Brexit: frakciófegyelmet zsarolna ki a kormány az engedetlen képviselőktől
Név nélkül idézett magas beosztású párttisztviselők a BBC közszolgálati médiatársaságnak és a Sky News hírtelevíziónak számoltak be erről a tervről, hozzátéve: a kormány ellen lázadó képviselőknek megtiltanák azt is, hogy a következő parlamenti választáson a Konzervatív Párt színeiben induljanak. Hírmagyarázatában a BBC kiemeli, hogy a Konzervatív Pártnak még külső támogatója, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójával együtt is mindössze egyetlen fős többsége van az alsóházban, így a kormány könnyen kisebbségbe kerülhet a figyelmeztetés valóra váltása esetén. A BBC politikai főszerkesztője, Laura Kuenssberg közölte: értesülései szerint erre az esetre készülve
a Downing Street mérlegeli az előrehozott választások kiírását is, és az erről szóló döntést akár ezen a héten bejelenthetik.
Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: az ellenzék a héten törvénytervezetet terjeszt be annak megakadályozására, hogy a kormány megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Részleteket a tervezet tartalmáról Starmer nem ismertetett, hozzátette ugyanakkor: elfogadása esetén a törvény kötelezné Boris Johnson miniszterelnök kormányát arra is, hogy kezdeményezze a Brexit október 31-i határidejének elhalasztását az Európai Uniónál. Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem. A rendezetlen Brexitet azonban számos konzervatív párti képviselő is elutasítja. A megállapodás nélküli kilépést ellenző tory frakciócsoport rendkívül befolyásos és tekintélyes frontembere Philip Hammond volt pénzügyminiszter, aki már Johnson kormányának júliusi megalakulása előtt közölte: a londoni alsóház "meg fogja találni a módját" a megállapodás nélküli Brexit megakadályozásának. A brit parlament a nyári szünet után kedden ül össze először. Johnson azonban a minap bejelentette, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén - alig két héttel a jelenlegi Brexit-határidő előtt - új kormányprogramot hirdet. Johnsont az ellenzék részéről és a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy e lépéssel a Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői önálló törvényalkotással próbálják megakadályozni a rendezetlen kilépést. A kormányfő azonban rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célkitűzésekkel, mint például az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az infrastruktúra fejlesztése.

Éledezni kezdett egy több százezer éve szunnyadó vulkán: kitörés küszöbén állhat
Vizsgálatot sürgetnek a tudósok.
Lépett Kanada Trump hirtelen döntését követően: engednek az elnök akaratának
Készek folytatni a tárgyalásokat.
Kiadta a parancsot az Egyesült Államok: útnak indul a világ legnagyobb hadihajója
Egyre nő az amerikai katonai jelenlét egy térségben.
Dróntámadás érte az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót: leállították az egyik egységet
Akadozik az üzemanyagellátás a régióban.
Itt a térkép: hat új helyen létesít a Tesla töltőállomást Magyarországon
Tovább bővül a Superchargerek listája.
Záporoztak az orosz rakéták Herszonban: legalább két civil meghalt
Lakóövezeteket is találat ért a támadás során.
Fontos bejelentést tett az IBM: nagyot ugrott az AMD árfolyama
Nagy lépés a működő kvantumszámítógépek felé.
Figyelem: az elemzők szerint nagyot ralizhat ez a két részvény!
Újra van bennük fantázia.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

