Purhabbal kezdtek, most az utasszállító repülőgépek konyhablokkjait készítik
Purhab, szilikon, csavar, ez volt a fő kereskedési irány, idén pedig utasszállító repülőgépek konyhablokkjait kezdik gyártani. Ehhez egy egykori bútorgyár épületegyüttesét vásárolták meg, ahol már zajlanak a felújítási munkák. A beruházáshoz szükséges költségeket önerőből, pályázati forrásból és hitelből teremti elő a cég.
Folyamatosan kerestük az új lehetőségeket: volt egy légi-ipari beszállításunk, ami arra ösztönzött bennünket, hogy érdemes ezen a területen is terjeszkednünk. Egy kutatás-fejlesztési pályázat keretében tudtunk egy speciális célgépet kifejleszteni, ezzel elkezdhetjük a gyártást
- jegyezte meg, hozzátéve, hogy nincsenek könnyű helyzetben a magyar kkv-k: olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint a termelékenység növelése, a munkaerőhiány vagy a versenyképesség javítása.Olyan fejlesztési lehetőséget kerestem, amely képes a céget új növekedési pályára állítani, hogy ez sikerül-e, az majd kiderül
- jegyezte meg. Szerinte a siker titka az, hogy merni kell nagyot álmodni: ha már megvan, mi is a cél, csak a megvalósításhoz vezető utat kell megtalálni, amelyben egy megbízható pénzintézet sokat segíthet."Széles a termékpalettánk, igyekszünk kielégíteni az igényeket: van, akinek a napi likviditás biztosításához van szüksége segítsége, más nagyobb beruházást tervez. Ebben tudunk segítséget nyújtani, biztosítani a gördülékeny ügyintézést, a rugalmasságot" - mondta Lengyel-Kiss Aliz, a kiskunhalasi OTP Bank fiókvezetője.
"2014 óta vagyunk az OTP Bank ügyfelei, olyan ajánlattal álltak elő, hogy sikerült rávenniük bennünket, hogy váltsunk bankot. Nem bántuk meg. Az OTP Business Nagykövet Programra is a fiókvezető hívta fel a figyelmünket, és sokat profitálunk abból, hogy bekerültünk a programba: több üzleti kapcsolat is született a rendezvények során" - tette hozzá Nagy Viktor.
TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


