskán a dollárral szemben, 1,2060-ig.

Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt

A hétfő délutáni árfolyam már kezdi közelíteni az 1,20-as szintet, ami az jelenti, hogy kezd közeledni az árfolyam a 2017. januári mélyponthoz (1,20-nál), illetve a 2016 októberi 1,1915-ös sokéves mélyponthoz.

Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt

Címlapkép forrása: Wiktor Szymanowicz / Barcroft Media via Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
eu-zaszlo-magyar-zaszlo-europai-unio-europai-parlament-valasztas-europai-parlamenti-valasztas-2024-es-europai-parlamenti-valasztas